Maffia dolog

A Nap ugyan nem látszott az ablakomból ám az általa élénk színekre festett égbolt annál inkább. Szépen lassan ezek egyre csak halványultak. Az életerős pink hamarosan fakó rózsaszínbe majd egy világos kék beütésű árnyalatba ment át.

Bármennyire is volt ámulatba ejtő az Amerikai naplemente a figyelmemet nem erre fókuszáltam. Ledöbbenten néztem rá Erik-re aki minden ok vagy figyelmeztetés nélkül közölte velem a tényeket. Egy pillanatra lehunytam a szememet. Rendbe tettem a gondolatok a fejemben.

    - Ezt, hogy érted? - Kérdeztem. A zöld szempár egy pillanatig sem nyugtalankodott. Olyan érzés keltett bennem, mintha egy teljesen normális dologról beszélnénk, mint mondjuk az e heti dolgozatok.

    - Amióta az eszemet tudom az apám a maffia főnök. Úgy nevelt egész gyerekkoromba, hogy méltó utód legyek. Ám ettől öt éves koromban teljesen elment a kedvem. Nem történt semmi egyszerűen úgy keltem egy reggel, hogy nem akarom ezt csinálni. Ugyan ebben az évben tört ki egy maffia háború. Egy és fél évig tartott. Ott ölték meg az anyámat. Végül is az ő halála lett az egyik oka annak, hogy a béke szerződés ötlete felmerült. Nem sokkal később az apám feleségül vett egy egyszerű ügyvédnőt. Így hát kaptam magam mellé egy problémás öcsöt. Tanulatlan, öntelt és még hülye is. - Vissza fojtottam a mosolyt. - Minden áron a család tagja akar lenni nem elég, hogy a nevünket viselheti. Az egész zsebpénzemet arra kellett költenem, hogy lefizessem az őröket így kihozhassam a sittről a folytonos baromságai miatt.

    - Ezt miért mondod el nekem? - Ismét csak kérdezni tudtam. Nem akartam és nem is tudtam volna semmit hozzá fűzni a családi tragédiájához.

    - Mert így láttam jónak. - Egyszerű válasz. Nem kell túlkomplikálni mindent. Nem erre számítottam de senki nem tudja kitalálni mi jár ennek a fiúnak a fejében. Egy kis ideig csend honolt a szobában. Láttam ha én nem mondok valamit nem fog többet beszélni. Ha nem muszáj, hát minek? Biztos ez a jelmondata.

    - Más is tudja?

    - Talán igen, talán nem. - Most sem komplikálta túl a választ. Ez viszont már idegesített. A hanglejtése olyan volt, mint aki éppen egy kisgyerekkel beszélget. Össze ráncoltam a homlokomat.

    - Nem szeretem ha nem válaszolnak a kérdésemre. Te pedig már sokadszorra teszed meg ezt velem. Szóval szeretném hallani. Ki tudja ezt még?

    - Ha nem Don stílusúan kérdezed talán még válaszolok is. Téged tényleg jól neveltek. - Önelégülten vigyorgott. Nagyon nem tetszett ez nekem. Olyan erősen préseltem össze a fogaimat, hogy már fájt. Ellazítottam az állkapcsomat mert a végén még úgy járnék, mint Midorama. Okos ugyan és egy nagy ereje a családnak ám rendkívül forrófejű. A bácsikám egyszer úgy felidegesítette, hogy a nagy dühtől  széttörte a saját fogait. Azóta egyfolytában ezzel húzzák ami csak még több fogába került az öregnek.

    - Akkor arra a kérdésemre válaszolj, hogy van-e még valaki az iskolába aki ilyen körökbe mozog.

    - Más maffiózó nincs. - Felelte. Egy kicsit nyugodtabb lettem az első értelmes választól. - De más van. - Szóra nyitottam a számat viszont mire belekezdhettem volna már az ajtóban állt háttal nekem. Szó nélkül ki ment. Ahogy várható volt. Leültem az ágyamra.

Érdekes fordulat. 

Ledobtam a táskámat a helyemre. A többiek már ott voltak. Dave' éppen nagy beleéléssel mesélte tegnap fociedzés után, hogy miképpen oktatta ki Rony-t. Köszönés helyett csak intettünk egymásnak. Leültem s hallgattam a történetet aminek talán a felénél értem oda.

    - Ekkor behúztam neki egyet de mielőtt visszaütött volna jött Mrs. Harris én meg az egészet rákentem. Így történt szóról szóra. Ja egyébként ha kérdezik tőletek Gebs gyakran szidta a kanári gyűjteményemet és a tégla kompozíciómat. - Vigyorgott. Amy az utolsó falatot is lenyelte ami a szendvicséből maradt majd beletúrt a fiú hajába.

    - El kéne menned fodrászhoz. - Mondta.

    - Egyetértek. - Bólogatott Mira. - Úgy nézel ki, mint egy béna rock szár a '90-es évekből. - A fiú fintorgott majd végigsimította kezét kusza tincsein. Megdörzsöltem a szememet mert úgy éreztem menten leragadnak. Erre egyből felfigyeltek. Amy a csillogó kék szemeit úgy szegezte rám, mintha az előbb szóltam volna le a kedvenc bandáját. Mira és Dave' egyszerre húzták fel a szemöldökük. Különös volt mivel most láttam először összhangot közöttük.

    - Valami baj van Nez'? - Kérdezte Mira. Megráztam a fejemet. Dave' a tenyerét az alkaromra tette s komoly tekintettel nézett.

    - Nyugodtan sírhatsz a vállamon! - Levettem a kezét az enyémről és a padomra tettem. Érzelemmentes arccal néztem őt egy halovány mosolyt rajzolt viszont az arcomra megdöbbent tekintete.

    - Csak álmos vagyok. - Mondtam majd az asztalra könyököltem. - Nem aludtam valami jól. - Erik felénk nézett. A többiek ezt ugyan nem vették észre én viszont nagyon jól láttam.

Ekkor jelent meg a teremben a egy magas férfi egy térképpel a kezében. Mr. Wood a történelem és földrajz tanár jött be a szemei alatt díszelgő két karikával. Lerakta az asztalra a jegyzeteit amit a mai órára hozott a térképet pedig felakasztotta. A Föld kilapított verziója csüngött ferdén velem szemben. Mindenki a helyére széledt. Elkezdődött hát az óra ami nem túl sok érdekességgel kecsegtetett. Folyton estek a padomra a papírcetlikből gondosan hajtogatott galacsinok Amy irányából. Értelmetlen üzeneteivel lett vele a zsebem ahogy próbáltam elrejteni őket a nyilvánosság elől.

    - Rendben. Van valaki aki megmutatja nekem a térképen a Finn-tóvidéket? -Szűrődött ki a tanár hangja a beszélgetések zavara közül.

    - Majd Thomson! - Kiabálta be Dave'. Amy válaszul megrázta a fejét majd amikor Mr. Wood hátrafordult bemutatott a fiúnak.

Rajz óra következett, drágalátos osztályfőnökünkkel. Csendéletet kellett papírra vetni. Pontosabban egy vázát belőle kiálló néhány szál elszáradt virágot és az ezek előtt pirosló műalmákat. Ezen az órán jelent meg Penelope. Mentegetőzőt s a késése okaként az oltását hozta fel. Leült mellénk a terem egyik furcsa padjára.

    - Na mi van beoltottak kolera ellen? - Kérdezte Amy nagy vigyorral az arcán.

    - A kolera vízben tenyészik. - Szóltam bele a beszélgetésbe oldalról miközben próbáltam kiigazítani a váza gömbölyded alját.

     - Fog be okostojás! - Dühöngött Amy. Nem figyeltem rá inkább átértem a gyümölcsökre a rajzomon. - Köcsög. Na szóval, akkor pestis ellen kaptál? Mielőtt bármit is mondanál Nezumi, tudom, hogy régen találkoztak utoljára pestises emberrel.

    - Hát igazából előfordulhat a nagyon szegény embereknél akik egy úgy mond putriban élnek, hogy a higiénia hiánya miatt esetleg újra felbukkan ám nem hiszem, hogy diagnosztizálják valaha. - Mondtam s közbe meghúztam az egyik alma szárát.

    - Mindegy! Nem mondtam semmit! - Tette keresztbe a kezeit. Mira felé emelte tekinteté aki éppen a virággal bajlódott. Megböködte a kezét.

    - Mi van már? - Kérdezett vissza a lány. Hangja kissé feszült volt. Bár minden rajz órán ilyen. Legalábbis eddigi észrevételeim szerint.

    - Láttad, hogy Mr. Wood nem ült le? Vajon miért? - Vigyorgott. Mira felemelte a fejét és haragos szempárral tekintett barátnőjére. Értetlenül pislogtam. - Oh, persze zsenikém erről nem is tud! -tűrt el egy szőke tincset a szeme elől.

    - Ez nem az a történet amikor - Kezdett bele Penelope de Amy félbeszakította.

    - Csönd Pen' én beszélek. - A szőke elnevette magát. - Pen'. Na szóval úgy történt, hogy történelem témazárót írtunk még tavaly. Mirának két pont kellett volna az A-hoz és megadta neki. Nekem három kellett volna a B-hez ezt bezzeg már nem sikerült neki összekaparnia. Azóta azzal szívatom, hogy össze szűri a levet a tanárral. Az egyik legnagyobb poénom az volt amikor azt mondtam megpaskolta a seggét előző este azért nem ül le. - Vigyorgott. Mira megütötte majd visszatért a rajzoláshoz.

Ezeknek a tanóráknak is hamar vége szakadt. Fáradtan sétáltunk fel a lépcsőn a kollégiumba. Penelope a első emeleten elment mi pedig haladtunk tovább.

    - Eltunyultam. - Mondtam Amy. - Talán futnom kéne vagy valami. Meg kell látogatnom az iskolai futópályát.

    - Olyan is van? - Faggatóztam.

    - Persze, hogy van. - Felelte a lány. - Tesin is szoktuk használni. Elég praktikus.

    - Nezumi van valami baj? - Kérdezte Mira. Szúrós tekintete olyan hatást keltett, mint amikor egy ragadozó becserkészi a prédáját aki, mit sem sejt a közelgő veszedelemről. Megráztam a fejemet.

    - Nincs semmi. - Gondolkodtam valami jó menekülési témán aztán kinyögtem az elsőt ami az eszembe jutott. -  Szerintetek ki a legfurcsább az osztályba? - Megálltunk amit felértünk a második emeletre.

   - Amy. - Vágta rá egyből a barna. A szőke összepréselte ajkait. - Igazából nem tudom.

   - Én Dave' -re voksolok. - Felelte Amy. - Vannak pillanatai amikor olyan, mint aki bűnözőkkel beszél. - Ismét eltűrte ugyan azt a tincset amit egész nap tűrögtett.

    - Most, hogy mondod...- Gondolkozott el Mira. - Az a kettő a legfurcsább. Semmit nem mondanak magukról. Még a tanárok sem tudnak semmit. Csak az igazgató. Legalábbis ezt hallottam. - Mentünk tovább. Senki szobája előtt egy férfi állt. Nem nevezném férfinak hiszen nem sokkal volt idősebb nálam de már a tizennyolcat túllépte néhány hónappal.

     - Kisasszony. - Meghajolt. Barátnőim egy lépéssel mögöttem megálltak. Nem értették mit mond hiszen Japánul beszélt.

     - Felesleges udvariaskodnod, Tetsu. - Feleltem én is anyanyelvemen. A fiú festett szőke haja összevissza állt. - A pénzért jöttél igazam van? - Bólogatott. - Rendben. Mindjárt oda adom. Holnap találkozunk. - Intetem nekik majd elővettem a kulcsomat. Beléptem a szobába. Kate a földön feküdt.

    - Ahogy az a kisasszonytól elvárható! Csak egy hete van itt de máris hullát rejteket!

    - Fogd be Tetsu. - Mondtam. A hangom hallatán Kate egy villám gyors mozdulattal felült. A haja csk úgy lobogott utána. Felállt majd csípőre tette a kezét.

    - Hát ez meg ki? - Úgy elemezte a szempár Tetsu-t, mint ha röntgen ként belelátna. - Biztosan a pénzért jött. - Leült az ágyamra. Nem látszott rajta, hogy egy csöppet is kellemetlenül érezné magát a vendégem miatt. Előhalásztam a pénzes táskát majd a kezébe nyomtam.

    - Köszönöm, Nezumi. - tudta, hogy harmadszorra már nem csak szólni fogok, hogy hagyja el az udvarias hangnemet. - Én akkor most távozok. A főnök azt mondta minél előbb menjek haza.

    - Értem. Add át a családnak, hogy üdvözlöm őket. - Elmosolyodott. Kinyitotta az ajtót intett majd távozott. Leültem a székembe. Eszembe jutott néhány emlékkép, most Tetsu láttán. Két és fel évvel idősebb nálam így hát sok közös ügyünk volt.

    - Ő veszélyes? - Zavarta meg a gondolataimat Kate hangja.

    - Dehogy, dehogy. Ő általában csak a pénz szállító. Van harci tudása viszont elég sok, hiányosság van. - A lány eldőlt az ágyamon. Nem mondott semmi. Bámulta a plafont. Vörös tincsei lelógtak az ágyról. Olyan hatást keltet, mint az Európai mesékbe szereplő toronyba zárt királylányok.

    - Miért lettél éppen Nezumi? - Mondta hirtelen. - Utána néztem és kiderült, hogy patkányt jelent. Lehettél volna Nanami is. Az a hét és a tenger jeleiből áll. Vagy van még megannyi csicsás név. De miért éppen Nezumi?

    - Újabb hobbid lett a japán nevek elemzése? - Felém fordította a tekintetét. Mást nem reagált az ércélődésemre. - Az apám nincs oda az általad csicsásnak nevezett nevekért. Azt vallja egy yakuzának legyen igen is alvilági neve. - Felült.

    - Menj el a könyvtárba egyik nap és vedd ki ezt a könyvet. - Nyomott oda egy cetlit a kezembe. - Ne ma menj hanem mondjuk holnap. - Kisétált a szobából. Ma a szokásosnál is szomorúbbnak tűnt. Ekkor vettem észre egy lapot ami kilógott a párnáim közül. Megvillant rajta Kate írása. Odanyúltam érte.

KW89.Sz.N.14.

Ez az érthetetlen kód állt a papíron. Hiába néztem nem jutott semmi eszembe a megoldást illetően. Eltettem a többi laphoz az íróasztalom második fiókjába.

Holnap meg kell keresem ezt a könyvet.