Könyvtár

Korábban értem a terembe, mint a többiek. Legalábbis akik az ismerősi körömet alkották. Egy alacsony szőke fiú szüntelenül piszkált egy magas ló fejű lányt. A táblára valaki elolvashatatlan szövegeket írt. A krétás srác egy gitárt hangolt éppen nem messze tőlem. Hosszú barna hajú lányt pillantottam meg a szemem sarkából. Épp nagyon írt valamit a kémia munkafüzetébe. Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó. Erik sétált be az osztályba a maga egyszerű lazaságával. Ledobta a táskáját a helyére.

    - Jó reggelt. - Mondtam. Épp, hogy rám nézett érdektelen pillantásával. Arca rezzenéstelen maradt.

    - 'Reggelt. - Elővett a táskájából egy könyvet. Felálltam és mellé léptem.

    - Mit olvasol? - Hajoltam mellé. Kissé idétlenül éreztem magamat ilyen minden lében kanál új lány szerepében szóval legszívesebben visszaszívtam volna ezt a mondatot.

    - Goethe Faust-ját. - Hajtotta be a könyvet, hogy láthassam kemény fedélen díszelgő csicsás írást.

    - Nehéz olvasmány. Talán egy éve olvashattam el.

    - Nem hittem, hogy érdekelnek az ilyesmik. - Kivételesen kinézett a könyv lapjai közül. Rám szegezte zöld szemei. Elmosolyodtam.

    - Talán maffiózó vagyok de ez nem zárja ki, hogy szeretem az irodalmat  - Halvány mosoly jelent meg az arcán egy röpke pillanatra. Szemei szinte parancsolták, hogy törjem meg a nyomasztó csendet kettőnk között. - Mindig ilyen korán jössz? - böktem ki végül.

    - Ez az egyetlen szakasza a napnak amikor megszabadulhatok Dave'-től egy kis ideig.

    - De a legjobb barátod nem?

    - Igen, viszont ő egy olyan ember akivel huzamosabb időtartamot együtt tölteni agyi problémákhoz vezethet. Lásd, Amy esetében. - Visszafojtottam a nevetésem.

    - Esküszöm olyan volt, mintha egy betegségről olvasnék. - A zöld szempár egy pillanatra kikerekedett aztán gyorsan a könyve menekültek. - Ne értsd félre! - Megint engem nézett. - Úgy értem ez nem rossz dolog sőt... Inkább jópofa. - Mielőtt reagálhatott volna szitkozódások között kinyílt az ajtó.

    - Komolyan meg kéne már csinálni! - Kiabálta Amy. -  Mi ez a légkör?- Kezdett el felénk sietni.

    - Erik! - Futott oda Dave'. - Végre felnősz haver! De miért éppen Nezumi-val akarsz felnőni? - Figyelembe se vette, inkább visszafordult a Fausthoz. - Sok hal van a tengerbe! Barátokkal nem szokás kikezdeni! - Magyarázott holott Erik egyáltalán nem figyelt rá. - Hát mit tanítottam neked?

    - Mondtam Amy, hogy előbb jött. - Dobta le a táskáját Mira. - Nem kellett volna ott várnunk az ajtóba, mint két idióta. Ráadásul emiatt nem tudtam befejezni a reggelimet.

    - Erről jut eszembe! - Sétáltam vissza a padomhoz. - Van az iskolának könyvtára?

    - Szerinted? - Vette elő egy hatalmas szendvicset a szőke lány. - Persze, hogy van. - beleharapott. - Akkora, hogy csak na!

    - Valamelyikőtök megmutatná órák után? - Tettem fel félve a kérdést. Még mindig szokatlan volt ez a helyzet. Most először voltak nem yakuza barátaim.

    - Majd Erik! - Vigyorgott Amy.

    - Én is megyek! - Ugrott fel a barna hajú fiú.

    - Te minek? - Faggatta Amy kiábrándult hangon Dave'-t. -  Múltkor is elaludtál...

    - Veled együtt. - Mondta büszkén, mintha így ő mentesülne a dolog alól.

    - Dave', Amy! Ne veszekedjetek! - Parancsolt rájuk Mira. - Mid megyünk ne aggódj. - Mosolygott rám.

 Eltartott egy kis ideig még a szőke barátnőnk beadta a derekát de úgy látszik ha többen mondanak neki valamit kis idő után belemegy. Ebből szerintem nem sok jó fog neki származni, ha egy rossz társaságba keveredik. Viszont mi nem vagyunk rosszak. Szerény véleményem szerint.

A mai első óránk matematika volt. A tanár úr kiosztotta a tegnapi dolgozatokat. Szőrös keze lerakta a kis híján hibátlan dolgozatot a padomra.

    - A szokottnál jobban sikerült a dolgozatod. - Tette le Amy padjára a lapot. - Talán csaltál?

    - Dehogy is! Mit gondol ön rólam? - Vigyorgott. Inkább csöndben maradtam és nem fűztem hozzá egy-két érdekességet a röpke tanár-diák beszélgetéshez. Azon az órán kiderült, hogy Mr. sörhas nem magyaráz valami érthetően. Bár ez talán annyira nem is fontos mivel már ismertem ezt a matekpéldát. Az új anyagoknál minden bizonnyal bajba leszek. Rony-t hívták ki, hogy a táblánál megoldja a feladatot  Az ő szemében sem tükröződött több értelem ez ügyben, mint Amy-nek aki láthatólag próbált megbújni nehogy ő legyen a következő áldozat.

    - Ahogy látom nem nagyon érted fiam... - Támaszkodott neki a tanári asztalnak és figyelte ahogy Rony küszködik. - Rendben akkor majd Ms. Thomson segít neked. Igaz?

    - Öh... - Amy próbált kitalálni valami jó kifogást. - Hát tanár bá tudja ez egy olyan könnyű feladat, hogy ha segítenék az már... hűha... had ne mondjam.

    - Na, létszíves segíts! - Könyörgött Rony.

    - Hiába. - Szólalt meg Dave'. - Ő se tudja. Úgy néz, mint egy áldozati bárány.

    - Ez nem is igaz! - Mondta Amy nagy felháborodtam. -  Én teljesen értem! - Mindenki rá nézett. - Na jó... nem egészen.

    - Talán ha eltűrné egy kicsit a frufruját! - Lépett oda Mr. sörhas.  El akarta húzni Amy szőke tincseit a szeme elől de lány csak nyöszörgött. Végül is az idősebb győzött. Barátnőnk homlokán pedig kivillant egy piros folt.

    - Nem teheti ezt velem! - Gyorsan visszaigazgatta.

    - Láttátok azt a hatalmas pattanást? - Hallottam meg a hátam mögül Stacey hangját. Gyors mozdulattal előkaptam a kés a zsebemből majd észrevétlenül hátra hajítottam. Direkt elvétettem. Az éle éppen felé mutatott ahogy a padjára esett. - Jézusom! Ez meg ki volt?

    - Biztos az új csaj! - Visította Velma. - Felkapta a fegyveremet és nekem akarta dobni. Ám amilyen ügyetlen nem is felénk hanem egy teljesen más irányba repült. Amikor éppen elrepült volna Erik mellett ő a mutató és középső ujja közé fogta a kés az élénél anélkül, hogy az megvágta volna.

    - Menő voltál, haver! - Szólt Dave'. - Az éj fekete hajú fiú vissza adta a fegyveremet amit én visszacsúsztattam a helyére.

    - Gyerekek ne az órán intézzétek a magánügyeket! - Parancsolt ránk a tanár akit nem is érdekelt igazából a hadakozásunk.

Fizika órán akarva akaratlan egy új emberrel ismerkedtem meg. Állítólagosan Rony legjobb barátja. Rövidre nyírt barna hajú srác tele pattanásokkal. Piros pólót viselt. Csöppet idegesítő személyiséggel volt felruházva. A nyelve minden nehezebb szóban megbotlott. Megpróbáltam a lehető legminimálisabb kapcsolatot felvenni vele. Nagy szerencsémre csak egy közös feladat elvégzéséig kellett a közelében lennem. Mire visszamentem Amy is elkészült. Minden bizonnyal azért mert az ő csapattársa - a ló fejű lány reggelről - jó ebben a tantárgyban. Bár nem tűnik valami észlénynek. Amikor visszaértem a helyemre a telefonom csörögni kezdett én pedig gondolkodás nélkül fölvettem.

    - Halló? - Emeltem a fülemhez.

    - Csá, Nezumi! - Szólalt meg a bácsikám a telefon másik végén.

    - Rég beszéltünk, hogy van a barátnőd?

    - Reménytelen nőszemély de legalább egy-két dologban van tehetsége ha érted mire gondolok. Na de nem azért kereslek, hogy az ágyékom dolgait megbeszéljük. Apád az üzeni lenne egy pasas akit el kell kapnod. Már jó ideje tartozik. Nem kell messzire menned. A részleteket elküldöm mms-ben.

    - Rendben.

    - Nem kell feltétlenül a shinginta módszert használni. Sok sikert, shikaku bishounen. / shinginta=szleng szó, jelentése megölni valakit//shikaku=bérgyilkos//bishounen=szépfiú/ 

    - Lány vagyok. - Mire ezt kimondtam letette.

    - Azta! Órán telefonálni? Kezdesz belejönni az itteni életbe. - Nevetett Amy. - Csak Mira meg ne tudja. Elég agresszíven kezeli az ilyen dolgokat. - Ránéztem az említett emberre aki épp minket nézett. Elmosolyodott és integetett. Vissza intettem. - Lehet, hogy nem minden esetben.

    - Azt hittem most jön a "Már érzem is ahogy meg fog ütni! Látom a szemében! Engem mindenki bánt!" Vagy valami ilyesmi.

    - Nem, nem! Lehet következtetni. Amikor erőöltettebben mosolyog akkor üt. Ilyenkor maximum megcsíp. - Magyarázta.

Elrepültek az órák mielőtt még észbe kaptam volna. Barátaim -már ha ennyi idő után hívhatom őket annak - éppen a könyvtár felé kísértek. Elég messze esett a termünktől de miért is nem lepődök meg ezen. Ugyan még nincs valami nagy tapasztalatom az itteni életben de ennyire még én is könnyeden rájöttem. Ez az osztály nem éppen könyvmolyok csapata.

Végül megérkeztünk a szépen faragott faajtó elé. Egy kis táblácska lifegett rajta. "Könyvtár" Csicsás, nyomtatott betűkkel. Megcsapta az orromat a könyvek illata.

    - Már most álmos vagyok... - Ásított Amy.

    - Furcsa de én most nem. - Gondolkodott el Dave'.

    - Biztos Dave'? Biztos vagy benne? - Az értelmetlen beszélgetésüket Erik zavarta meg azzal, hogy kinyitotta az ajtót. Belépett én pedig a sarkában voltam ahogy megindult a könyvtáros íróasztalához. Összevissza kapkodtam a fejemet. Egész szép gyűjteménye van az iskolának. Megigazítottam az oldaltáskám pántját amikor a harmincas éveiben járó szemüveges hölgyhöz értünk. Sötét haja egy ügyetlen copfba volt fogva néhány tincs már teljesen kiszabadult a hajgumi szorításából ezeket a füle mögé tűrte.  Észrevehető volt néhány ősz hajszál is. Amikor odaértünk felkapta a tekintetét a papírról amit éppen körmölt. Csak a feje látszott ki a könyv halomtól az asztalán.

    - Erik! De rég láttalak. - Mosolygott. -  Ki olvastad a könyveket?

    - Igen, de ami azt illeti most nem ezért jöttem. - A nő felém fordult.

    - Csak nem ennek a szép lányhoz van köze itt az oldaladon? Ki ő? Csak nem a barátnőd? - Mosolygott.

    - Nem az! - Ugrott elő Dave' mögülem. - Nézzen csak rá! - Mutatott Erik-re. - Nélkülem az egész életét a négy fal közt töltené!

   - David, ritkán látni téged errefelé. Csak nem elkezdett érdekelni az irodalom? - Kérdezte reménykedve.

   - Az már nem is ő lenne. - Tette hozzá Mira. A hölgy nevetni kezdett.

   - Igaz. Pedig lett volna egy neked való könyvem. - Végignézett a stócokon. - Van benne pár érdekes dolog ami érdekelhet. De hát te biztos olyan nagyfiú vagy aki már túlnőtt a könyveket.

    - Rendben! Mutassa csak!

    - Ez te se gondolod komolyan. - Húzta fel az egyik szemöldökét Amy. A könyvtáros előkeresett egy fekete könyvet a halomból majd a fiú kezébe nyomta. Amint kinyitotta az első oldalon pimasz mosoly jelent meg az arcán.

    - Kiveszem. - A nő visszafojtotta a kacagását s csak egy egyszerű mosolyt villantott.

    - Sejtettem. - Erik megköszörülte a torkát. -Jaj bocsáss meg szívem! Szóval miért is jöttetek ide? Azon kívül, hogy David kiélhesse magát?

    - Ő itt az új osztálytársunk. - Kezdett bele ám Mira félbeszakította.

    - Nezumi, Japán! - Karolta át a nyakamat. Nem sokkal voltam alacsonyabb nála. Aztán Amy is odalépett aki viszont hármunk közül a legmagasabb volt.

    - Meg maffiózó is! - tette hozzá Amy.

    - Ne szólj bele más mondatába! -Mérgelődött Mira miközben elengedett.

    - De hát te voltál az aki először beleszólt! - Magyarázta felháborodottan a szőke. Keresztbe rakta a kezét. - Bocsánat. - Sóhajtottam.

    - Örülök a találkozásnak Nezumi. Ms. Rose vagyok. - Mosolygott rám.

    - Részemről a szerencse. - Észrevehetetlenül meghajoltam. Ekkor rezegni kezdett a zsebem. Elővettem a telefonomat. A bácsikám küldte el a részleteket amit ígért. Szó nélkül visszaraktam. Amy közelebb hajolt a könyvtárosi pulthoz.

    - A könyv amiről múltkor beszéltünk? - Suttogta.

    - Oh, hát persze. - Felkelt a székéből. - Gyertek utánam. - Céltudatos megindult a könyvsorok között. Mi pedig követtük őt. Sanda pillantásokat vetettem néhány érdekes regényre. Ms. Rose hirtelen megállt s lehajolt. Elővett egy ifjúsági regényt. Amy szinte kikapta a kezéből.

    - Már vártalak! - Simította kétszer végig a gerincét.

    - Nem úgy volt, hogy te nem szereted a könyveket? - kérdeztem.

    - Ms. Rose mindig tud olyan könyvet találni ami az illetőnek tetszik. - Mondta Mira. - Ha már itt tartunk.

    - Azonnal keresek neked valamit. Kövesetek.  - Így is tettünk. Befordultunk egy másik könyvsorhoz. Nem vagyok biztos benne, hogy milyen könyv volt de erős gyanúm a harcművészeti. Lényeg az, hogy Mira láthatólag nagyon megörült neki. Ekkor egy alacsony lány suhant be mellénk akinek vörös haja a derekát súrolta.

    - Unalmas! - Mondta idegesen. - Unatkozok! Az a könyv ami érdekel nincs itt. - Ms. Rosa sóhajtott majd a csípőjére tette a kezét.

    - Mondtam, hogy már megrendeltem. Mi van azzal amit egy hete akartál? - Megrázta a fejét s a vörös tincsek összevissza libbentek.

    - Kutatásokat végeztem. Kiderült, hogy csak egy középosztályú író silány alkotása.

    - Kisasszony mondtam, hogy semmit nem tudok tenni, ha mindenhez így áll hozzá!

    - Nem érdekel! - Rám nézett. - Te meg ki vagy? - Mielőtt megszólalhattam volna megelőzött. - Szürke a szemed.- Értetlenül bólintottam. - Miért? Várj... az alakjából nézve ázsiai vagy. Japán. Talán, sőt biztos! - Zöld szemei voltak akárcsak Eriknek. Talán egy fejjel alacsonyabb lehetett, mint én bár a becslésekben sosem voltam valami tehetség.

    - Kisasszony... - Kezdte Ms. Rose ám a lány egyből félbeszakította.

    - Nem kell semmit mondania! Megyek is! Nem akarok ebben az unalmas helyen időzni! - Elsietett közöttünk, mint egy elkényeztettet királylány.

    - Istenem.... - Sóhajtott ismét amit meghallotta az ajtó hangos csattanását jelezve, hogy kiment rajta. - Ez a gyerek...

    - Még mindig itt időzik? -Kérdezte Erik.

    - Igen. De mindegy. Tud ő aranyos lenni ha akar. Egyszerűen nem értem őt.  - Egy pillanatig előremeredve morfondírozott majd a tenyerét összecsapva visszafordult felém. - Szóval Nezumi ha jól sejtem irodalom érdekel. Szórakoztató de nem vagy ellene a szépirodalomnak sem.

    - Honnan tudja? - Dave' és Amy tapsolni kezdett.

    - Ahogy az a legjobb könyvtárostól elvárható! - Mondta a fiú.

    - Eszméletlen Ms. Rose! - Abbahagyták. - Egyébként mi az a könyv amit kiveszel Dave'?

    - Semmi érdekes. Téged csak untatna.

Miután elintéztük a dolgunkat a könyvtárba visszamentünk a kollégiumba. Erik és Dave' elköszönt mivel az ő szobájuk az első emeleten van. Mi pedig mentünk a sajátunkba. Egy gyors párbeszéd az ajtó előtt arról, hogy Ms. Rose milyen kedves és, hogy milyen jól ismeri az emberek ízlését.  Örültem az új könyvnek holott még a sajátomat sem sikerült befejeznem. Már csak ötven oldal van vissza azt pedig maximum három nap alatt kiolvasom. Vagy talán már a ma estémet arra szentelem.

Kinyitottam Senki szobájának ajtaját, kisebb fázis késéssel mivel a barátnőim már bementek a sajátjukba. Ledöbbentem amikor megláttam ahogy a vörös lány az ágyamon ül egy fényképet forgatva a kezében. Becsuktam az ajtót, hogy ne szűrődjön ki a hangom.

    - Te meg mit csinálsz itt? - Felnézett.

    - Nezumi! Ez a neved. Hirohito Nezumi. Tizenhat éves. Ösztöndíjjal kerül az iskolába. 157 cm. Maffiózó családból származik vagy japánul yakuza. A vércsoportja ismeretlen. Miért?

    - Sosem nézték meg még a véremet.

    - Érdekes! Te egy érdekes ember vagy! - Vigyorgott. - Végre egy érdekes ember aki hajlandó beszélni!

    - Ki vagy te? - Kérdeztem rá minden időhúzás nélkül.

    - Kate, az igazgató lánya vagyok. Tizenkét éves és az IQ-m nem kevéssel az átlag emberek fölött van. Einstein elbújhat mellettem ha érted, hogy értem.

    - Mégis, mit keresel a senki...- Elharaptam a szó végét. -  vagyis a szobámban? - Felpattant az ágyamról. Kivillantott egy kulcsot az ujjai közül.

    - Az igazgató lánya vagyok, mint mondtam. Mindenhová van bejutási jogom. Másrészről - el rakta - én is ebbe a kollégiumba vagyok száműzve, mint a többi furcsa diák.

    - Furcsa?- Vontam fel a szemöldököm.

    - Ahogy apám mondja: Akiknek a keresztje túl káros a viselkedésére. Még számíthatsz a látogatásomra. Most pedig távozom. Úgy is olvasni akartál. Nem beszélve arról a pénzügyről.  - Elsétált mellettem s kinyitott az ajtót. - Viszlát. - Azzal eltűnt.

    - Akiknek a keresztje túl káros a viselkedésére mi? - Gonosz mosoly jelent meg az arcomon. Az ujjaimat a zsebemben nyugvó pengén táncoltattam. - Érdekesen hangzik.