Új iskola, új osztály, új emberek...

 Az oldaltáskámat a nyakamba akasztottam. A könyvek súlya húzta a vállamat. Mrs. Herris által rajzolt térképen nehéz volt eligazodni. Valahogy mégis sikerült eljutnom a tizennyolcas terembe, ami az új osztálytermemnek adott otthont. Az ajtó a többivel ellentétben egy sima fehér festékkel borított fa volt. Néhol-néhol egy horpadás. A kilincs is mintha lógott volna, nehezemre esett kinyitni. Erősebben kellett lenyomni, hogy reagáljon. Végül is bejutottam az osztálytba. Egy személyes padok, tiszta, fekete tábla, nagy ablakok, a függönyök szépen eligazgatva. A teremben már volt néhány diák. Az egyik padon egy kartonból kivágott tábla lógott, amin az „új lány helye” felirat díszelgett nagy, kézzel írt betűkkel.

 Körülnéztem, de senkiből nem váltott ki semmi reakciót az érkezéseim így hát odasétáltam a nekem szánt padhoz.

Letettem a táskámat majd leültem. Lehajoltam, hogy alaposan szemügyre vegyem a padra aggatott, táblát. Amikor visszahajoltam egy szőke copf csapta meg az arcomat. A következő pillanatban egy kék szempár szegeződött rám,méregető pillantásokkal végigmérve engem.

     - Te lennél az új lány? – Kérdezte az idegen én pedig bólintottam. – Mira! Gyere ide ő az! – Kiabált át a terem másik felébe.

     - Mindjárt megyek! – Hallatszott a válasz. – El kell raknom a kajámat.

     -  Az rá ér, gyere már! – Pár pillanat múlva egy rövid barnahajú lány jelent meg a padom mellett. Hajában néhol, néhol halványan vörös árnyalatra bukkant az ember. Zöld szemei csillogtak.

     -  Legyél türelmesebb! – Ütötte meg a szőkét. Vállig érő copfja ismét az arcomba csapott. – Bocsánat. Jennifer Stoner vagyok. Ez a barom itt pedig Amy Thomson.

     - Nem vagyok barom! – Ismét megütötte, Amy pedig bocsánatkérően lesütötte a szemét.

     - Örülök a találkozásnak, Hirohito Nezumi vagyok.

     - Te tényleg maffiózó vagy? – Csillantak fel a kék szemek. Egy pillanatra ledöbbentem majd bólintottam. 

Úgy tűnik, az emberek mindenhol egyformák...

     - De király! Ugye Mira?

     - Nem Jennifer a neved? – Kérdeztem.

     - Igen. Viszont Mira is. Ez amolyan becenév azt hiszem. – Magyarázta.

     - Milyen gengszternek lenni? Mindig is ki akartam próbálni! – Amy pimasz mosolyát körbelengte a kíváncsiság.

     - Hát nem is tudom, hogy írjam le… - Mielőtt a lány újabb kérdésre nyitotta volna a száját Mira koppantott egyet a fejére. Hirtelen kicsapódott az ajtó és három lány jelent meg. Kettő óvatosan totyogott elöl a magas sarkú cipőjükben, míg az alacsony mögöttük vitte a táskákat.

     - Törne ki a lábatok- Sziszegte Amy. Cipőkopogás a hátam mögött s pár pillanat múlva meg is jelentek mellettem. Lenéző tekintetük egy pillanat alatt felidegesített.

     - Te lennél az új? Dia Brooks vagyok. – Szőke melír a hajába. Nagyban rágózott miközben beszélt. – Ő a legjobb barátnőm Stacey Lewis. – Mutatott a mellette tipegő lányra, aki nagyban csavargatta egyik hajtincsét. Az ő hajában is melír volt ám ez inkább volt sárga mintsem szőke.

     - Én is itt vagyok! –Szólalt meg az alacsony lány aki csak úgy árasztotta magából a bűzt.

     - Hát persze. A másik legjobb barátnőm Velma Ravin. Szerettük volna a tudtodra adni, hogy itt mi vagyunk a főnökök, úgyhogy véletlenül se próbálj itt menőzni a maffiás mivoltoddal, oké? Kösz. – Odébb mentek én pedig ökölbe szorítottam a kezemet.

     - Mindig ilyen…

     - Idegesítőek? – Vágott a szavamba Amy. – Igen. De jó alkalom lett volna, hogy megmondjuk, hol van igazából a helyük.

Csengőszó hallatszott és Mira elment a helyére. A többi diák beszivárgott a folyosóról. Mrs. Herris bejött a terembe. Rövid haját igazgatta. Jobban látszott telt alakja abban a blúzban, amit ma viselt.

     - Osztályfőnöki óra van. Az új lány Nezumi megérkezett. Fogadjátok nagy szeretettel. Egyéb hírrel nem szolgálhatok.

Hirtelen nagy hangzavar lett a teremben. Mindenki kiabált és a másikkal beszélgetett. Egyesek felálltak és rajzolgatni kezdtek a táblára. Előkerült néhány gitár s kissé hamis zene társult a zajokhoz. Papírrepülők és galacsinok repkedtek fel s alá. Megdöbbentem kapkodtam összevissza a fejemet.

     - Nyugi! – Fordult meg Amy. – Mi egy elit iskola diákjai vagyunk, de a viselkedésünk, hogy a tanárokat idézem problémás vagy mi.

     - Értem. Az ösztöndíjam viszont miért ide juttatott?

     - Szégyellsz? – Kapta a szája elé a kezét.

     - Mi? Én nem gondoltam ilyesmire.

     - Vágom, vágom egyébként halvány bélgázom sincs róla, hogy miért ide raktak. Talán mert maffiózó vagy. Mások féltek volna tőled. Lehet, hogy nem látszik, de ez egy elég jó közösség. Sok a bunyó, a keverés, meg ilyesmi, de szerintem ez egy jó osztály.

     - Jól hangzik. –Mosolyodtam el.

     - Mit gondolsz arról a háromról? –Súgta a fülembe én pedig Dia és csapata irányába néztem. Nagyban vihorásztak elképesztően magas hangjukon.

     - Ha őszinte akarok lenni, akkor annyit mondok, nagyon irritálnak.

     - Ez a beszéd! – Nyújtotta a felém a hüvelyujját. – Ez eldöntetett! Mától jó fejnek titulállak, és közénk tartozol. – Mikor ezt kimondta egy papírrepülő landolt a fején. – Ezt meg ki dobta? – Kiabált és felpattant a székből.  – Ne röhögj Dave’! Tudtam csak is te lehettél! – Lendülettel indult meg egy barna hajú fiú felé, aki a hasát fogta a nevetéstől. Kiabálni kezdett vele. A szemem sarkából megpillantottam egy fiút, aki nem lármázott a többiekkel ellentétben, hanem csak ült és egy könyvet bújt. Éjfekete haja volt akárcsak nekem.

     - Erik már megint csak a könyveit bújja! - Tette keresztbe a kezeit a fejét rázva Amy.

     - Ne aggódj, Thomson! – Monda a srác akivel a szőke lány eddig hadakozott. – Dave’ mester, kezelésbe veszi az ügyet! – Kinyújtotta a kezét és a mutató ujját az olvasó felé tartva. Gyorsan odalépett mellé. Átkarolta a nyakánál. – Gyerünk Erik! Hagyd a fenébe azt a könyvet! Szórakozz egy kicsit! – Felállt a padjának dőlt, füttyentett egyet s olvasott tovább.

     - Érdekes egy csapat mi? – Jelent meg Mira mellettem.

     - Eléggé. Mit ne mondjak, nem tudom eldönteni ez jó vagy rossz első benyomás.

     - Tavaly én is így voltam vele. Bár akkor még nem volt ennyire összeszokva a csapat. Amy nem mert ilyen bátra beszélni velük az első napon. Most viszont… Mindig csak túlzásokba esik.

     - Talán szerelmes abba a barna fiúba?

     - Dave’ –be? –Elnevette magát. – Nem, nem. A kis szöszi Rony-t szereti. – Mutatott egy sötétbarna hajúra, akinek gitár volt a kezében. Éppen felénk tartott.

     - Jenny! – Lépett oda.

     - Tudod, Rony, hogy utálom ha „Jenny”-nek hívnak. - Grimaszolt.

     - Persze Mira! Csak kíváncsi voltam figyelsz-e. – Mira mordult egyet. – Szóval te lennél Nezumi, igaz? Egy ázsiai… érdekes. - Képzeletbeli szakállát kezdte simogatni.

     - Gebs, muszáj neked minden csajra rámásznod, akit csak meglátsz? – Hajolt oda Dave’.

     - Ezt nem pont tőled akarom hallani! – Kiabálta és lassan odébb poroszkált.

     - Helló! David Allen lennék. A Dave’ elég lesz. - Vigyorgott közben pedig alaposan végignézett. Barna szemei vidáman csillogtak.

     - Hirohito Nezumi vagyok. – Értetlen tekintettel nézett rám ezért megismételtem.

     - Leszel Nezumi. –Mondta mosolyogva. – Erik az istenért legalább mutatkozz be! – Húzta oda a fiút. – Ő itt a legjobb haverom, Erik Walker. Jó arc csak néha kicsit befordult. – Erik rám szegezte zöld szemeit és megfordult.

     - Örvendtem. – Eltűnt, Dave’ padig utána sietett nagy kiabálások közepette.

     - Mindenkit a vezetéknevén hív. – Magyarázta Mira. Sóhajtott azután finoman belekönyölt a mellette áló lányba.  – Amy ne nézd ennyire feltűnően.

     - Én nem is! – Mosolyodott el. – Nem őt néztem!

     - Látod Nezumi? - Vigyorgott. -  Mondtam, hogy szerelmes belé.

     - Nem igaz! –Vörösödött és egyre csak mosolygott. A tekintetét egy másodpercre a terem egész más szögletébe helyezte utána pedig sokkal zavartabb arca lett. - Mondtam már, hogy az csak egy fellángolás volt tavaly. Egy elsős gimnazista ostobasága! Most már más a helyzet...

Kicsöngettek. Az összes órán nagy volt a felfordulás. Nem volt akkora, mint az osztályfőnökin de azért nem sok tudás ragadt rám. Új barátaim kíséretében mentem vissza a kollégiumba. Szívesen körbejártam volna a gimnáziumot alaposabban, de úgy éreztem az IQ-m így is túl sokat csökkent az nap. Az új barátaim alatt Amy és Mira értendő mivel mással még nem sikerült olyan jó viszonyt kialakítanom. Felsétáltunk a lépcsőkön s, mint kiderült a szőke lány nem valami tehetséges a sportok terén.

     - Végre! Azt hittem sosem jutok fel! - Lihegett tértén támaszkodva amit fellépett az utolsó fokra. - Ez maga volt a pokol. - Kezdte legyezni az arcát.

     - Annyira lusta vagy! –Ütötte meg Mira után felém fordult. – Melyik a te szobád?

     - A hetvenhetes. – Feleltem. Mira gyorsan pislogott utána pedig pimaszan mosolygott. .

     - Akkor a szembe szomszédom vagy! –állt meg a hetvenhatos számú szoba előtt. – Itt lakok én. – Kopogtatta meg az ajtaját.  Eszembe jutott, hogy tegnap ebből a szobából hallatszottak ki a hangok. Kuncogni kezdtem. – Mi olyan vicces?

     - Semmi, semmi. - Ráztam meg a fejem. - Amy melyik a te szobád? –Tereltem el a témát.

     - A legutolsó. Ott van a folyosó végén. – Mutatott a sötétbe. – Ki kéne cserélni az égőt…- gondolkodott el -  na, sebaj, ráér. – Nevetett. Mira-t kirázta a hideg.

     - Történt valami? –Tudakoltam.

     - Majd rájössz. – Bíbelődött az zárral intett egyet s belépett a szobába becsukva maga után az ajtót.

     - Na, szia. – Mondtam és én is így tettem, egyedül hagyva Amy-t a folyosón. Ismét Senki szobájában voltam. Bár most már sokkal otthonosabb aurát árasztott.

Tanulnom kéne…

Megrándítottam a vállamat. Levettem a regényt a polcról, amit éppen olvasok és ledőltem az ágyra. Belemerültem a történetbe, közben a nap szép lassan lement. Hirtelen zenebona zavart ki a könyv világából. Határozottan az alattam lakótól származott. Sosem laktam még kollégiumban vagy társasházban így sosem történt velem ilyen. Egy ideig nem érdekelt viszont fél óra elteltével már a falra másztam tőle. Idegesen ugrottam fel. Elfordítottam a kulcsot a zárban.

Megverem.

Különös hangokat halottam a folyosó végéről. Elsétáltam oda. Amy szobájából szűrődött ki. Furcsa nevetések, sikítások, halálhörgések. Gyerek, férfiak és nők hangjának keveréke. Kirázott a hideg egy emlékkép láttán. Hátrálni kezdtem. Megfordultam és gyors léptekkel lementem a földszintre. Amint megláttam a fürdőt eszembe jutott, hogy zuhanyoznom kell. Visszasiettem a fürdéshez szükséges dolgokért. Megtettem, amit meg kell. Tisztán s frissen tértem vissza „senki szobájába.” Már besötétedett. Elhúztam a függönyt.

Sikerült barátokat szereznem…