Sehonnai testvérpár

*Amy Thomson*

  A szüleimnek mindig is nagy tervei voltak. Semmi lehetetlen nem tűztek ki maguk elé, már gyerekkorukban sem. Az apám nem akart űrhajós lenni, az anyám pedig egyszer sem gondolt bele milyen lehet átvenni egy szépségkirálynőnek járó szalagot. Sokkal realisztikusabb tervei voltak. Apám nyolc éves korában eldöntötte, hogy vállalatot fog vezetni, és miután ezt eldöntötte semmi másra nem koncentrált. Az anyám valami irtó unalmas, nagyon matekos munkát választott magának. Két barátjuk mutatta be őket egymásnak, még az egyetemi éveik alatt. Egyikük sem volt túl nagy rabja a szerelemnek, sokkal inkább a munkának. Hasonló mentalitásuk miatt viszont nagyon jól bírták egymás társaságát. Két évvel azután, hogy anyám - aki egy évfolyammal apám alatt járt - befejezte az egyetemet, összeházasodtak. Azután egy évvel megszületett a bátyám. Imádni való, kopasz babaként látta meg a napvilágot. Mindenkit elvarázsolt a nagy szemeivel és a tanulékonyságával. Kivéve Mr. és Mrs. Thomson-t. Gabe törhette magát bármennyire sosem érte el azt a szintet amit a szüleink természetesnek vettek. Gabe nőtt, s apám vállalata is amit még a születése előtt alapított. Abban az évben amikor Gabe négy éves lett megszülettem én. Szőke, hajas babaként amilyen az apám is volt. Addigra a cége olyannyira kiterjeszkedett, hogy én tejjel, mézzel folyó Kánaánba születtem. Bármit megkaptam amire csak vágytam, kerüljön bármennyibe. A szüleim elismerésen és szeretetén kívül.

***

 Négyéves korom körül menthetetlenül vágytam a szüleim figyelmére. Állandóan totyogtam utánuk, lerázhatatlanul. Legalábbis egy bizonyos napig.
 Az anyám az óriási dolgozó szobájában rendezgetett egy nagy kupac iratot amikor megjelentem. Az egész kezem, az arcom és még a szőke loknijaim is ragadtak a csokifagyitól amit az ajtó előtt ettem. Fontos szabály volt, hogy a dolgozó szobában, a hálószobában, a nappaliban, a nem hasznát szobákban és a konyha azon részén ahol az anyám az arany tányérjai és evőeszközei voltak - amikkel nem szabadott enni - tilos volt bármi olyat vinni ami egy kicsit is hajazott az ételre. Tehát amikor meglátta a kezemben a fagyit dühösen küldött vissza a folyósora. Gyorsan ettem, hogy minél előbb bemehessek, biztosan ezért lettem olyan mindenhol. amikor anyám meglátott az íróasztala mellett csettintett egyet a nyelvével.
   - Nem, Amy, nem szabad - rázta a fejét. - Anya dolgozik szóval menjél el szépen játszani.
   - Anyuci játszol velem? - összeráncolta a szemöldökét.
   - Mondom már, hogy dolgozom. Ne tévessz engem össze holmi játszó pajtásoddal! Én az édesanyád vagyok, nem az a dolgom, hogy játsszam veled.  Egyébként is hogy nézel ki? - végignéztem a ruhámon amin nem láttam semmi feltűnőt, közben bizonytalanul előre nyújtottam a kezeimet. -  Hozzá ne nyúlj ilyen kézzel az asztalomhoz! Az ég áldjon meg Amy, tudtam én, hogy fel kellene fogadnunk hozzád valakit, de apád akkor is játszotta az eszét!
 Az apám túlzottan paranoiás volt. Féltette a vagyonát, minden apró-cseprő holmiját és legfőképpen saját magát. Nem engedte meg, hogy bébiszittert vagy hasonlót fogadjanak fel anyámmal. Nem attól tartott, hogy majd a bátyámnak vagy nekem valami bajunk lesz, hanem attól, hogy a kedves mosoly mögé rejtőzött idős hölgy egy enyveskezű tolvaj, és majd egy napon arra jön haza, hogy elloptak olyan értékeket, mint például a negyven darabos, rajta kívül mindenki számára teljesen egyforma Newton feliratú könyvjelzői. Magyarán olyan dolgok amikre az ég világon senkinek sincsen szüksége, csak neki. Még a takarítónőnket -aki egy héten háromszor jött, hogy a aprócska huszonhét szobás házunkat és a vendégházat rendben tartsa - is három, két méteres gorilla utánzat figyelte minden percben.
   - Most azonnal meg kell mosakodnod! - parancsolt rám.
   - Fürdünk együtt? - kérdeztem, abban reménykedve ha már a játék nem jött össze majd ezzel hatok arra a tisztaságmániás nőszemélyre. Azt hittem majd villámcsapásként belé hasít a tudat, hogy tényleg elkelne valami közös program, és nagy vidám megyünk majd együtt a hatalmas kádba. Ezzel szemben csak dühös lett.
   - Honnét vettél te ekkora marhaságot? Biztos valami bugyuta rajzfilmből. Pedig megmondtam a bátyádnak, hogy figyeljen rád! Hol van? - megvontam a vállam. - Nem, Amy. Nem szabad így válaszolni. Egy úri lány nem csinál ilyet! - egyre dühösebb lett, én pedig kezdtem megijedni. - Azt kérdeztem hol van?
   - Nem tudom...
   - Winston! - kiabált ki anyám az ajtón. amikor ideges lett levetette a magára erőszakolt úri hölgyi jellemét. Mikor észrevette, hogy Gabe nincs hallótávolságban levette a szemüvegét és az asztalára helyezte, lassan és óvatos. Azután felállt, majd  megragadta a könyökömnél a kezeim, olyan undorral amilyennél egy penészes szendvicset is többre tartasz. Azzal elkezdett kirángatni a folyosóra még mindig a bátyámat szólongatva, aki fél perccel azután, hogy a folyosóra értünk megjelent, az egyik kezében egy Gameboy-al.
   - Hányszor megmondtam, hogy figyelj a húgodra? - förmedt rá anyám .
   - De nem akarok - grimaszolt. - Kotnyeles és béna. Ráadásul tök hülye a videojátékokhoz.
   - Ezt a szót hol tanultad? - szörnyedt el az anyám. Utálta a káromkodást. Ő arról volt híres, hogy elegáns szavakkal tépje ki a lelked a helyéről.
   - Mit? Azt, hogy hülye? A suliban mindenki ezt mondja - vont vállat.
   - Attól, hogy mások lesüllyednek erre a szintre neked nem kell. Ahelyett, hogy ilyen szitkokkal bővíted a szótárad inkább tanulnod kellene!
   - A harmadik legjobb vagyok az osztályba! - kiabálta Gabe.
  - Ez itt a probléma! Soha nem leszel így senki. Azt hiszed majd a mi pénzünkből megélhetsz és nyomkodhatod a játékaidat? Hát nagyot tévedsz fiatal úr! - azzal kikapta Gabe kezéből a Gameboy-t.
   - Add vissza! Még nem mentettem el! Egész nap a szintlépéssel küzdöttem! - dadogta kétségbe esetten.
  - Igazán? Akkor szerintem egy bő hónapig el is búcsúzhatsz ettől a butaságtól. Most pedig segíts a húgodnak - Gabe idegesen elfutott a szobája felé. - Winston! Ezt apád is meg fogja tudni! - szólt utána az anyám, akinek fenyegetése válasz nélkül maradt. - Amy eredj a bátyád után - parancsolt rám, én pedig engedelmesen totyogtam a folyóson.
 Amikor  az ajtajába értem felágaskodtam, hogy elérjem a kilincset.  Éppen hogy ki tudtam nyitni, az akkor még óriásnak ható ajtó. Gabe az ágyában kuporgott maghoz ölelve a lábait és az arcát a térdeihez szorítva.
   - Bátyó? - kukucskáltam be.
   - Hagyj békén! - még ha nem is akarta én elszántam magamat, hogy ott lebzselek majd körülötte amíg jobban nem lesz. Bár akkor még abban sem voltam teljesen biztos, hogy nincs jól így amikor odamentem az ágyához megkérdeztem róla. - Azt mondtam hagyj békén!
   - Akkor jól vagy? Bátyó? Bátyó!
   - Kopj már le rólam Amy! - miután meghallottam, hogy nem húgi-nak vagy hasonlónak hív ahogy a szüleink elvárják kissé megilletődtem. Nem tudtam mit mondjak.
   - Anyuci nem szereti ha így beszélsz - mondtam végül.
   - Nem érdekel. Én meg őt nem szeretem - hallani lehetett a hangján, hogy sír.
   - Bátyó! Ilyet nem szabad mondani! És aki sír az nincs jól! Bátyó! Figyelsz? - felbátorodva úgy gondoltam szabályt szegek s nem bátyónak hívom őt - Winston!
   - Gabe! - felelte idegesen. - Gabe-nak hívj. Azt a nevemet szeretem - most, hogy már hajlandó volt beszélni velem felmásztam az ágyba és leültem mellé. A csokifagyi eléggé rászáradt a kezemre ahhoz, hogy ne kenjem össze az ágyruhát.
   - Winston Gabe Thomson! - mondtam mosolyogva a bátyám nevét aki csak fintorgott.
   - Tök béna... - szipogta. - Ráadásul az a kiállhatatlan nőszemély tönkretette a játékomat.
   - Mert elvette a gamepoy-odat? - kérdeztem naivan.
   - Az gameboy - javított ki.
   - Én is azt mondtam! Gamepoy - Gabe csak megrázta a fejét. - Nem félsz, hogy apuci majd megtudja, hogy csúnyát mondtál? - váltottam témát.
   - Ja, persze. Majd pont azért kezdenének el újra beszélgetni?
 A szüleink nem beszélgettek. Mélyen gyűlöltek egymást. Gabe már tudta ezt, nekem viszont szükségem volt még egy kevés időre hogy rájöjjek. Nem értem mi tartott annyi ideig. Holott az érdekkapcsolatuk a napnál is világosabb volt. Az, hogy csak a születésünk után lettek ilyenek, vagy már az előtt is ez volt a helyzet nem tudtuk, és a mai napig rejtély.
   - Tényleg elég koszos vagy! - nézett végig rajtam Gabe. - Mit csináltál?
   - Fagyit ettem! - feleltem büszkén. Gabe sóhajtott egyet majd elvitt a fürdőjébe - ugyanis kilenc szobának saját fürdője volt -, és lemosta rólam a maradékot.
   - Köszi bátyó!
   - Gabe. Mondtam már - szólt rám és utána leült képregényt olvasni. Buzgón követtem.
   - Oké! Engem meg hívj Amy-nek! Azt a nevemet szeretem! - utánoztam nem régiben elhangzott mondatát. Felvont szemöldökkel fordult felém.
   - Nincs is második neved. Minek hívhatnálak még?
   - De nekem van! Van! - ismételtem makacsul. - Van!
   - És mi az? - elgondolkoztam.
   - Amy! - mondtam lelkesen. Gabe megforgatta a szemeit és olvasott tovább. Próbálta figyelmen kívül hagyni amint a kezén, vagy a nyakán csüngök, hogy magyarázza el mi történik mert nem teljesen értem ki az a fura ruhás ember meg az a sok túl színes háttér.
 Akkor kezdtem magam is viszonozni a szüleim távolság tartását és kezdtem egyre inkább a bátyámmal tölteni az időmet, az egyetlen és pótolhatatlan testvéremmel.

***

  Az iskolai éveimet lelkesen és tudatlanul kezdtem el. Amíg a jegyszerzés nem állt másból csak színezésből és nem túl bonyolult feladatokból semmi problémám nem volt, és nem értettem a bátyám miért utálja annyira. Ő állandóan balhézott emiatt, legfőképpen az anyánkkal mivel ő otthonról intézte a cég ügyeit, ellenben az apámmal akinél csoda volt ha a közös vacsorákra betoppan. Az a közös vacsora volt a családunk egyetlen tényleges közös programja. Összeültünk, sablon témákról beszélgettünk, mint a tőke árfolyam, vagy hogy Erikson-ék -akiké a hét km-re fekvő telek- új medencét akarnak építtetni ami biztosan nem lesz olyan remek, mint amit mi fogunk építtetni. Közben pedig faltuk a mesterszakács által készített vacsorát  - akit négy őr figyelt állandóan amikor a házban tartózkodott. Undorítóan arisztokrata életmódunk számomra mindennapossá vált, és ezek a vacsorák voltak a sznobság tetőpontjai. Kiöltözve a saját konyhánkban, ez akkoriban annyira átlagos volt.
 Szóval az iskola. Az első komoly veszekedésem az anyámmal ez ügyben akkor zajlott amikor nyolc éves voltam. Épp kezdtem lassanként a kamaszkorba lépni, és próbáltam utánozni a bátyám viselkedését.
 Az első utam anyám dolgozó szobájába vezetett, mivel a tanárnőnk parancsba adta, hogy mindenki írassa alá a nagy dolgozatot és másnapra vigye vissza. Én, mint lelkes kisdiák, akinek eddig az iskolával csak a koránkelés és az alkalmanként horzsolások volt a baja minden akadály nélkül akartam aláíratni. Egyedül annyi  bajom volt, hogy akkoriban már egészen elhidegültünk egymástól a szüleimmel.
 Ahogy várható volt az anyám ott ült az asztalánál. odabaktattam a lapomat szorongatva. Aláíratod azután gyorsan mész a szobádba. ismételgettem magamban rendületlenül.
   - Anya... Ezt alá kéne írnod - nyújtottam felé a papírt. Felnézett a füzetéből és kivette a kezemből. Megfogta a keze mellett pihenő kék tollat ám csak forgatta az ujjai között amíg olvasgatta. a számítógépének képernyője tükröződött a szemüvegén.
   - B? - kérdezte dühösen. - Ilyen egyszerű anyagból? Ennyire ostoba vagy? Le merem fogadni, hogy nem tanultál rá egy betűt sem hanem nézted a televíziót, meg nyomkodtad a bátyáddal azokat a butaságokat!
   - Ez nem is igaz! - háborodtam fel. - Igen is tanultam rá.
   - Te velem ne merj feleselni, kisasszony! Ugyan olyan szerencsétlen vagy, mint amilyen a bátyád! Két ilyen hasznavehetetlen gyereket még nem láttam! Hibák vagytok, mind a ketten.- dühömben elszaladtam a szobámba. Hallottam ahogy az anyám dübörgő léptekkel követ, még azután is, hogy becsaptam az ajtót. Álltam a szoba közepén, magatehetetlenül és vártam, hogy betoppanjon. Idegesen, kiabáljon velem én pedig sok sértő dolgot vághassak a fejéhez. Ehelyett  csak a csukott ajtó túloldaláról beszél, lassan és ridegen.
   - Vacsora előtt kikérdezem tőled az anyagot és ha csak egy hibád is lesz benne egy hónapi szobafogságra küldelek.
 Azzal elsétált. Eszembe jutott a legutóbbi szobafogságom. Egyedül, abban a kicsit és kevés fényű szobában, egy rakat tankönyvvel. Remegni kezdtek a lábaim.  Az ágyam végéhez sétáltam. Lerogytam a földre. A gerincemet nyomta az ágytámla, de nem érdekelt. Felhúztam a lábaimat, az egyik kezemmel átöleltem, a másikkal folyamatosan zúgó könnyeimet törölgettem.
   - Senkinek nem lett A - szipogtam. Hallottam a fejemben anyám rideg hangját, hogy mit válaszolt volna Engem mások alantas kölke nem érdekel! - Azt kértem, hogy írd alá! - Te csak ne beszélj így velem!  - Ha ennyire érdekel titeket miért nem jöttetek be soha a suliba? - Apáddal elfoglaltak vagyunk! Nem érünk rá ilyesmikre! - Legalább az anyák napjára eljöhettél volna... csak egyszer...
   - Amy! - kopogott be a bátyám az ajtón. - Jól vagy? Amy! - ideges lépteket hallottam majd utána veszekedés foszlányokat.
 Aznap a vacsoránál mindenki csendben ült. Az apám unottan nézett végig rajtunk.
   - Amy, Winston - kezdte mély, reszelős hangján amitől titkon mindig is féltem. - Ma felhívott az igazgatónő, hogy késtetek reggel.
 Aznap hosszú sor állt a büfében és mivel ott árultak csak olyan olcsó üdítőt amit a szüleink sosem engedtek volna. A bátyám találta ki, engem pedig mindig magával ragadott amikor vigyorogva mesélte a rosszalkodásait amit kitalált.
   - Mi? - hagyta abba az anyám a sült liba húsának apróra vágását. - Erről én nem is tudtam.
   -  Az a vénasszony  beszél össze vissza - legyintett Gabe majd bekapott egy kanálnyi kaviárt.
   - Ha még egyszer valami ilyesmi történik - vonta össze apám a szemöldökét - annak rossz vége lesz, remélem tudjátok. A ti életetekben az iskolában és a tanulásnak kell lennie a legfontosabbnak.
   - És a haverjaimmal mi lesz? - idegeskedett a bátyám - Vagy a csajokkal?
   - Nem fecsérelheted efféle balgaságokra az értékes időt amit tanulásra is fordíthatsz.
   - Na persze. Meg lófaszt - meg sem várva a választ Gabe fel is pattant a székéből és a szobája felé iramodott.
   - Ez a gyerek egy hiba - mondta anyám ridegen majd zavartalanul ette tovább a húst.
 Az egész vacsora alatt görcsben volt a gyomrom nehogy hozzám szóljanak. Éjszaka nem bírtam aludni, csak a szavaik visszhangzottak a fejemben. Aznap utáltam meg őket.

***

  Az apám ritkán vett ki szabadnapokat. általában csak akkor amikor már tényleg nagy szükségét érezte. Ilyenkor rendszerint elrendelt egy úgynevezett "családi órát" ami azt foglalta magába, hogy egy órán keresztül mind a négyen a nappaliban voltunk, beszélgetni nem beszélgettünk, de legalább apám lelkiismeret nyugodt volt. Tizenegy voltam amikor az utolsó ilyen délutánunk volt.
 Az anyám a tv-t nézte, valami dög unalmas politikai műsort. Az apám olvasgatta a papírjait amik valamilyen csűrt-csavart módon a vállalathoz voltak kapcsolhatók. Én egy lapra rajzolgattam ügyetlen pálcikaember képregényt. Az egész tök értelmetlen volt, de jobb tevékenység híján arra kényszerültem. Gabe pedig hangosan telefonált. Az anyám néha idegesen, a nyelvével csettintve a szeme sarkából ránézett a fagyos pillantásával. Látva, hogy mennyire bosszantja, a bátyám nagyon fellelkesült. Akkoriban már nem telt el úgy egy óra, hogy az a kettő ne veszekedett volna. Én rendszerint csak megfigyelője volt az eseményeknek, és próbáltam ellesni, Gabe hogy csinálja. Fel akartam készülni a veszekedésre, és frappáns sértéseket vágni hozzá amilyenek a bátyám. Az apámat ez az egész nem érdekelte. Neki ott volt a cége, és a szeretője. Egyszer Gabe ellopta a telefonját. Nem mondta el nekem, hogy mit talált, csak annyit, hogy az apának két vasat tart a  tűzben.
   - Ne már! Nem hiszem el! - nevetett Gabe. - Csak szívatsz ugye? Mintha bevenném! Na jó, de akkor add! Oké, várok. Szia vattacukor seggű! Most mi a bajod ezzel a becenévvel édesem? - felnevetett - Jó akkor mesélj csak, mit akarsz? - mosolyogva hümmögött. - Oké, felőlem fogadjunk! Nekem bejön az ötlet. Oké, benne vagyok. És ha én nyerek? - pimaszan elmosolyodott. - Akkor majd leszopsz, oké?
 Az anyám dühösen az kis asztalra csapott. Már tudtam mit jelent pontosan ez a szó, ám fiatal, gazadaglány lévén elpirulva fordítottam el a fejem. Gabe már ilyeneket csinál? Én meg ránézni is alig merek egy fiúra! 
 Gabe a fotel másik felére dőlt, feldobta a lábait az egyik karfára és úgy folytatta: - Ugyan már! Persze, hogy nagyobb, mint amilyen annak a görénynek! Nevess csak, bébi majd meglátod miután nyertem. erre is fogadni akarsz? A végén még bérletem lesz hozzád. Vagy beléd - nevetett fel.
 Az anyám itt elégelte meg a dolgot. Felállt kikapta Gabe kezéből a telefont, ügyetlenül nyomkodta a kis piros telefont amíg a hívás véget nem ért. Gabe felháborodottan ugrott fel a fotelből. Már magasabb volt, mint az anyám.
   - Mi a faszt csinálsz? - háborgott. - Épp beszélgettem!
   - Hallottuk! Volt merszed ilyen ocsmányságokat mondani a családi órán.
   - Még van merszed családinak hívni? Mind a ketten tök leszartok Amy-t is, meg engem. Azt se vágom minek kellünk mi ide! Mi utálunk titeket, ti utáltok minket! Ez az egész család egy kibaszott vicc!
   - Attól, hogy így beszélsz még nem leszel se felnőtt, se érett - erőltette magára anyám a nyugalmát, holott láthatóan nagyon feszült volt.
   - Akkor te, mint felnőtt akár meg is baszhatod. Ezt üzenik a kölykeid.
   - Amy! - fordult felém. - Te is így gondolod? Te is utálsz minket? - úgy ráncolta a homlokát, hogy az már nekem fájt. Vándoroltattam a tekintetem közte és a bátyám között. - Amy Thomson! Kérdeztem valamit!
   - Igen - böktem ki végül. úgy éreztem ideje kiállnom magamért. - Kurvára utállak titeket - az anyám szemei kidülledtek. Magam sem hittem el, hogy kimondtam. Az apám csendben lapozta tovább a papírköteget.
   - Látod? - vigyorgott Gabe büszkén. - Ő az én húgom! - dobott nekem egy puszit majd visszafordult az anyánkhoz aki eközben csak pislogott maga elé, a semmibe bámulva. - Te vén kurva.
   - Elég legyen ebből a gyerekes civakodásból - morogta az apám nyugodtan. - Hogyha ti ennyire a szabadságra vágytok költözzetek el. A pénz miatt sem kell majd aggódnotok. Küldünk, mivel a szüleitek vagyunk. Viszont ezt leszámítva le vesszük rólatok a kezünk. Ez lesz a legjobb. Ti nem idegesítetek minket azzal milyen nagy hibákat követtünk el, ti pedig önállóak lesztek.
 Gabe és én megdöbbenve majd mosolyogva néztünk egymásra.
   - Ember! Ez kurva jó lesz! - vigyorgott. - Te mit gondolsz Amy?
   - Nagyon kurva jó lesz! - próbáltam fokozni, kissé szerencsétlenül.
   - Ezt majd még gyakoroljuk - kacsintott rám. - És te Andrea? - fordult az anyánk felé aki a kanapé karfájának támaszkodva, bámult továbbra is a semmibe. - Mi a baj? Elvitte a cica a nyelved?
 Ridegen pillantott rá, megigazította a szemüvegét s halkan válaszolt.
   - Tűnjetek el minél előbb.

***

  Viszonylag hamar találtunk magunknak egy új otthont. Nem messze a belvárostól egy egyszerű két emeletes, és négy hálószobás kis ház. Rendkívül furcsa volt, hogy egyik napról a másikra leszűkült az életterünk. Nem mintha az előző házunknak legalább a felét használtuk volna. Azon a pár szobán kívül amiben éltünk a többi teljesen elhagyatottabb volt. Ez szűkösebb, de annál otthonosabb. 

   - Az enyém a tetőtéri szoba! - szögeztem le amikor végre az utolsó dobozt is behozták a költöztetők. 

   - Nekem meg jó lesz ami a folyosó végén van. 

   - A többivel mi legyen? - kérdezem. 

   - Ne aggódj lesznek bőven vendégeink - kacsintott. 

 Miután az első felmerülő kérdésről döntöttünk bementünk újdonsült nappalinkba amiben becsomagolt bútorok, dobozok, és egyetlen akkor és ott használható tárgyként funkcionáló kanapé helyezkedett el. Használatba is vettük. 

   - Szóval - kezdte Gabe. - Mivel mától én vagyok a góré vázolom mi lesz a helyzet. Első aranyszabály. Nincs több tanulás. Leszarjuk a sulit magasról. Tanulni bármikor lehet, de ki kell használnunk azt, hogy fiatalok vagyunk. Bulizni járunk majd, meg lopunk a kisboltból. Tipikus utcagyerekek leszünk! 

   - Minek lopnánk ha úgy is küldenek nekünk pénzt? - értetlenkedtem. 

   - Mert az utcagyerekek ezt csinálják! Ja és többet kellene káromkodnod! Ne félj majd én tanítalak! igazi utcakölyöktől tanultam! Az egyik már tíz évesen dohányzott! - lelkendezett. 

   - Ez elég baró - kezdett engem is magával ragadni ez  az addigi életünktől olyannyira különböző lázadó élet. 

   - Akarod mondani kurva menő - mondta mosolyogva majd átkarolta a vállam. - Hallod Amy... eszméletlen életünk lesz! 

***

 Nem tartott sokáig, hogy beletanuljak a bátyám laza életébe ami most már minden akadály nélkül kibontakozhatott. Egy hónap alatt teljesen berendeztük a lakást és ez idő alatt a személyiségem majdnem hogy száznyolcan fokos fordulatot vett. Káromkodtam, mint egy kocsis, a bátyámhoz hasonlóan dohányozni kezdtem és olyan ruhákat kezdtem hordani ami egyszerre volt olcsó és kurvás. A hátam közepéig érő szőke loknik mindig kócosak voltak. Gabe haverja szerint ez így dögös. 

   - Ma estefelé átjön Jerry pár haverjával - jelentette be Gabe miközben a reggeli kávémat szürcsölgetve dohányoztam a konyhában. 

  Jerry Emerson a bátyám haverja volt. Egy igazi utcagyerek, vagy ahogy ő nevezi magát a sikárolkölke. Gyakori vendégvolt nálunk. Vagy órákat dumált végig közben elszívva egy doboz cigit, vagy egy csapat haverjával ökörködtek. Egy ősrégi Crown Victoriája volt, ezzel ellenben a bátyám valami spéci Mercedes-e. Ötletem se volt hol találkozhatott két ennyire más osztálybeli srác.

   - Fasza. Amióta itt lakunk alig volt nyugodt napunk. Megbaszhatnák az anyjukat a haverjait ahelyett, hogy itt csöveznek - vihogva lehuppan a velem szembeni székbe. 

   - Nyugi van - mosolygott. - Meséljek neked valami zsír kis történetet a szüleinkről? Azt úgy is tök bírod - megforgattam a szemeimet. - Vágod még, hogy az apánk félre kefélt? 

   - Ja, t'om. Télleg el se mondat, hogy honnan jötté' rá. 

   - Sima ügy. Csak annyit mondok: balfaszul ottfelejtett házi pornó. 

   - Ne má'! Nem hiszem el!

   - Pedig igaz - kacsintott én pedig felröhögtem. 

   -Bazdme' ez rohadt komoly! - belenyomtam a csikket a hamutartóba és felálltam az asztaltól. - Azok a szukák is jönnek? - förmedtem rá. Nem bírtam Jerry lány haverjait akik általában a bátyám ágyában végzik. 

  - Nem értem mi bajod velük. Tökre beléd vannak zúgva - rágyújtott egy cigire. Bemutattam neki, és kimentem a konyhából át a nappaliba.
 Lehuppantam a kanapéra és elkezdtem, és elkezdtem turkálni a matrac alatt. Három újság akadt a kezembe. Abból kettő pornó volt, egy pedig egy aktuális kamaszlány magazin. Vállvonogatva kezdtem összehasonlítani a playboy múlthavi számában szereplő lányokat azzal amit a fiatalok állítanak példának. Gabe még mindig cigizve ült le mellém.
   - Az a barna ott nagyon full-os! - mondta miközben nagy füstpamacs szállt ki a szájából.
  - Aha. Hát ez király - lapoztam unottan. Amikor meguntam Gabe fürkésző tekintetét becsuktam a magazinokat és visszagyömöszöltem őket a helyükre. - Mi va'?
   - Ideges vagy amiért ma is átjönnek? - kérdezte bánkódva.
   - Ma van a szülinapom te segg! Persze, hogy ideges vagyok! - erre elvigyorodott. - Mit meg mi olyan vicces? - elnyomta a cigit a kis asztalon található hamutartóba. Akkoriban nálunk mindenhol volt legalább egy hamutartó amit nem ürítettünk olyan gyakran, mint kellett volna ezért gyakran már mellette is nagy kupacok gyűltek.
   - Ma igazából a szülinapi bulid lesz. Elvileg titok, de ismersz.
   -Mi a fasz? Az én szülinapomra jönnek a te haverjaid? Ez most komoly?
   - Ők is jönnek - javított ki. - Meg azok a graffitisek is akiknek Jerry bemutatott múlt héten. Velük jól összespanoltál nem? - megvontam a vállam.
   - Akit Jerry ismer már elve tök bizarr.
   - Jerry mindenkit ismer -felugrott a kanapéról. - Jó buli lesz meglátod - erre csak forgattam a szemem.
 Igazából tényleg jó buli volt. Csak annyira voltam a középpontban amennyire muszáj volt, és ez rohadtul imponált nekem. Mármint oké, a csapat fele olyan piás volt, hogy az már ijesztő, de azért jó buli volt. Így fejeztem ki magam másnap amikor a bátyám megkérdezte milyen volt. Bár annak az estének több olyan része is volt amikre nem szívesen emlékszem vissza. ilyen volt például az amikor Jerry két cafkával az oldalán odalépett hozzám a buli közepén.
   - Helló, baba! - vigyorgott. - Boldog szülinapot! Hányadik is van ma? Tizenhat? Tizenhét?
   - Tizenkettő, te farok - fújtam a dohányfüstöt az arcába amire zavartan hátralépett. Még megvolt benne az úrilányi nevelésemből, hogy szégyenkezzem amiatt, hogy ennyi idősen itt tartok.
   - Az de azta! - mondta az egyik lány, aki nagyon rágózott. - De milyen jó a hajad! Szőke meg hosszú. Nagyon tuti. Nekem is kellene.
   - Hagyd már. Tökre nincs is hozzá fejed - felelte a fekete hajú.
 Éppen ott akartam hagyni őket amikor Jerry megragadta a karom: - Hallod, baba! Nem akarsz valami tetszetős pc-t magadnak? Leila angyalkám ezzel foglalkozik - bökött a fekete hajú felé.
 Elgondolkoztam a dolgon. Nem volt semminek jelentősége. Gabe azt mondta azt tehetek amit csak akarok. Végignéztem a tömegen. Hát itt és most már nincs visszaút. 
   - Ja persze - vontam vállat. - Miért is ne? Egy köldök pc jó lenne.
   - Én tetkókat csinálok - mondta a rágózós. - Szóval ha akarsz keress meg. Ott van a boltom Jerry lakásától nem messze. Adok kedvezményt is.
   - Gyere! - ragadta meg a karomat Leila - Bemegyünk egy nyugis szobába azt' meg is csinálom neked.
 Végül ez a lány lett az első barátom ebből a társaságból.
 Másnap reggel nekem fájt a frissen belőtt ékszerem, Gabe-nek pedig a feje a másnaposságtól. Az ilyen bulik utáni napjaink elég csöndesen teltek.

***

   - Örülhetsz - vigyorgott Gabe. - A mai buli nem nálunk lesz. most mi leszünk a vendégek akik szétbasszák mások házát. 

   - Na végre má'! Ezt is meg éltem baszod! 

 Már csak pár hónap választott el attól, hogy tizenhárom legyek amikor megismerkedtem a drogokkal. Egy másik csávónál volt a buli. Valami Tom, vagy mi volt a neve. Ő meg az ismerősei keményen tolták a cuccot. Az olyan újoncok, mint mi csak a gyengébbekkel próbálkoztunk. Jerry, Leila, Gabe meg én osztoztunk egy jointon azon az éjjel. Elég homályosak az emlékeim. Mire elszívtuk az egészt úgy éreztem ez csak egy szívatás. Semmi hatása nem volt. Ez tiszta szar! Nem elég erős nekem a cucc, hozz még egyet! Ilyeneket mondtunk aztán hirtelen belénk csapott. Mindenen nevettünk. Jómagam fel alá járkáltam a házban papír és toll után kutatva, mert valami nagyon fontosat akartam leírni. Néha a kezembe akadt egy toll, vagy egy cetli de a kettő együtt sohasem. Ennyi emlékem maradt arról az estéről. 

 Másnap a bátyámmal fellelkesülve mentünk vissza. Ez kurva jó! ebből kell még! Mivel a hely- mint kiderült - állandó tanyája a drogosoknak most is volt belőlük jó pár. Általában a szobák sarkában kuporogtak ki épp milyen cuccal. Amíg Gabe-re vártam leültem a kanapéra. mellettem egy srác éppen egy vénát keresett amiben fel tudta volna szúrni a cuccot. Ijedten felugrottam. kerestem egy józannak tűnő alakot - aki meglepetésemre valóban az volt-, és bizonyosságot kértem arról, hogy az az ürge valóban azt csinálja-e amit gondolok. Hát termesztésen igen. Úristen! Mi a faszt keresek én egy szobában valakivel aki épp belövi magát? ez a gondolat futott végig az agyamon. 

   - Durva, mi? - kérdezte a srác a pultnak dőlve. - A múlt héten is meghalt egy ilyen csávó. Én épp ezért csak árulom. Vagy abban is csak besegítek. 

   - A kurva életbe... komolyan meghalt? - kérdeztem. 

   - Ja. Nehéz az élet. Legszívesebben mennék szakácsnak vagy valami ilyesmi buzis munkára, de most már elcsesztem. Amúgy James vagyok. 

   - Amy. Amúgy James megkérhetlek, hogy rugdosd elő a bátyám lehetőleg fű nélkül? - biccentettem a szoba felé ahová nemrég bement egy másik taggal üzletelni. 

   - Amit csak szeretnél - mosolygott rám. 

 Így szereztem meg a másik jó haveromat, James-t, és így döntöttem el, hogy a drogok nekem kilőve legyen bármennyire is jó az önkívület. Ahhoz, hogy ezt Gabe is belássa még történnie kellett egy s másnak. 

***

 Délután kettőkor keltem aznap. Az előző este rekordot akartam dönteni Super Mario-ban. Aztán mire nagy nehezen sikerült Gabe kitalálta, hogy porig akar alázni Mortal Combat-ban. Én meg persze mondtam, amit akkor énem ilyenkor mondani szokott: Meg az anyádat seggbe háromszor. Tizenhárom éves voltam, bár viselkedésre, és külsőre is elmentem húsznak. Akkoriban ezt tartottam termesztésnek. Az évek alatt elkorcsosult bennem az amit a nagy többség számára normális. Ha az ember elkezd sötétebb körökben mozogni sokféle ember és sorsot megismer. onnantól már nem nagyon lesz az fontos, hogy megfelelsz-e annak ami a korosztályodat jellemezni kell, vagy egyéb marhaságok. Az vagy aki vagy és ha szimpi vagy akkor minden oké. Ha nem.... hát akkor megszívtad. Így működött az a világ. Én persze általában szimpi voltam, de csak a barátaim végett. Leila a szuper csinos testékszeres, volt rúdtáncos, aki egyszer kétszer megfordult a bátyám ágyában, és a jóképű, ártatlan tekintetű de annál ravaszabb James, akinél mindig volt egy kevés eladó fű ha az ember maga alatt volt. Őket mindenki imádta, én is. Hogyha pedig ilyen embereknél vagy bevágódva akkor mindenki más is bírni fog. Én pedig jobban be voltam vágódva, mint egy szűk tanga Dia seggébe. 

 Szóval délután kettő volt. A bátyám már ébren volt. Kávét ivott, közben telefonált. Intettünk egymásnak, ezzel letudva minden Hogy aludtál, mit álmodtál, jól volt-e felverve a párna, szúrt-e az a kiálló szalmaszál aki senki nem tudja, hogy került oda vagy zavart-e, hogy egy emelettel alattad nyikorog az ágy, mint állat  meg hasonló hülyeségek. Mellesleg a válaszom az utolsóra egy határozott igen. Nem érdekelt mit csinál a bátyám, vagy, hogy kivel- mivel én még azt is elnéztem, hogy néha egyetlen normáis barátnőmet húzogatja - ,de könyörgöm nem kéne az egész háznak ettől harsognia! Amikor Gabe-nak előadtam ezt csak kiröhögött és azt mondta: Inkább legyél rám büszke. Én meg inkább elküldtem a kurva anyjába mielőtt kiherélem. 

   - Alap, hogy ott leszünk. Csá - tette le a telefont. - Jerry volt. Nagy buli lesz egy haverjánál. 

   - Persze, persze. Megint olyan "nagy buli" ami múlt héten volt? Rohadt nagy volt, mondhatom... Egy csapat hülye liba vetkőzött a szoba közepén és alig volt sör. 

   - Nekem tetszett - vigyorgott. - Főleg az a vörös. 

   - Érdekel is engem neked mire áll. 

   - Vagy bukik - próbált béna viccel jobb kedvre deríteni. Jól hallhatóan csak szimuláltam a nevetést. Amolyan döcögős ha-ha-ha. - Oké, az télleg elég szar volt, de ez most kajakra jó lesz! 

   - Úgy legyen. 

 Hangos zene és rossz fényviszonyok voltak a nagy buli helyszínén. Miután megérkeztünk, és kerestünk az ismerősöket hamar bele is botlottunk James-be aki egy adagnyi füvet csúsztatott oda Gabe-nek. Dühösen csóváltam a fejem. 

   - Egy nap bele fogsz dögleni - Gabe csak legyintett majd eltűnt a tömegben kettesben - vagyis egy emberekkel túlzsúfolt helyen ami kettesbennek nevezhető - hagyott James-sel. 

   - Nyugi. direkt a leggyengébb fajtából adok neki, de csak a te kedvedért. 

   - Király vagy! - lehajolt és egyenesen a szemembe nézett. 

   - Te meg csinos ebben a ruhában - mosolygott. Zavarba jöttem a bókjától. Egy puszit nyomtam az arcára, hogy ne vegye észre. - Iszunk valami? - kérdezte és a pult felé mutatott. Természetesen belementem. Immáron egy-egy sör társaságában folytattuk a beszélgetést. 

   - Láttad már Leila-t? - néztem körbe, James megrázta a fejét. 

   - Ma még nem - suttogta a sörös dobozba ami miatt furcsán eltorzult a hangja. Valaki megböködte a vállát. Sutyorogtak egy keveset majd a barátom odacsúsztatott neki egy kis zacsót, majd amikor a nagy orrú  részeges alak elment felsóhajtott. 

   - Még mindig fel akarsz hagyni ezzel a szakmával? 

   - Unalmasabb, mint hiszed. Ráadásul a legtöbbjük igaz csicska. Egyik nap volt nálam valami gazdag kölyök. Lázadni akart anyuciék ellen ezért akarta a cuccot. Mondom oké, vevő az vevő. Kérdezem, hogy milyet kér. Erre azt mondja azt amitől rendesen beáll. Mondom meg a rohadt anyád pináját te görcs. aztán elfutott. Komolyan nagyon felhúzott. Én majd éhen halok ő meg azt se tudja mit akar. 

   - Utálod a gazdagokat? - kérdeztem tétován. 

   - Nem... vagyis nem kifejezetten... Úgy értem oké, nekem aztán attól nem lesz jobb vagy rosszabb, hogy mások hogy élnek mert semmi közöm hozzá... De akkor se vágom. Miért kellett pont engem árvaházba adni és nem azt a szarrágót? Ez akkora egy kibaszás... Bocs asszem túl sokat ittam. 

 Leila-val is volt egy ilyen beszélgetésem. Nem sokkal azután, hogy barátok lettünk. A nevelőapja verte azért el szökött. A városban bolyongva elkapták valami rossz arcú alakok. Sok mindent kellett átélnie és végül csak annyira vitte, hogy kitanult egy szakmát egy munkatársától a sztriptízbárban, és egy putriban  tud most dolgozni. 

   - Ha azt mondanám - kezdtem halkan - tudok nektek segíteni. Neked meg Leilának. Benne lennél?

   - Mi? Mit tervezel? Amy, ugye tudod, nem akarjuk, hogy hülyeségeket csinálj. Fiatal vagy még ahhoz, hogy elcseszd és rossz dolgok történjenek veled. 

   - Mintha veled ennyi idősen nem történt volna elég - fintorogtam. - Keresd meg Leila-t. Utána majd beszélgetünk.

 Azzal ott hagytam. 

 Próbáltam kiélvezni a buli-t már amennyire tudtam. Egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy mit mondjak majd nekik? Amúgy tökre milliomos vagyok csak eddig nem volt annyi eszem, hogy segítsek nektek de most itt van négy ezer dolcsi, remélem elég lesz basszátok meg. Rohadtul semmi használható ötletem se volt. Közben még valami húszas évei közepén járó csávó is elkezdett velem csevegni. Hozott nekem sört - ami mellesleg rémes volt -  amikor látta, hogy megittam, és olyan unalmas tipikus kérdésekkel bombázott amikhez amúgy sem volt hangulatom, főleg nem akkor. 

   - Te bazdmeg, nem kopnál le rólam? - kérdezem ideges. 

   - Csak veled bébikém - azzal megragadott egy másik sráccal együtt és elkezdett rángatni, be az egyik szobába. Visítottam ahogy a torkomon kifért. Hívtam Gabe-t, James-t, Leila-t de még azt a fránya Jerry-t is -aki furcsa módon kedvelt holott én gyűlöltem, -de senki nem hallott meg a hangos zenétől. Behajítottak a szobába, mint valami kelletlen játékszert. 

   - Szórakozzunk egy kicsit! - kezdett taperolni a csávó. Kapálóztam, és rugdalóztam ahogy csak bírtam. - Hú, de harciasak vagyunk! Mikor hat a cucc? - kérdezte a haverját. 

   - Már bármikor. Csak pillanatok kérdése. 

Akkor  esett le, hogy a sör nem azért volt olyan rossz mert valami olcsó szar, hanem mert bele volt keverve jó néhány oda nem kellő anyag. Nagy kapálózás közben szédülni kezdtem, lassan elhomályosodott a világ, s utána filmszakadás. Nem tudom mi történt, megtörtént-e vagy James, Gabe és Leila időben benyitott. Ők sem emlékeznek tisztán. Mind részegek voltak. Csak néhány emlékfoszlány maradt meg nekik, és néhány seb a nagy verekedésből. Az az este volt az utolsó. 

***

   - Be kell ezt fejeznünk - mondta Gabe. A padlásszobámban ültünk. Én az ágyban, ő a babzsákfotelban - ami már rég nem volt olyan, mint amikor megszereztük, koszos lett és elhasználódott. De nem akartam újat. Még együtt loptuk el egy boltból Halloween kor. 

   - Rájöttem. de fogalmam sincs, hogy mit kellene most csinálnunk.

   - Azt amit két éve is csináltunk. Új életet kezdünk - úgy mondta mintha teljesen egyértelmű lenne. 

   - Azt akarod, hogy mennyünk vissza azokhoz a sznobokhoz? - grimaszoltam. Felvont szemöldökkel nézett rám, mintha lengyelül beszélnék. Márpedig lengyelül egyikünk sem tud. Annyira sem, hogy felismerjük, ez most lengyel volt, vagy halandzsa? 

   - Meg vagy húzatva? Meg a faszt megyünk vissza. Amikor azt mondtam új életet, szó szerint úgy gondoltam. Lehetnénk mondjuk azok a tipikus amerikaiak. Akik a sorozatokba, meg a sztereotípiákban vannak, tudod. Akik mindig vigyorognak, hülyeségeket beszélnek és hamburgert zabálnak. 

   - Meg nagy faszt. Mintha nekem menne az ilyesmi. állandóan mosolyodni? Be vagy szívva? 

   - Felőlem lehetünk mexikóiak is - volt vállat. - 

   - Jó, oké vágom. Akkor leszünk tetves amcsik. most jó? 

   - Tökéletes! De akkor le kell vetetnem azt a cseszett Winston-t a nevemből mert gecire angolos. Mind valami teaszürcsölő sznob. Annyira anyánk találta ki. 

   - Szerintem Anglia király hely. Szóval hagyd csak meg. Ha a drogokon, és a pián végig kísért asszem az amcsisággal se lesz baj. 

   - Csak úgy mondod. azért akarod, hogy tudj majd vele basztatni. Ismerlek - megforgattam a szemeimet. 

   - Van benne valami - vallottam be - de Anglia akkor is király. 

 Így szerettem bele Angliába. Romantikus, mi? 

   - Szóval, most hogyan tovább? - kérdeztem. - Te vagy a nagy személyiség váltó. Hogy leszünk mi ilyenekből, olyanok? Egyáltalán milyenek is leszünk akkor? - elgondolkodott. 

   - Átlagosak. 

   - Akik nem füvznek, nem milliomosok, járnak suliba, nem húznak meg minden este valami csajt és nem erőszakolják meg őket egy buliban? Érdekesen hangzik, és unalmasan. 

   - Na ja, Bár abban a csajos részben annyira nem vagyok biztos. 

   - Leszarom. Szóval mi legyen? 

  - Vázolom a tervet, Amy! Bepótoljuk azt amit kihagytunk a suliból ezalatt a két év alatt. Te pszichológushoz fogsz járni, hogy kiheverd a traumád, visszaveszünk a káromkodásból és változtatunk a stílusunkon. Aztán te majd a gimiben, én meg a fősuliba kollégiumba költözünk. 

   - Te farok! Ez lehetetlen! Amúgy is milyen traumát kellene kihevernem? Tökre jól vagyok! 

   - Meg nagy szart vagy jól! Akkor is eljársz, és kész! 

 Mivel titkon tudtam, hogy igaza van nem ellenkeztem tovább. 

   - Segíteni akarok James-nek és Leila-nak... - jelentettem be, teljesen elkerülve a témát. Gabe bólintott, én meg felkeltem, hogy előkeressem a telefonomat, és felhívjam őket. 

   - Erről jut eszembe! Lenne még valami. Talán el kellene kezdened valami tipikus lányos hobbit. Főzés vagy ilyesmi - ráncba ugrott a homlokom. 

   - Talán meg kéne basznod anyád. Elől-hátul vagy ilyesmi. 

   - Csak utánad - vigyorgott. 

 Azzal elkezdődött az új életünk előkészítése. 

***

 Azt hiszem azt mindenképp meg kell köszönnünk a szüleinknek, hogy megörököltük tőlük azt a makacsságot, és kitartást ami bennük volt. Ezek nélkül biztosan nem sikerült volna összeszednünk magunkat. Tanultunk, én pszichológushoz jártam hetente kétszer, megnéztünk egy rakat olyan dolgot amiket a korosztályunk néz, és rohadtul nem értettük egyiket sem. Apránként változtattunk magunkon. Először a beszédünkön, majd ellestük a filmekből az ilyen karakterek viselkedését, amibe - nagy meglepetésünkre - nagyon könnyen belejöttünk. Majd a külsőnk következett. Én abból a kurvás ruhatárból a fiús lányra váltottam. Leila levágta a lassan derekamig érő hajamat, úgy, hogy kibontva, épp a lapockám közepéig érjen. Utána pedig összekötöttem. Vettem magamnak egy szemüveget meg kontaktlencsét amire már egy ideje szükségem lett volna, és így a világ egy csapásra más lett. Gabe a vad fenegyerekből, a menő sulis srácba ment át. Mintha visszatekerték volna a fejlődésünket. Hirtelen annyinak néztük ki amennyik voltunk, és ez túlzottan furcsa volt ahhoz, hogy rövid időn belül hozzászokjak. A cigit letenni volt a legnehezebb. Olyannyira a mindennapok részévé vált, s ahogy szép lassan megszabadultunk tőle már olyannyira másokon járt az agyam, hogy nem is  volt rá szükségem.

 Végül segítettem James-nek és Leila-nak bár nagyon ellene voltak, hogy pénzt adjak nekik. Pedig nekem sok volt, és csak annyit akartam adni nekik, hogy lábra tudjanak állni, és ne sértsem meg a büszkeségüket. Ma már ők is elég átlagosak. Legalábbis a körülményeik. Ők túl sokáig voltak abban a világban  amiben mi pusztán két évet töltöttünk, hogy csak úgy maguk mögött hagyják. 

 Amikor megkaptam az értesítést, miszerint felvettek abba a gimnáziumba amibe jelentkeztem majd kicsattantam az örömtől. Büszke voltam magamra. Én egy nappal Gabe előtt hagytam ott a házat. Ott álltam a bejárati ajtóban a kezemben a csomagokkal amiket még nem vittem le a kocsihoz. 

   - Hát csak sikerült - mosolygott Gabe. - Valahogy. 

   - Ja... A filmekben ilyenkor szoktak ölelkezni, nem? - kérdeztem tétován. Erre Gabe magához szorított. Próbáltam viszonozni az ölelését, de a táskáktól nem tudtam így elengedtem őket, hadd zuhanjanak a földre, majd átkaroltam a bátyám. Nem emlékeztem mikor ölelkeztünk utoljára. Az is lehet, hogy soha. 

   - Van nálad hamburger? 

   - Kettő is.

   - Akkor megnyugodtam - nagy nehezen levakartam magamról, felvettem a táskákat, és féloldalas az ajtó felé fordultam. - Vigyázz magadra - bólintottam. 

   - Te is. 

 Gabe az ajtóból figyelte amit berakom a bőröndöket a kocsiba. Mielőtt magam is beszállhattam volna utánam szólt. 

   - Amy! Ne felejtsd itthon a mosolyod! 

   - Ugye tudod, hogy ez most irtó gáz és buzis volt? - mosolyogtam önkéntelenül is. Erre ő ő is felnevetett majd intettünk egymásnak. Beszálltam a kocsiba ami elvitt az új életem felé. 

***

   - Ekkor szívást... - dünnyögtem. 

 Még az évnyitó után elsodródtam a tizenkettedikesek tömegével, mert azok is csak mentek, mint az állatok ezért az iskola tök másik részén kötöttem ki, mint ahol a kollégium van. Előkaptam a London-os táskámból a kólát. De jól esne most egy sör. Nem, nem, nem! Már nem! 

 Azt hittem meghalok mire odaértem. 

   - Miért kell ennek a helynek ilyen bazi nagy udvar? Használja egyáltalán valaki? - morgolódtam. 

 Tudtam, hogy minden bizonnyal a sok cigi, és a testmozgás elhanyagolása miatt nem bírom, de akkor is elegem volt. Megbizonyosodtam róla még egyszer, hogy ez az a hely ahova jönnöm kell. Bár már az sem érdekelt ha nem ez az.Csak egy ágyat akartam. A szemem sarkából láttam, hogy valami csaj ül a padon, a kollégiumtól nem messze. Szóval itt is vannak ilyenek, mi? Penny így utólag bocs, hogy zaklatónak hittekkel. 

 Amikor megláttam a rohadt hosszú lépcsőt azt hittem ott verek szét valamit. De azért elindultam rajta. Ha eddig eljutottam itt nem futamodok meg!  Az első emeletre felérve le kellett üljek. Lehetett vagy öt perce, hogy ott ültem amikor egy rövid barnásvöröses hajú csaj jelent meg. Kissé lenéző zöld szemekkel bámult rám. 

   - Minden oké? - kérdezte. Majdnem beszóltam neki valami, de visszanyeltem. 

   - Ha leszámítjuk, hogy lerohad a lában, és szétesik a tüdőm, persze, minden tök király. És te, hogy vagy? 

   - Jól, kösz - azzal már indult volna tovább. 

   - Hé! Nem gondolod, hogy segítened kellene? Itt valaki épp haldoklik! Hahóó! - idegesen visszafordul, és felrántott a földről. - Azta! Nem hittem volna, hogy ilyen vékony létedre ennyi erő van benned. Amúgy Amy vagyok. Amy Thomson - mutatkoztam be nagy fuldoklások közepette mivel a lány minden jóindulat nélkül már ment is fel a másodikra ahova a papírunk szólt. 

   - Jennifer Stoner. De  jó lesz a Mira is. 

   - Mira? Ez meg, hogy jött ki? 

   - Ez csak amolyan becenév - magyarázta. Közben hallottam amit valakik nagy hangzavarral felértek az első emeletre. Két fiú beszélgetésének foszlányát csíptem el. 

   - Ez hülyeség, Dave'. 

   - Miért? Szerintem meg nagyon király! 

 Mira-val nem sokat beszéltünk mire felértünk az emeletre. Viszont amikor felértünk egy lánnyal találtuk szembe magunkat. 

   - Sziasztok! - köszöntött vidáman. -  Végre valakik akik normálisnak néznek ki. Stacey Lewis vagyok. Nagyon örülök! Elnéztem a szobaszámot. A negyvenes lent van az elsőn ugye?  - nagy bólogatva válaszoltam. - Oké, köszi. Remélem még beszélünk - azzal mosolyogva elment mellettünk.

   - Elég jó fejnek tűnik, nem? - kérdeztem Mira-t, és ebben mind a ketten egyet értettünk. Holott igazából egy ribanc. Teljes mértéken totálisan tévedtünk. Mivel a csaj egy igazi rohadék. 

 Elköszöntem Mira-tól és nagy örömmel vettem át újdonsült lakhelyem. A második teendőm  - a playstation összeszerelése után - az volt, hogy küldjek egy-egy üzentet Gabe-nak, James-nek és Leila-nak. 

 Már alig vártam, hogy mit hoz az új életem. 

Thomson bátyó

 Régen volt olyan csönd a termünkben, mint aznap. Talán soha. Mindenki kérdően méregette Gabe-t aki Amy helyén ülve nézegette a lány firkáit s elismerően bökött rá erre-arra. Amy még mindig vörös arccal, ott ült vele szemben. Csak Dia és Stacey susmogása hallatszott. Én hátrébb álltam Erik és Zane társaságában.
   - Na mi lesz már? - idegeskedett Mark. - Nekem még dolgom lenne, úgyhogy igazán siethetnétek!
 Ez mindenkiből nagy egyetértést váltott ki, aminek Amy annyira örült, mint annak, hogy a bátyja ott kelletlenkedik vele szemben.
   - Jól van, na! - grimaszolt a szőke. - Akkor megkérdezem még egyszer. Mi a szart keresel te itt?
   - Téged kerestelek, nem szart - ismételte meg Gabe a pár perccel ezelőtti válaszát. - Vagy talán szarnak tartod magad? - fűzte tovább a gondolatot. - Ugyan már húgi.
   - Akkor majd megfogalmazom én - jelent meg Mira totális kiábrándultsággal az arcán. - Miért vagy itt?
   - Hát a családi hét miatt jöttem, természetesen! - felelte úgy, mintha teljesen természetes és egyértelmű dolog lenne.
   - Az csak jövő héten lesz - szólalt meg Zane mellettem. Miután ezt közölte elővette maga mellől mark táskáját, és laza könnyedséggel kivette belőle a szendvicset és majszolni kezdte.
   - Nem lesz ebből baj? - kérdeztem kissé értetlenül. Zane zavarodottan nézett rám.
   - Abból, hogy Amy bátyja itt van? Ötletem sincs. - megráztam a fejemet majd a szendvics felé böktem, mire ő felnevetett. - Haggyá' má'! Néha egymás fogkeféjét használjuk, csak úgy buliból.
   - Aha. Az végül is tényleg nagyon buli - hagytam annyiban a dolgot s Erik felé dőltem. -  Nem is tudtam, hogy Zane és Mark melegek - suttogtam.
   - Mert nem azok. Legalábbis elvileg nem - vont vállat érdektelenül. Mivel láttam, hogy ő ezzel a témát lezártnak tekinti inkább vissza fordultam a padjainkhoz, hogy láthassam a Thomson család drámájának folytatását.
   - Biztos, hogy jövő héten lesz? - kérdezte meg Gabe immáron sokadjára amire a válasz újfent egy majdnem kórusban mondott igen volt, ám néhányan a türelmetlen fajtából, mint amilyen Scott és Mark egy-két bazdmeget is fűzött a mondat végére.
   - Szóval menj vissza a fősulira! - parancsolt rá Amy, akinek már nem a zavartól volt vörös a feje hanem az idegtől. Gabe kelletlenül felnevetett és megvakarta a tarkóját.
   - Hát ami azt illeti - mondta vigyorogva - kirúgtak a suliból.
   - Hogy, mi? - kérdezte Amy reményvesztetten. - Mit csináltál, hogy kirúgtak?
   - Nem tudom. Egyik percről a másikra csak úgy. Éltem a megszokott kis napjaimat meg minden aztán bumm! Ki voltam rúgva. Pedig nem csináltam semmi olyat - böfögött egyet majd kényelmesen elhelyezkedett a padba - tudod milyen vagyok.
   - Igen, tudom és pont emiatt aggaszt a dolog - mondta Amy halkabban. - Miket szoktál csinálni, úgy általában?
   - Amiket a fősulisok! Mondjuk belógni a barátnőmmel a biosz szertárba - kacsintott -, vagy be wp-zni egy-egy osztályt, lepisilni a virágokat, bulizni péntek este amíg csontrészeg nem leszek. Eső után az osztálytársakkal sár csatázni, és elkapni a kényes lányokat akik elkerülik a dagonyát. Meg ilyesmi. Szóval semmi olyan ami miatt kirúghatnának - vont vállat.
   - Ez a csávó annyira Amy bátyja... - mondta Luke.
   - Miért nem mentél akkor Sara-hoz? - vinnyogta Amy.
   - Ő még a fősulin van a szülei meg nem látnak szívesen. Taplónak tartanak, tudod.
   - Akkor miért nem mentél haza? - Így Anna. A két Thomson összenézett majd Amy sóhajtott egyet.
   - Megpróbálom elintézni, hogy itt maradhass amíg el nem rendeződnek a dolgok - Gabe bólintott. - Gyertek menjünk a... Hova is kellene most mennünk? - Az osztály kezdett szétszéledni annak láttán, hogy a dolgok innentől egy ideig semmi izgalmassal nem szolgálnak.
   - Én meg azt hittem majd lesz valami bula-rázós jelenet - ballagott el mellettem Zane kissé csalódottan, én meg csak grimaszoltam. Ahogy egyre kevesebben vették körbe a padunkat közelebb tudtunk menni. Amikor már csak a kis csapatunk maradt ott Amy körbe nézett.
   - Hova menjünk most? - felém fordult, mintha tőlem várná a megváltás én meg csak megráztam a fejem.
   - Talán Evans-hoz - szólt Dave'. - Ő a diáktanács elnöke, ráadásul az igazgató imádja.
   - Azt húgi! Milyen okos srácot sikerült felszedned! El sem hiszem! Talán végre lesz valaki a családban aki nem a szülei pénzéből fog élni!- ujjongott Gabe.
   - Nem, csak barátok vagyunk -  jelentette be Dave' - Thomson csak álmodik arról, hogy olyan teste legyen a fiújának mint nekem.
   - Mi va'? Te álmodsz olyan testű barátnőről, mint én! - ütögette meg Amy büszkén a mellkasát.
   - És akkor mi van? - vigyorodott el Dave' pimaszan mire Amy elpirult.
   - Davie! a végén féltékeny leszek! - nyavalygott Gilbert.
   - Ember, akadjá' má' le rólam! - dühöngött Dave'.
   - Nem lenne jobb, indulni Elizabeth-hez? - kérdeztem, majd a többiek szép lassan elindultak az ajtó felé. - Erik, gyere! - szóltam vissza az ajtóból a fiúnak akin jól látszott, hogy nem akar jönni. Rámosolyogtam, mire ő világfájdalmas arccal utánunk jött.
   - Ezért cserébe el kell majd jönnöd velem a könyvklubba - mondta halkan mire odaért mellém.
   - Talán arra pályázol, hogy véletlenül leszúrjam Carly Brecklin-t? - egy pillanatig gondolkodott azon, hogy kire is gondoltam, mivel  ahogy azt már észrevettem csak azok nevét tudja akiét kell.
   - Legalább csöndesebb lenne a hely - felelte végül.
   - Hallod, húgi! - kezdett bele lelkesen Gabe - Ezek járnak? - Amy hangosan felnevetett.
   - Ugyan már! Két márványszoborról beszélünk! Milyen hülye vagy, Gabe!
   - Ez gonosz volt... - így Penelope. - Szerintem összeillenének.
   - Nem mehetnénk inkább Evans-hoz? - kérdezte Dave mogorván.
Nem hiszem, hogy magamtól eljutottam volna a diákönkormányzat irodájába amilyen kacskaringós utat kellett megtennünk a főépületben ahhoz, hogy végre elérjük a faragott fa ajtóhoz ahol, -mint a többi terem esetében ami állandó helyet ad valaminek - egy kis kártya jelezte, hogy jó helyen járunk, mivel ez bizony a DÖK-ös terem. Mira kopogott és ő ment előre. Az építési tervei miatt gyakran megfordult már itt, úgyhogy ismerte a járást. Egy hatalmas tárgyalóba érkeztünk ahol az iskola apró-cseprő ügyeit megvitatják a gyűlések alkalmával. Innen nyílt még három-négy terem. Mira céltudatosan kopogott be az egyikbe.
   - Szabad! - hallatszott William hangja bentről. Mira benyitott. Bézs színű falak, az egész padlót beborító szőnyeg, hatalmas ablakok, klíma berendezés, könyvespolcok, a terem közepén két íróasztal, amik az ajtó felé néztek. A nagyobban Elizabeth ült, a kisebben pedig William.
   - Oh, helló! - mosolygott Elizabeth és abbahagyta a körmölés. - Segíthetek valamit?
   - Gyerünk Amy, mondjad! - bökte Mira oldalba az összezavarodott lányt.
   - Mi? Miért én?
   - Mert a te bátyád? Talán azért.
   - Mira! Kérlek! Te vagy itt a fő dumagép!
   - Mi ez nem is... Nem hiszem el. Baj lenne ha egy rokon most költözne be? - Elizabeth sóhajtott.
   - Sajnálom, hogy lelombozlak titeket, de az iskola szabályzata szerint családtagok csakis az arra kijelölt időben tartózkodhatnak az iskola területén. Ráadásul még folynak a munkálatok, hogy elég hely legyen az összes rokonnak. Így is sokszor történik meg, hogy kénytelenek vagyunk jó néhányukat hotelba vagy legrosszabb esetben hazaküldeni. Szóval ne haragudjatok, de azt hiszem nem lenne jó ötlet. - Amy sóhajtott egyet azzal kissé megilletődve belekezdett.
   - Ő a bátyám, Gabe, egy két lábon járó szerencsétlenség és hát... kirúgták a suliból és...  szegény hülye sehova sem tud menni. A barátnője kollégiumban lakik, a barátnője szülei utálják mert mindig lejáratja magát. Haza sem mehet és a barátai is mind kretének. Nem lenne baj ha nem is ott ahol a rokonakat elszállásolják hanem valami kis zugba bedobnák! Ő meg egy toi-toi wc-ben is képes elaludni!
   - 2010 életem legszebb éve volt - tette hozzá Gabe mosolyogva - és nem is volt olyan büdös, mint mondják.
   - Látod! Teljesen idióta! Kérlek! - elkeseredett mosollyal kezdte nézni a diáktanács két vezetőjét. Elizabeth és William összenéztek. - Gyorsan ha lehet kezd elzsibbadni az arcom.
   - Szívem szerint én megengedném - mondta Elizabeth - de kötve hiszem, hogy az Igazgató úr örülne a dolognak.
   - És ha nem mondjátok el neki? - Kérdezte Gilbert.
   - Az Igazgató úr minden ilyesmiről tud - grimaszolt William - Még mi sem tudjuk honnan, de tudja.
   - Azt hiszem van egy megoldás - mondtam s minden szempár rám szegeződött. - Kate, lennél szívese előjönni? - azzal kinyílt az egyik szekrényajtó és kimászott belőle a vékony, vörös alak.
   - Üdv, Nezumi. Honnan jöttél rá? - kérdezte dühösen. Meg vontam a vállamat.
   - A megszokás. Nem tudnád rávenni az apádat, hogy megengedje? - összeszorította az ajkai. Kétségbeesettnek tűnt.
   - Persze, semmiség. Viszont az biztos, hogy nem ott tudunk neki helyet szorítani ahova a családtagokat szállásoljuk. Arról jobb ha most megfeledkeztek.
   - No para! - vigyorgott Amy- Viszont akkor hol lesz ez a hülye? - Kate gonoszan elmosolyodott.

   - Nem hiszem el! - dühöngött Amy. - Ez nem hiszem el! Az a kis kölyök tuti erre játszott! Ő mozgatta  a dolgokat a háttérben! Az ő keze van abban is, hogy Gabe-t kirúgták a suliból!
   - Nyugodj meg! - felelte Penelope - Lélegezz mélyeket! Nekem az mindig segít.
   - Nem szülni akar - mondta Dave' miközben a rágójával csámcsogott.
   - Én sem úgy gondoltam! - húzta fel magát Penelope.
   - Héé! Úgy érzem kezdünk megfeledkezni arról, hogy mi is az igazán lényeges jelen helyzetben! - panaszkodott Amy, azzal odébb dobta az egyik párnáját, egyenesen Erik arcába. - Jaj bocs!
 Mind Amy szobájában ültünk, leszámítva Gabe-t aki éppen a konyhában volt, és evett valamit. Pár perce ment le azt mondta "Burkolok valamit!" nekem pedig egyből Amy jutott eszembe. Le sem tagadhatnák egymást.
 A párna amit Amy az előbb Eriknek dobott most a szőke lánynak csapódott, aki mosolyogva dobta vissza Erik arcába. Aki azonnal vissza is dobta. ám amikor Amy újfent el akarta dobni Mira-t találta el, aki idegesen, nagy erővel dobta vissza a szöszinek. Majd egyből felkapott egy másikat ám ez Dave'-t találta el. Így bontakozott ki szép lassan egy párnacsata. Dave' ledobta a pólóját - Isten se tudja miért -, őt követe Gilbert s utána Erikről akarták lerángatni a fekete pólót. Végül persze kudarcot vallottak ám már majdnem sikerült lerángatni róla a felsőt. Utána, mivel rájöttek, hogy igazából nem is kifejezzen kíváncsiak Erik felsőtestére, Mira-ra esett a választás aki nem hagyta, hogy lekerüljön róla a póló akár egy kicsit is, viszont annyira lekötötte őket ez, hogy észre sem vették amit Amy odaoson és leönti őket ásványvízzel. A bosszúra éhes Dave' felkapott egy másik palackot és azzal szállt csatába a lány ellen. Közben Gilbert úgy döntött Penelope sem maradhat ki a buliból, úgyhogy a kezébe akadó 100%-os narancslével öntözte meg ami már biztosan romlott volt és Amy azért söpörte be az ágy alá az üres pizzas dobozokkal és egyebekkel egyetemben. Mira dühösen sétált oda hozzám és Erikhez mivel mi csendesen követtük az eseményeket. Arra számítottam, hogy majd hisztirohamban tőr ki, de ehelyett előrántott egy coca-cola-s üveget és leborított minket ami után úgy ragadtunk, hogy rosszul lettem magamtól. Utána Amy párnái újra feltűntek a színen és a szőke lány nagyot sikított amikor az brit zászlós párnája csurom víz lett ahogy Dave' magához szorította.
   - Én minden este azon hajtom álomra a fejem!
  Nem tudom meddig tartott a harc az üdítőkkel, meg a párnákkal de az biztos, hogy sokáig, mivel közben Gabe jól lakottan visszatért. Mivel annyira hasonlít a húgára biztosan nem lakott jól egy szendviccsel.
   - Ember, mi van itt? Ragad az egész padló!
  Amy nevetve mászott fel a földről ahová a nagy nevetés végett lezuhant.  Letörölt a kicsorduló könnycseppjeit ami ugyan úgy okozhatott a nevetés, mint az, hogy a feje nagyot koppant a szekrénye ajtajában.
   - Nyugi, Gabe majd mindjárt felmosok vagy valami.
   - Oké, de húgi...
   - Tessék? - kérdezte miközben segített Mira-nak felkelni egy nagy kóla tócsából.
   - Nem tudom, hogy észrevetted-e, de két félig pucér csávó fekszik az ágyadban. Mivel mostantól én is ebben a szobában fogok laki veled örülnék ha ilyen nem gyakran fordulna elő. Meg amúgy se. Soha.
   - Az csak Dave' meg Gil - legyintett. - Akiknek amúgy ideje lenne kiszállni onnan - a két fiú csak megrázta a fejét. - Na jó. Ti akartátok. Kicsi a rakás! - ordította majd a két fiúra ugrott. Mira nevetve fogta meg az én kezem és Erikét majd minket is rárántott a "rakásra". Eközben Penelope  szekrénynek dőlve röhögött.
   - Hallod, ha ezt anyák látnák - vett fel vigyorogva Gabe egy csatakos párnát a padlóról - rád se ismernének. Lehet akkor rájönnének, hogy rosszul álltak a dolgokhoz, nem? - ő még mindig mosolygott viszont mi abbahagytuk a nevetést mivel Amy szomorú arccal mászott ki a rakásból.
   - Mi van Thomson? - kérdezte Dave'.
   - Te se érted a szitut Davie? - így Gilbert - Akkor jó. Már azt hittem lemaradtam valamiről.
   - Még nem mondtad el nekik? - komorodott el Gabe. Amy megrázta a fejét. - Te is tudod, hogy el kellene igaz? - Amy összeszorította a száját.
   - Aha! Szóval valami családi dolog! - mondta lelkesen Gilbert mire Dave' beleütött egyet a kezébe, hogy hagyja már abba.
   - Amy... a barátaid vagyunk. Ha bármi olyan van nekünk elmondhatod. - suttogta Mira.
   - Igen! Én is elmondtam ami bántott és már sokkal jobban érzem magamat! - buzdította Penelope.
   - Üljetek le kényelmesen - fordult felénk Amy- ez hosszú lesz.

A fényképezés

 A következő nap reggelén némileg kipihenten indultam el a főépületbe. Kulcsra zártam az ajtót mikor is Mira jelent meg a szomszédos szobából. Eleinte furcsálltam mi történhetett, hogy ilyen korán elindul de aztán eszembe jutott Amy, aki miatt folyton később érnek be. A szőke ugyan is -, mint kiderült - hajnalokig játszik aztán reggel alig tud kivánszorogni a matraca kényelmes fogságából. Ezen gondolatoktól vezérelve a tipikus reggeli üdvözlés után az első dolog amit Mira-tól kérdeztem az volt, hogy ma miért nem kelti Amy-t. Erre vegyes érzelmek ültek ki az arcára. Beavatott abba, mekkora felhajtás is az osztályunkba a fényképezés. Ilyenkor Amy az ébresztője előtt órákkal felkel és ruhákat válogat. A hajával is szokott variálni de végül mindig az mellett az egyszerű lófarok mellett dönt ami általában van neki. Arra is fény derült, hogy Mira-t körülbelül annyira hozza lázba a dolog, mint engem tehát lényegében semennyire. Végezetül még azt tette hozzá, hogy néha szeret egyedül bemenni reggel, hogy végig tudja gondolni a napot ahelyett, hogy egy idiótára vigyáz. Amy olyan dolgokra is képes reggel, álmosan amiket ki se néznénk belőle sőt legyenek akár mennyire örült tagjai is az osztályunknak szerintem még nekik sem fordulnak meg ilyesmik a fejükben.
   - Erre jössz te. - vigyorgott Mira. Értem én a baráti élcelődést így csak viszonoztam a mosolyt.
 Azon a rövid úton a termükbe elmeséltem nagy vonalakban mi is történt tegnap, ha már egyszer rákérdezett. Nagyot nevetett azon, hogy míg én egy egész jelenetet eljátszottam Gilbert csak sugdolózott valamit Bell-el. Szerencsétlennek is nevezett aminek bármennyire nem örültem egyet kellett értenem vele mivel hát mi lenne ez más ha nem balszerencse? Végtére is még meg van minden végtagom szóval annyira nem vészes a helyzet. Bácsikám szokta ezzel vigasztalni magát, néha azt is hozzá teszi, hogy nő is akad elég akit az ágyába hívhat de hát ez az én számból milyen undorító módon hangzana?
   - Kíváncsi leszek mi fogad ha bemegyünk... - dünnyögte Mira miközben végigsétáltunk a folyosón.
   - Hogy érted? - álltunk meg a fehér ajtó előtt amin, mintha egy-két új horpadás tündökölt volna a sáros cipőnyomok mellett.  Valaki nagyon rossz hangulatában volt. 
   - Mindjárt meglátod. - Azzal be is nyitott. Nem mintha eddig az a szokásos iskolai látvány fogadott volna amikor belépek mégis úgy hiszem ez most visz a pálmát.
 Ruhák, fésűk, sminkek, hajszárítók és tükrök szétdobálva. A padok össze vissza tologatva. Ha nem lenne tele az enyém firkákkal talán rá se ismertem volna olyan idegen helyre vonszolták. Mark és Zane pulcsikat - legalábbis annak tűntek - próbálgattak. Dia, barátnőivel a sminkek és csili-vili ruhák áradatát zúdították mindenhova és egymásnak ajánlgatták a rövidebbnél rövidebb darabokat. Bell száguldott el előttünk színdarabokban használt jelmezhalommal a kezén egyenesen egy nagyobb tükör felé amit Isten se tudja honnan varázsoltak elő.  Hirtelenjében több kérdésem lett, mint amennyit fel bírtam volna tenni egyszerre.
   - Mindig ez van. - mondta Mira. - Egy évben párszor van fényképezés. Olyankor mindenki bezsong. Vagyis majdnem mindenki. - biccentett Erik felé aki most is egy könyvbe temetkezve ült a helyén. - A tükör pedig - fordult az említett tárgy irányába - tavaly év lején elcsórták valahonnan, azóta a szekrényben van a törött seprű és az ugyanúgy szilánkokra tört Einstein kép mellett. Ilyenkor meg folyton előveszik, hogy nézegethessék magukat.
   - Miért nem a szobájukban csinálják ugyanezt? - kérdeztem.
   - Mert abban nem lenne semmi poén - jelentette be a lány, olyan arckifejezéssel, mintha ez teljes mértékben egyértelmű lenne. Azzal elindult megkeresni a padját.
 Nekem - ismert okok miatt- könnyű dolgom volt rálelni a helyemre. miután a táskámat ráejtettem a székre Erik-hez indultam, hogy vele is túl legyek a tipikus reggeli üdvözlésen.
   - Jó reggelt. - köszöntem. Válaszul csupán intett s fel sem nézett rám. Úgy tűnt nagyon belemélyedt az olvasásba. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy érdeklődést mutatok a regény történéseinek irányába de inkább nem zavartam. Elvégre ő nem az a fajta ember akit minden apró-cseprő dologgal zaklatni kell. Amúgy sem örülne annak ha én minden reggel nagy szónoki beszédeket tartanék neki. Tehát elindultam Mira felé. A hátamban éreztem az árgus zöld szemeket ám amikor hátra fordultam a fiú felé semmi jelét sem láttam annak, hogy elemelte volna pillantását a lapok bársonyos szavaitól. Remek! Most már képzelődök is! 
 Odaléptem a lányhoz aki dühösen kutatott a táskájában majd végül előkapta a telefonját.
   - Hogy kerülhetett ide? - morfondírozott miközben Bell penderült be közénk.
   - Melyik legyen? - tolt az arcomba két komplett jelmezt. - Bal, vagy jobb? Bal, vagy jobb? Ugye, hogy a jobb! - Mondta vigyorogva s azzal anélkül, hogy válaszolni engedett volna már el is rohant. Csak értetlenül pislogtam utána majd Mira felé fordultam aki csak mosolyogva rázta a fejét amolyan Ne is törődj vele. kisugárzással.
 Ebben a percen Dave' rontott be. Türelmetlenül rohant végig a termen figyelmen kívül hagyva Rony-t aki az egyik ruhakupacból mászott elő és épp kezdett volna belekötni abba is ahogy a másik fiú lélegzik. Az pedig, hogy a rendőrt egy fikarcnyit sem érdekelte a Ronald Gebs-vel való viaskodás nagy ritkaságnak számított. Dave' a tükör elé rohant félre lökve Zane-t. Végig mérte magát és elégedetten sóhajtott. Az sem érdekelte, hogy Zane majd vérszemet kap az idegtől, hogy nem pusztán félre lökte, mint valami utolsó senkit se szokás, de még figyelmen kívül is hagyja.
 Tilda sétált be a terembe, amikor Dave' felénk indult öntelt vigyorral. Mira már attól, hogy meglátta a tenyerét a homlokának csapta. El sem hiszem, hogy itt mindenki ennyire bolond. Sziszegte magának én pedig kelletlenül felnevettem. A fiú csak értetlenül bámult rám, mintha a reggeli örömöm ritkaság számba menne. Végül aztán ezen is túltette magát és keresztbe tett kezekkel állt meg előttünk.
   - Ugye milyen jól nézek ki? Nincs még egy ilyen srác a városban.
   - Akinek ilyen nagy, gigászi arca lenne? - kérdezte Mira. - Az bizony nincs - helyeselt mire Dave' csak sértetten grimaszolt.
   - Apropó hol vannak a többiek? - tekintett körbe. - Thomson? Banks? Erik? Jaeger? - jómagam Erik felé biccentettem míg Mira felvázolta a tényeket miszerint Amy biztosan még készülődik a szobájában, Penelope is hasonló cipőben járhat, Gilbert pedig... hát az ő hollétéről fogalmunk sem volt. Nekem pedig egyre inkább az járt a fejemben amit Kate mondott. - Aha. Vágom - felelte a sok információ hallatán s úgy döntött inkább kirángatja Erik-et a padjából.
   - Nem hiszem má' el! - rontott be Jane ordítozva, Anna-val az oldalán.
   - Mit kiabálsz? Hülye vagy? - vinnyogott Stacey.
   - Neked kuss van, te buta szajha. Inkább fesd azt a büdös lábad - köpött egyet a padlóra és zsebre tett kézzel indult be a terembe. Jobban megnézve Dia és Stacey éppen egymás lábkörmét kenték rózsaszín lakkal miközben Velma a telefonjaikra vigyázott.
   - Nyugalom, Jane - kuncogott Anna mögötte. Rajta is a megszokott laborköpenye volt. Amint a két lány elfoglalta helyét, -ami a felfordulás végett, máshova került, mint ahol eredetileg van. - Dave' feléjük fordult.
   - Na mi a pálya Lyseck?
   - Mrs. Harris nem hagyja, hogy a kedven bassz gitárommal pózoljak, de még azt sem, hogy egy tetves ukulelét fogjak mert az idiótán nézne ki - vékonyította el a hangját. - Felrúgom azt a nőt az összes hisztijével együtt! - amíg Dave' és Jane kitervelték, hogyan csempészik be kedvenc tárgyaikat a fényképezésre én odaléptem Anna-hoz.
   - Jó reggelt - üdvözöltem. Ugyan így felelt majd a maga szerény mosolyával és bárány szemeivel nézett rám. El sem tudtam hinni egy ilyen emberből, hogy lehet egy csapásra olyan agresszív valaki amilyen a másik énje. Bár azt hiszem ha maffia dolgokra kerül sor én sem vagyok olyan ügyetlen, mint az olyan mindennapi dolgokban, mint a barát szerzés. - Látom te sem verted nagy bobra ezt a fényképezést.
   - Micsoda? - Nézett rám elkerekedett szemekkel. - Fél órán keresztül válogattam, hogy melyik köpenyemet vegyem fel! Aztán mire választottam megláttam, hogy annak az ujján van még valami mocsok az egyik kísérlet miatt. Tehát még negyed órán keresztül ott szenvedtem! - Azzal ráborult a padra, mint aki a vissza emlékezéstől is kimerült. A feje nagyot koppant a padon.
  Megszólalni sem bírtam mivel ekkor rontott be Amy. Hasonlóan figyelmen kívül hagyott mindenkit, mint Dave' és az ő első útja is a tükör felé vezetett. Igazgatta egy kicsit az angol zászlós pólóját, a szőke frufrut amit a többivel ellentétben elől hagyott, had keretezzék az arcát ahogy annak rendje-módja. Az utolsó igazgatások után önbizalommal telt arccal sétált felénk.
   - Ugye, hogy jól nézek ki? Oh, tudom ám! Mondani se kell.
 Mira kikapta Erik kezéből a könyvet -akiről fogalmam sincs, hogy miképp került a hátam mögé vagy, hogy mióta is áll ott - és azzal ütötte magát homlokon. Muszáj minden barátomnak ilyen komplett idiótának lennie? dünnyögte. Ahhoz képest, hogy már nem egyszer élhetett át ilyesmit és hozzá van szokva a dologhoz úgy tűnt ez még mindig lefárasztja őt agyilag, titkon bármennyire tartja is mókásnak.
   - Vissza adod? - Erik olyan meredten bámulta a könyvet Mira kezében, hogy az már engem is zavart.
   - Nem akarsz idén is olvasni egész fényképezés alatt, ugye? - kérdezte a lány. Erik-et nem érdekelte Mira miféle dolgoktól akarja elszakítani, egyszerűen felé nyújtotta a kezét.
   - Üdv - Kate bukkant fel Mira mögött. A lány úgy ugrott arrébb az apró vörös teremtés felbukkanásától, mintha csak szellemet látott volna.
   - Mégis mit keresel itt? - faggattam némi dühvel a hangomban.
   - Unatkoztam. A könyvtár zárva. Szóval gondoltam beugrok megnézni, hogy alakulnak a dolgok. Fú, de büdös van itt! - fintorgott. Való igaz, hogy Dia-ék körömlakk bűze az egész termet beborította. Jane épp emiatt viaskodott velük, mint észrevettem. - Add azt oda egy pillanatra! - kapta ki a még mindig megdöbbent Mira kezéből a könyvet. Belelapozott, megnézte hol van a hanyagul beleejtett könyvjelző. - Most komolyan, Fantom? Nem érzed te ebben az iróniát? - a mellkasához szorította a könyvet. Erik bólintott miközben olyan szúrós és hátborzongató tekintettel figyelte azt ahogy a könyve Kate csenevész mellkasához ér, hogy nem csak Kate de még én is megrezzentem egy pillanatra. Ő is egy maffiózó, mi tagadás. - Na, mi van? - kérdezte flegmán. Kate-ben van bátorság annyi szent. - Csak nem félsz, hogy valami lánybacit szedsz össze?
   - Helló, emberek! - vonult végig Gilbert a padok között. - Mizu, van így kora reggel?
   - El sem hiszem, hogy volt idő amikor még érdekesnek tartottalak. - gonoszan ejtette ki a szavakat. A hangját is, mintha elmélyítette volna.
   - Elvágom a torkodat. - Erik még hátborzongatóbbnak hatott. - Egyébként nem a lapos, kifejletlen melleid zavarnak hanem a létezésed maga. - Kate-be mintha villám csapott volna eldobta a könyvet és ahhoz szaladt aki a fiú után a legközelebb állt. Vagyis hozzám. Megilletődve figyeltem amit a kicsi kezek szorosan átölelnek.
   - Ezt most jól megcsináltad - így Mira. - Én meg még azt hittem legalább neked van valamennyi eszed.
   - Erik, ez gonosz volt! - dühöngött Amy. - Eszednél vagy te egyáltalán? - Gilbert fütyülni kezdett. Azt hittem felrúgom.
   - Azért mégis csak egy kislány. Durva - hangzott a német akcentus.
   - Komolyan, haver. - Dave' ritka komolysággal beszélt. - Ezt azért nem kellett volna.
   - Kérj bocsánatot. - tanácsoltam végül. Láttam Erik szemeibe, hogy az ég adta világon semmi kedve sincs hozzá. Miért is lenne? Elvégre minket nem ilyesmire tanítottak. Én magam sem értem mitől jött elő belőlem ilyen nagy jó szándék. Végső soron mégis kedvelem Kate. Szinte már a húgomnak is nevezhetném. Egy nagyszájú, öntelt, minden lében kanál húg. Pont amilyen a nénikém. Anyám kishúga pontosan ilyen volt.
   - Bocsánat. - Erik világfájdalmas feje miatt vigyorognom kellett. Mintha csak most kellett volna egy tíz méter magas, tetőtől talpig aranyból készült Buddha szobrot végigcipelnie Tokió egész területén.
   - Most pedig Katherine, te is kérj bocsánatot Erik-től. - a lány oldalra fordította a fejét.
   - Sajnálom. - dünnyögte.
   - Micsoda családias jelenet! - kezdett tapsolni Gilbert. - Bravó! A kölyök aztán tudta, mint kell csinálnia! - A vörös lány elengedett és a német elé igyekezett.
   - Katherine White -felelte idegesen Kate azzal már el is sietett az ajtóhoz. - ráadásul mindent tudok rólad! Mindent! - Kiabálta s elfutott.
   - Ki volt ez a gyerek? - tért vissza Jane a Stacey-ékkal folytatott vitájából. - Tetszik a haja. - elkezdte saját, festett vörös tincseit piszkálni. - Én akkor is becsempészek egy ukulelét!

 Penelope még nem érkezett meg, mi viszont letelepedtünk a szokásos felállásban. Amy és Dave' vitatkozott valamin amit nem egészen értettem. Lehetséges, hogy azért mert a Gyűrűk Ura című film valahogy kimaradt az életemből így nem is tudhatom az ezzel kapcsolatos dolgokat. Elképzeltem, hogy mit csinálhattam miközben ők ketten -még ha nem egy időben is - nézték azt az elméletileg  jó filmet. Tipikus maffiózó teendők száguldottak végig a szemem előtt aminek részletezéséhez éppen semmi hangulatom és életkedvem de majd később úgy is elmondom.
   - Én pedig - mesélte Gilbert miután a két életerős fiatal abba hagyta Frodó, vagy a fene tudja ki, történetének ecsetelését amit Mira egy óvatlan kérdéssel váltott ki belőlük. -  tegnap csatlakoztam a média klubhoz is. Teljes siker! - kacsintott.  - Nagyon király kütyük vannak ott, de én még királyabbakat találok fel! - ütögette meg saját mellkasát, elismerően. - Én leszek a következő Newton!
   - Ő fizikus volt. - mondta Amy odább tűrve egy szőke tincset.
   - Ja, tényleg! - szólt felismerően. - Ő találta fel a gravitációt!
   - Csak rájött, hogy van. - Dave' szemeiben láttam, hogy eddig sem fűzött sok reményt a fiúhoz, de most aztán tényleg elásná magát szégyenében, hogy innen meg onnan ismeri. Én is ezt tenném.
   - Az nem Einstein volt? - folytatta tovább a szőke srác az értelmetlen beszélgetést.
   - Övé a relativitás elmélet. - vágtam rá. Éreztem magamon, amit szívja el az életerőm.
   - Már emlékszem! - vigyorgott Gilbert. - Igen, igen! Hát persze! Őket mindig keverem - fél percig lebámult a padra. - De akkor ki talált fel kütyüket? - kérdezte szomorúan.
   - És én eddig azt hittem, hogy Amy a hülye - szólt közbe Erik, egyhangúan.
   - Hé! - szólt a lány sértődötten. Résnyire húzott szemekkel figyelte még egy ideig a fiút ám az semmilyen reakció nem volt hajlandóm tenni.  Ez egy veszett ügy. 
   - Egyébként Dave' - váltott témát Amy - tiszta faszán nézel ki! - a fiú csak egy hálás félmosolyt küldött felé amelyben vegyült az elégedettség és a büszkeség is. - Ha már itt tartunk... még mindig fent áll a lehetőség,hogy jövő héten eljátszd a pasimat - kacsintott.
   - Thomson, ezt már megbeszéltük. Nem leszek az álfaszid.
   - És az igazi? - vigyorgott Gilbert. Amy arca vörös pírba borult, míg Dave'-é csak dühös lett. Ingerülten ugrott ránca a homloka.  - Ha barátnőd lenne nem lenne időd edzeni velem. Mit csinálnék én akkor?
   - Tudod, Jaeger, hogy mi az igazán fontos az életben? - Gilbert csak pislogott rá kisfiús tekintettel. - Hát nem te, szóval kuss - Gilbert fintorogva könyökölt rá a padra. - Visszatérve. Nem - szögezte le dühösen. Amy még mindig a sokk hatása alatt volt, tehát nem ellenkezett csak bólogatott.
   - Tényleg, Gil! - Amy olyan gyorsan váltott témát ahogy bírt. - Kérdezni akartam. Amikor bemutatkoztál miért tetted hozzá azt, hogy nem vagy náci? Úgy értem, hogy ez fura.
   - Vannak emberek akik látszat alapján ítélnek. - mondta olyan hangsúllyal akár egy napkeleti bölcs.
   - Jó reggelt, gyerekek! - sietett be Mrs. Harris. - Mindjárt mennünk kell! - bámult rá a falon csüngő órára. Idegesen sétált végig a firkás tábla előtt, a tanári asztalig. - Mindenki itt van?
   - Banks még nincs! - kiabált Dave'.
   - Nem hiszem el! Hova tűnt az a lány?  Scott kerítsd elő! - parancsolt rá a fiúra aki már száguldott is ki a teremből.
   - Múltkor Rony keveredett el - avatott be Mira. - Később kiderült, hogy a védő nőnél van, mert fáj a kisujja. Belerúgott valamibe aztán a hülye azt hitte, hogy eltörött.


 Öt perccel később előkerült Penelope. Eddig ruhákat válogatott és a gyógyszereit kereste, amik a ruhák okozta kupiban eltűntek. Mrs. Harris-t szét vetette az ideg. Fogalmam se volt miért érinti őt is ennyire érzékenyen a dolog. Amint Penelope és Scott visszatértek máris elkezdett terelni minket kifelé.
 Fogalmam sincs mire használhatják azt a teremet ahol fényképeznek, annyi szent, hogy én most járok itt először. A fényképész egy negyvenes, magas, szemüveges férfi aki próbálja minden tudását az arcára vetíteni, hogy ezáltal komolyabbnak tűnjön.  Mellette egy húszon éves, szőke segédlány aki nem törődik mással, mint a haja igazításával. Amikor a fényképész felénk mutatja a hüvelyk ujját a lány megszólal vékonyka hangján.
   - Rendben! Akkor kezdjük. Először csinálunk egy mosolygós képet! mindenki gondoljon valamire amit szeret és mondjuk, hogy csíz! - határozottan állítom, hogy lenézőbben már nem lehet beszélni emberekkel, de még állatokkal sem. A fényképész újra felmutatta a hüvely ujját. A lány közben tanácsokat adott ki merre álljon, hogy és miként. Szívem szerint fejbe lőttem volna. Már hálát adtam amikor láttam, hogy végre megnyomja azt a rohadt gombot.
   - Amy! - Hallatszott egy ordítás oldalról fél pillanattal az előtt, hogy a kép elkészülhetett volna.
   - Gabe? Mi az életet... Ő a pasim! - Mutatott a szőke lány Dave'-re.
   - Thomson, elment az eszed vagy, mi? - ordította a fiú válaszul. - Nem vagyok az!
   - Pofa be! - kiáltotta Anna, aki a hangjából ítélve éppen most váltott személyiséget.
Kevesebb, mint fél perc alatt teljes káosz lett. El sem mertem képzelni, hogy milyen lehet a fénykép ami készült.
   - Tanárnő! - Szólt a férfi. - Azt hiszem kellene egy másik mosolygósat csinálnunk.
   - Igen, én is úgy gondolom - felelte Mrs. Harris.
   - Oké. Akkor most megkérem azt a fekete hajú fiút, hogy ne olvasson. ez egy mosolygós kép. A többiek maradhatnak. - Mira nagyot sóhajtott mellettem. Ez hihetetlen. Még a fényképész se százas. mondta elveszett hangon nekem pedig kuncognom kellett.
   - Erik! - kiabált Mrs. Harris. - Legyél szíves eltenni azt a könyvet. - Erik morgolódni kezdett. Gilbert hangosan felnevetett és odaszólt Dave'-nak.
   - Ez érdekes alakul, mi Davie?
   - Jaeger... Kérlek most az egyszer fogd be - felelte meggyötörten a fiú.
   - Jaeger? Német? - ugrott oda az ismeretlen fiú aki jól láthatóan idősebb volt nálunk. Világos barna haja és kék szemei voltak. - Náci vagy, öcsém? - Gilbert kiábrándultan fordult Amy felé.
   - Látod? Ezért szoktam megemlíteni - mondta a lánynak mire az értetlenül bólogatni kezdett. Minden bizonnyal az ismeretlen fiú okozott számára ekkora döbbenetet.
   - Gilbert, fiam - szólt az osztályfőnökünk - nem most szerezz már barátokat, légy oly kedves.
   - Igen is, Mrs. Harris. - válaszolt a német grimaszolva s keresztbe tette a kezeit.
   - Harris? - az ismeretlen fiú megindult a tanárnőnk felé. - Csak nem Neil Patrick Harris rokona? Kérne nekem egy autogramot? A barátnőm nagy rajongója.
   - Nem, - mondta Mrs. Harris összezavarodva - nem, én nem vagyok a rokona semmiféle színésznek.
   - Értem. Kár. Pedig már úgy bele éltem magamat...
   - De ami fontosabb - mérte végig a fiút még mindig zavartan - ki a fene vagy te és miért jössz be mások fotózására?
   - Bocsánat! Milyen modortalan vagyok! A nevem Gabe Thomson. Amy bátyja.
Abban a pillanatban mindenki egyszerre nézett Amy-re aki fejét a kezeibe temetve próbált elbújni a tekintetünk elől.
Nem is tudom mit mondhatnék erre... Kellemetlen? 

Ismerkedés a drámaklubbal

 Szótlanul figyeltük Penelope-t. A magam nevében beszélve nem tudtam mit hozzáfűzni gyászos múltjához és minden bizonnyal a többiek is így voltak vele. Végigpillantottam az arcukon. Nem közönynek nevezném amit láttam rajtuk, nem is döbbenetnek. Inkább valamiféle érzelmi massza akit megfejteni épp semmi hangulatom sem volt. A tekintetem egy pillanatra találkozott Erikével. Ő, mint általában most sem mutatta a leghalványabb érdeklődést se a világ felé. Visszafordultam s Penelope is nézett minket a saját érzelem kavalkádjával az arcán. Sejtettem, hogy nem fog megszólalni és ha mi sem egy ideig még rabolhatjuk egymás idejét azzal, hogy bámulunk előre, a semmibe. 

   - Miért mondat ezt most el nekünk? - Úgy látszik Dave' is ráeszmélt a helyzetünkre és, mint aki hallja a gondolataimat saját szájízére fordítva a betűket rákérdezett arra amire én akartam. A lány felállt és az íróasztala egyik zugából elővett egy borítékot melyből valami rózsaszín kandikált ki. 

   - Ma reggel kaptam postán. - Mondta s a következő pillanatban már a kezében tartotta a habos babos esküvői meghívót. - Az anyám újra házasodik. - Mondta hitetlenkedve és ráfintorgott a lapja. Az akarja, hogy menjek el. Szeretettel várlak ezt írta. - A mellettem ülő Amy kinyújtotta a kezét Penelope pedig a tenyerébe ejtette a papírdarabot. A szőke amolyan Sherlock féle, nyomozói pillantással mérte végig a borított majd hasonló részletességgel a tartalmát. 

   - Kedves lányom, Penelope. - Olvasta fel hangosan. - Örömmel jelentem be újraházasodásom hírét. A ceremóniára szeretettel várlak.  Édesanyád. - Még egyszer végigmérte a lapot. - És ott van a dátum is. - Bökött a számokra.  

   - Most mi tévő legyek? - Kérdezte Penelope aggodalmasan és el kezdett fől s alá sétálgatni az ablak és köztünk. 

   - Menj el. - Mondtam Mira egyszerűen. - Nincs ezen mit gondolkodni. Elmész, megnézed milyen ember lett aztán ki tudja. - Vont vállat. 

   - Egyetértek Stoner-ral. - Bólogatott Dave'. - Az lenne a normális. - Penelope hümmögni kezdett és visszavette Amy kezéből a meghívót. Még mindig elveszettnek látszott. 

   - Ne aggódj. - Vigyorgott Gilbert. - Kemény csaj vagy. Egy kis talcsi anyucival még nemfog ki rajtad. - Kacsintott. Penelope mintha egy kicsit megkönnyebbült volna. Lehet, hogy egész eddig valami ilyesmi biztatásra várt. 

   - Hát rendben! - Mondta a magas lány boldogan. - Elmegyek és minden száz százalékosan jól fog alakulni. 

 Pár percnyi buzdító egymásra mosolygás után kiszabadultunk a lány dinnyés parfüm és gyógyszer szagú otthonából. Dave', mint falkavezért vonult előre a sarkába a némettel, Amy és Mira utánuk lépkedtek, mögöttük én s végül a sereghajtó Erik. 

   - Mondtam én, hogy unalmas lesz. - Súgta a fülembe a fiú amint becsukódott utánunk az ajtó. Egyből eszembe jutott amikor Penelope szobájához ráncigáltam megemlítette, hogy hozna egy könyvet mivel biztos unalmas dologról van szó. Kuncogni kezdtem.  

   - Kellett volna az a könyv, mi? - Vigyorogtam rá. 

   - Nekem mindig igazam van. - Felelte s intett amit befordult a szobájába vezető úton.

 Dave' már saját ajtaja lőtt állt és még beszélt valami Amy-vel. Gilbert - aki minden bizonnyal nehéz volt meggyőzni, hogy végre visszamenjen a saját zugába - Mira-val állt a lépcső első fokán. Odaléptem melléjük és vártuk amit a szöszi is hajlandó lesz csatlakozni hozzánk. Szerencsére hamar észbe kapott és kevesebb, mint egy perc várakozás után indulhattunk vissza a szobánkba. A fordulónál minimálisan megdöbbentem a lemenő nap és az élén színű ég láttán. Ki gondolta volna, hogy így repül az idő?

 Elköszöntem tőlük az ajtómban. Amikor beléptem a szobámba a megszokott üresség fogadott. Kate már biztosan elment és minden bizonnyal most is épp mások magánéletében áskálódik. Az egyetlen kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy ott járt, egy hanyagul az asztalomra dobott cetli. 

"Még így is túl keveset tudsz. Szerencsédre hamarosan megjelennek olyan emberek akik illetékesek lesznek a dolgokban. Ha jól használod fel a lapjaidat még a segítségedre lehetnek. Az új diákot pedig tartsd szemmel. Rosszban sántikál. 

U.i.: El ne feledkezz Bell Hylett-ről és a drámaklubról! - Katherine. 

   - Nem kell emlékeztetned rá. Nem vagyok szenilis. - Dünnyögtem a szobám csendjébe. Valamiért mégis úgy érezte, hogy hallja. Ezen a kölykön nem lehet kiigazodni. Még egy maffiózónak sem. 

  Másnap reggel indulásra készen álltam az ajtómban, és még egy utolsó pillantást vetettem az asztalomra. Ideje lenne rendet raknom rajta. Gondoltam. Való igaz, hogy így könnyeben kiigazodom a dolgaimon de mégis rondán fest ahogy minden összevissza szét van dobálva rajta. Az igazi zseni átlát a káoszon. Mr. Dean, a sörhasú matektanárunk mondta ezt.  Ideges leszek ha csak eszembe jut a rusnya, borotválatlan feje. Legszívesebben szétütném egy baseball ütővel, mint egy dinnyét. Akkor nem lenne több ön- és Dia imádat az óráin. Persze ezt nem tehetem meg. Viszont jó eljátszani a gondolattal mi lenne ha... 

 Kiléptem az ajtómon, bezártam azt s elindultam a főépület felé. Épp csak odaértem a lépcsőkhöz amikor valaki utánam kiáltott. Hátra pillantottam s abban a percen Gilbert arca vigyorgott előttem, embertelenül nagy életerővel és lelkesedéssel. inkább hasonlított egy kölyök kutyára mintsem egy tinédzser rendőr fiúra. Eszembe jutott Kate üzenete. 

   - 'Reggelt! - Mosolygott. - Válaszul biccentettem és elindultam lefelé. - Van egy olyan érzésem, hogy nem kedvelsz engem.- Mondtam amit a lépcsőfordulóba értünk.
   - Ez nem igaz. - Felteltem unottan. Meg kell hagyni eléggé fáradt voltam így egykedvűségemet felírhatjuk ennek rovására.
   - Akkor szeretsz? - Hallatta pimasz hangját.
   - Nem utállak.
 Ezek után Gilbert nem mondott semmit csak dúdolgatott valami német szöveget amiből az udvar közepe táján, a szökőkútnál lett elegem.
   - Dass du dich dem Leben stellst, auch wenn du leidest. - Haragosan pillantottam rá ám ezt őt, egy cseppet sem zavarta s folytatta tovább. - Bist du doch mit Worten viel zu weit gegangen.
   - Nem hagynád abba? - Kérdeztem. nem voltam épp jó hangulatomban ám igazából én sem értettem, hogy mi lehet rosszkedvem oka. A fáradtságra fogtam. Az volt a legkönnyebb és egyszerre legkézenfekvőbb megoldás is.
   - Elnézést nagyságos asszony! - emelte mellkasa elé a kezeit, mintha pisztolyt tartanék a fejéhez.
 az út további részében, vagyis abban a két percen amíg a terembe értünk, csak fütyörészett mellettem, mint valami rohadt rigó, én meg már azon voltam, hogy egy követ dobok a fejéhez. Bár azt szokták mondani minél hülyébb valaki annál kevesebb dologba halhat bele. Tehát ha így nézzük a dolgokat a saját fejemet kellett volna széttörnöm ami, lássuk be nem lenne túl kellemes. Így történt, hogy kénytelen voltam elviselni a fütyörészést, és értettem meg Dave' miért is volt olyan kimerült az utóbbi időben.
 A teremben alig voltak páran. Rony és csapata a táblánál míg Dia és barátnői hátul. Rajtuk kiviül csak öten tartózkodtak bent persze úgy ha engem és Gilbert-et is beleszámoljuk.
 Az első dolgom az volt, hogy ledobjam a táskámat a padom mellé. A második pedig, hogy odalépjek Erik mellé aki szokás szerint egy könyvet bújt.
   - Az Operaház Fantomja? - Kérdeztem mosolyogva visszaemlékezve, hogy tegnap említette. Felpillantott rám majd bólintott. - Oh, Christine! - Olvastam fel színpadiasan. - Ha valóban lakozna a mennyen szertő Isten, most én ölelném át derekadat, az én vállamra támaszkodnál hallatlan kimerülésedben! De nincs Isten, aki kétségbeesett fohászomat meghallaná. - Erik újra rám nézett. Megdöbbenten és kissé értetlenül. Én rámosolyogtam. - Igazság szerint utálom Christine-t. - Vallottam be. - Játszik Erik és Raoul szívével.
   - Olvastad? - Kérdezte még mindig zavarodottan mire én bólogatni kezdtem.
   - Még régen szóval nem túl sok mindenre emlékszem.
   - Arra mégis csak a fejedben maradt, hogy kit utálsz. - Mosolygott.
  - Ez természetes. -Leültem a mellette található szabad székre. - Listát vezetek arról akit utálok. Csak fejben persze. - Tettem hozzá.
   - Azért utálod mert egy buta liba, jó hanggal? - Szokatlan volt tőle ez a kérdezősködés de örültem, hogy végre tudunk huzamosabb ideig beszélni valamiről ami nem maffia dolgokkal kapcsolatos.
   - Azért is. - Bólintottam újfent. - De több oka is volt. Mondjuk amikor erőszakoskodott Erik-kel, hogy vegye le a maszkját. - Furcsa volt Erik-nek hívni valaki mást amikor éppen Erik-kel beszéltem. - Ráadásul nem értékelt a romantikus gesztusait sem. Pedig egy olyan embertől, mint ő ez nagy dolog.
   - Szóval ha én is...
   - Mi van itt? - Jelent meg Gilbert feje a látómezőben. Harsányan kiabált, mintha a folyó egyik partjáról a másikra kéne eljuttatni a a hangját. - Olvasóklub vagy, mi? Na, ne már srácok! - Azzal leült Dave' helyére. - Nez'! Akkor ma együtt megyünk a drámába, ugye? - Nézett rám csillogó szemekkel. Válaszra nyitottam a szám amikor kicsapódott az ajtó és Dave' trappolt végig, idegesen, vöröslő fejjel.
   - Jaeger! - Ordított és egyből megindult felénk.
   - Igenis, uram! - Pattant fel az említett német és tisztelegni kezdett. - Jaeger közlegény szolgálatra! - Dave' a fiú elé lépett és a ruhája nyakrészénél szemmagasságba húzta. Gilbert talán öt centivel alacsonyabb lehetett.
   - Hova a faszomba tetted a kocsikulcsomat, te rohadt szemét? - Morgott.
  - Hee? Nem értem Davie, hogy miről beszélsz! - Erre a barna még jobban összeráncolt a szemöldökét. - Komolyan! A szavak jelentését, én nem...
   - Autoschlüssel!
   - Ja, hogy az! - Elmosolyodott és belenyúlt a farzsebébe. Pár pillanat múlva ott is csüngött a mutató ujján a kulcs. Dave' elengedte a szőkét és visszavette a tulajdonát azzal elviharzott. - Mester! Várj meg! - Kiabált Gilbert s a fiú után ment. Gyorsan köszönt a terembe épp belépő Amy-nek és Mira-nak, azzal eltűnt a folyosón.
   - Ezeknek aztán jó a kapcsolata. -Mondta Mira kisebb szarkazmussal a hangjában. Amy leült a helyére és elővett egy szendvicset. A gyomra nagyokat kordult miközben csomagolta ki az ételt.
   - Mit is akartál mondani? - Kérdeztem Erik-et. Megrázta a fejét és a könyv felé fordult.
   - Lényegtelen.
 Mivel úgy tűnt Erik-ből egy jó darabig egy árva szót sem lehet kihúzni visszamentem a helyemre Amy és Mira társaságába. A két lány kérdőre vont én pedig nagy vonalakban elmeséltem nekik. Utána magyarázkodhattam a általuk romantikusnak nevezett helyzetről köztem és Erik között. Manapság az embereknek mily élénk a fantáziájuk. 
 Öt percbe sem telt bele, hogy Dave' visszatérjen Gilbert együtt. Dave' hosszasan - és még mindig idegesen- ecsetelte, hogy az a szemtelen kadét ahogy ő nevezte a németet, volt olyan pofátlan, hogy az ő drága autójának ellopja a kulcsait. Ifrit, a fekete Bugatti Veyron olyan Dave'-nek, mintha a felesége lenne, vagy valami olyasmi. legalábbis ő ezt állította.
 Nem sokkal később megjelent Penelope. Vidáman, szinte úgy szökdécselt be a terembe mivel elmondása szerint tegnap skype-on beszélt a kishúgával ami akkor energialöketet adott neki, mint amilyen Gilbert-nek van csak úgy a nagyvilágba. Furcsának találom, hogy a lány ennyire imádja a húgát. Amikor diszkréten rákérdeztem arra, hogy szexuálisan vonzódik-e ahhoz a bizonyos Ellie-hez a többiek hangosan nevetni kezdek míg a elpirulva megütötte a vállamat.
   - A még egyszer megütsz eltöröm az összes ujjad. - Szóltam vissza reflexből s ezután óra kezdetéig bocsánatkérés záport kellett rázúdítanom mivel megsértődött a gonoszságom miatt. Amy jókat nevetett közben s azt hajtogatta: Na, látod mi lesz ha keménykedsz ebbe az országba? 
 A tanórák a maguk megszokott egyhangúságukban teltek. Némelyiken majdnem halálra untam magam. Kémián, Mrs. Cook fél órán keresztül csak a füzetét nézte, hogy kit feleltessen és végül úgy döntött inkább csak ledarálja a soron következő száraz szövegű anyagot ami röviden összefoglalva négy oldalnyi pofázás volt a semmiről. Az ilyenek miatt lesz papírhiány ebben az országban!
 Amikor már az utolsó órán is meghallottam a kicsengetés az elsők között felpattantattam és belesöpörtem a könyveket a táskámba nem is törődve vele, hogy mennyire gyűrődnek meg. A kollégiumba menten Amy arról kérdezősködött milyen  ruhába is jöjjön a fényképezésre holnap. Teljesen ki is ment a fejemből. Úgy látszik ezek az idegen országbeli szelek tönkreteszik a memóriámat.
 Húsz perc, fél órája lehettem otthon amikor kopogtak. Mivel Kate számára ez ismeretlen fogalom, ő csak úgy betör másokhoz engedély nélkül, biztos voltam benne, hogy Bell az. Igazam lett. Az oldalán Gilbert-el invitált a drámaklub felé.
 A színpad a főépületben van. Itt szoktak összegyűlni a klub tagok, ahogyan most is tették. Egy-két arc ismerős volt az udvarról meg innen-onnan de különösebben senki sem keltette fel a figyelmemet.
   - Rendben! - Mondta Bell. - Először is egy szintfelmérésnek vetlek alá titeket. - Valamiért szadizmus csengett a hangjában. Feltolta a szemüvegét. - Kezd te! - Mutatott rám.
   - Nezumi. - Segítettem ki mivel nagyon úgy tűnt nincs tisztában a nevemmel. Bár ez érthető. Eddig csupán egyszer beszéltem vele.
   - Igen, igen. Tényleg. - Csettintett. - Na kezd!
Ötletem sem volt, hogy mit kéne csinálnom. Tehát improvizáltam. Az első dolog ami eszembe jutott Goethe Faust-ja volt.
   - Haj, hiába minden jó igyekezésem, - idéztem fejből, hason szerű színpadiassággal, mint ma reggel a teremben - Lelkem enyhülését többé már nem érzem. Dagadása mért apadt el újra gyorsan, és kell fetrengenem újra szomjan? Megéltem ezt én egyre-másra. De van mivel ezt az űrt betöltsük; a földöntúlit igen becsüljük, s várunk kinyilatkozásra, mely legméltóbban s legszebben ég az Újszövetségből felénk. Érzem legfőbb ideje volna, hogy a szent őseredetit felüssem és szívem szerint fordítsam a szerettem német szóra. - Azzal elmosolyodtam és Bell hangosan tapsolni kezdett.
   - Emelném kalapom, ha lenne! Ez remek volt! Mást is tudsz fejből idézni?
   - Igen. Egy-két dolgot. - Feleltem szerényen.
   - Shakespeare? - bólintottam. - Gratulálok! - Csapta össze a tenyerét vidáman. - Üdv, a drámaklubban kedves Nezumi! Most pedig - fordul Gilbert felé - te következel. - A fiú odalépett Bell mellé és valami a fülébe súgott. Nagyban sutyorogni kezdete egymás között majd a lány hangosan felnevetett. - Renden, renden! Fel vagy véve! - Veregette meg a vállát. - Pont két ilyen emberre volt szükségünk. Pénteken lesz a következő gyűlés most már úgy sincs semmi amit meg tudnánk vitatni, nem igaz? - Nézett körbe és mindenki bólogatni kezdett. - Akkor mehettek. De Gil! El ne felejtsd amit ígértél! Én is intézkedem! - Gilbert a lány felé nyújtotta a mutató ujját aki viszonozta ezt a gesztust. - Még egy percre itt maradnál? - Szólt utánunk amikor már majdnem kiértünk. A fiú vissza sietett én pedig mehettem vissza egyedül a szobámba. Nem mintha kifejezetten bántam volna. Legalább senki nem dalolászott vagy fütyült a fülembe.
 Kimerülten sétáltam fel a lépcsőkön. A kulcs szinte eltűnt a zsebem mélyen. Sóhajtva léptem be. Nem ért nagy meglepetésként amikor Kate-t találtam a szobámban. A polcom előtt állt és az egyik kedvenc verses kötetemet olvasta.
   - Üdv, Nezumi. - Mondta becsapva a könyvet.
   - Üdv, Katherine. - Feleltem ugyan azon a hangon. Kiléptem a cipőmből és az asztalomhoz sétáltam.  - Bell Hylett a drámaklub elnöke? - Tettem fel a kérdést ami először szembe jutott.
   - Papíron nem. - Vett elő egy novellagyűjteményt. Én nekitámaszkodtam az íróasztalomnak. - Viszont úgy viselkedik, mintha az lenne. - Hümmögni kezdtem. - Mibe mész a holnapi fényképezésre? - Váltott témát.
   - Ruhába. - Erre felkacagott.
   - Mi mást is várhattam volna tőled?
   - Mire véljem az üzeneted? - Szigorú hangon beszéltem. Sóhajtott.
   - Vedd helyzet jelentésnek. - Felelte és egy mosoly kíséretében távozott a szobámból.
Lehuppantam a székemre. Valamiért szörnyen fáradtnak éreztem magamat.  Úgy döntöttem ma a szokásosnál is korábban nyugovóra térek. Így elmentem véghez vinni a szükséges folyamatokat. Végül pizsamába öltözve, a zuhanyzástól némileg frissülten és mandula illatúan tértem vissza. Belezuhantam az ágyamba és komolyan mondom pillanatok választottak el attól, hogy mély álomba merüljek. Erre mi történek? Alattam embertelenül hangos zongora játék ütötte fel a fejét.
   - Erik, - dünnyögtem - ilyenkor lenne kedvem megsimogatni az arcodat egy ásóval...