Az elmélet

 Sóhajtottam. Kora reggel volt, a székemben ültem olvasgatva egy régebbi könyvet. Ismét elköveted ugyan azt a hibát. Legalább háromszor olvastam már el betűről betűre de a mai napig kiakadok a főszereplő ostoba döntése miatt. Szinte láttam a szemem előtt amit pár fejezettel később az arcát hatalmas égésnyom díszíti. Tudom, hogy attól, hogy én más emberként olvasom ő ugyan az marad. Ez egyszerre taszít és vonz. Egy a könyvek rengetek varázsa közül. Ránéztem az órára. Becsuktam a papírköteget s az asztalomra raktam. Felvettem a táskámat majd elindultam kifelé. Ma ismét  korábban érek be. Ez futott át az agyamon amikor kinyitottam az ajtómat. Puffanást hallottam ugyan ebben a pillanatban. Anna ült a földön homlokán egy púppal, az ütéstől piros orral.

    - Bocsánat. - Mondtam ő pedig felnézett rám. Szemei barátságosan csillogtak. Rám mosolygott.

    - Semmi baj. - Felé nyújtottam a kezemet. Elfogatta majd felhúztam. Leporolta a köpenyét majd a táskájáért nyúlt ami még mindig a talajon pihent.

    - Mindig ilyenkor mész be? - Kérdeztem amikor elindultunk a folyosón.

    - Igen. Általában benézek a klubba. - Elgondolkodott. Csöndben voltam. Nem éreztem szükségét, hogy megszólaljak. - De ma nem fogok. Csak megszokásból megyek ilyenkor.  - Kissé értetlen arcot vághattam mert amikor rám nézett egyből magyarázni kezdett. - Tegnap fejeztünk be egy nagyon fontos kísérletet. Így pár napig pihenünk. Mrs. Cook szerint ha túl erőltetjük magunkat abból csak károk születnek.

    - Ő a kémia tanárunk nem? - Kérdeztem az ismerős név hallatán.

    - Igen. Mrs. Cook a legjobb tanár az egész suliba. - Ahogy beszélt az anyajegy az ajakinál pontosan követte az artikulációjának menetét. - Na meg persze az egyik legjobb kémikus akit ismerek. Bár azért a legjobbtól még messze van. Én pedig annál is messzebb. - Nevetett.

Amikor beértünk a terembe csak Eriket láttam a baráti körömből. Kivételesen nem egy könyv lapjait bújta hanem a padjára fekve pihent. Felé menet ledobtam a táskámat majd megböködtem a vállát. Felnézett. Álmos tekintete szinte teljesen megváltoztatta komor arcát.

    - Védtelenül vagy. - Mondtam. - Így akár meg is ölhettelek volna. - Nem értékelte a viccemet inkább visszahajtotta a fejét. - Mi történt?

    - Dave' történt. - Motyogta. - Tegnap egész este nem hagyott békén. Kilenckor sikerült csak visszarugdalnom a szobájába. Azután pedig folyamatosan küldte az sms-eket. Ha arra nem válaszoltam átkopogott a falon. Amikor azt is figyelmen kívül hagytam csörömpölt az ajtómon. Hajnalban már próbáltam erre se figyelni. Ekkor viszont idétlen dolgokat kezdett kiabálni. - Meg voltam lepve. Most hallottam először civilként ennyit beszélni. Akarva akaratlen gúnyos vigyor jelent meg az arcomon.

    - Nahát. Úgy látszik van aki ellen nem sok hasznát veszed a családi háterednek. - Felemelte a fejét. Kissé haragosnak tűnt ám a fáradság győzedelmeskedett felette.

 Ekkor kinyílt az ajtó. Dave' jött be az oldalán Dia. A lány, mint eddig most is nyomult rá. Mosolygott, nevetgélt, köz elbújt hozzá. A fiú ezeket nem élvezte annyira. Amit lehetősége adódott egy kis kapura egyből menekült. Jelen helyzetbe ezek voltunk mi. Mire észbe kaptam már ott állt mellettem.

    - Jó reggelt! - Mondta élettel telien. Az Erikhez tartozó zöld szempár hirtelen megjelent.

    - Baszódj meg... - Hallatszott fáradt, mély hangja. Dave' figyelmen kívül hagyta a szitkot majd átkarolta. Vigyorgás közben elővillantak fehér fogai. Barna szemei úgy csillogtak, mintha valami rendkívül örömteli dolog történt volna.

    - Mi történt? Elég nyúzottnak tűnsz! - Látszott rajta, hogy nehézkesen tudja csak visszafogni a nevetést. Mielőtt a fiú bármit is reagálhatott volna berontottak az ajtón. Amy futott be. A táskája kis híján leesett a válláról. Mögém futott. Értetlenül néztünk, hogy mi történt. Egy pillanattal később Mira toppant be az idegtől vöröslő fejjel. Egy összegyűrt papírt tartott a kezébe. Gyors léptekkel odajött hozzánk. Megragadta a szőke lány lófarkát s meghúzta.

    - Meg kéne etetnem veled ezt a papírt te rohadék! - Morogta majd még jobban összegyűrte a galacsint. - Mégis, hogy volt pofád ehhez? Nagyon meg akarsz halni igazam van? - Amy nem mondott semmit. Arcán inkább csak a nevetni akarás volt felfedezhető mintsem a félelem a megbánás pedig a legminimálisabb jelét sem mutatta.

    - Mi történt? - Kérdeztem. Mira rám se nézett csak felém nyújtotta a papírt. Elvettem majd kibontottam. Egy szerkesztett kép volt. Rajta Mira és  Mr. Wood. Dave' mellettem visszafogta a nevetést. A lány elvette tőlem a papírt majd darabokra tépte. Elsétált a kukához s beledobta a maradványokat.

    - Ha legközelebb csak gondolni is mersz ilyesmire - huppant le Amy helyére - biztosra veheted, hogy nem úszod meg ennyivel! - Nem mondtunk semmi. Nem is kellett mivel ha lett is volna bármi mondanivalónk akkor azt Penelope váratlan megjelenése elfeledtette velünk.

    - De rosszul néz ki a hajad Amy! - Mondta minden teketória nélkül. Mind egyszerre néztünk rá. Nem volt nehéz észrevenni,hogy az előbb Mira haragja végét jó pár szőke tincs menekült ki a hajgumi fogságából. A lány összeráncolta a szemöldökét. Kissé nehézkes mozdulattal kibogarászta a hajba valót. Kusza lóbonca nem sokkal a válla alá ért. Megformálta keze közt a copfot majd köré tekerte a hajgumit.

    - Most jó? - Kérdezett vissza mire a magas lány felé nyújtotta a hüvelykujját. Leültem a helyemre. Mira még mindig bitorolta Amy padját s nem úgy nézett ki, mint aki visszaadja.

    - Azt hittem sosem készülök el!- Húzott oda egy széket Penelope. - Vagy tíz percig igazgattam a frufrumat, hogy végül eltakarja a pattanásokat. - Végig nézett rajtunk. - Te mit használsz Nezumi? - Felvontam a szemöldökömet. Nem teljesen értettem a kérdését. - Alapozót vagy púdert? -Azt hiszem ennyire értetlenül még életemben nem sikerült kinéznem.

    - Ő nem használ semmit. - Fintorgott Amy. - A szerencsés babaarcúnak nincsenek ilyen problémái. Innen látom milyen selymes a bőre. Így biztos könnyű magadba bolondítani a a fiúkat...

    - Miért csinálnék ilyet? - Kérdeztem vissza. Hirtelen az egész csapat felém fordult. Dave' keresztbe tette kezeit a padomon.

    - Még nem volt egyszer se fiúd? - Faggatott. Bizonytalanul megráztam a fejemet. - Szerelmed se? - El gondolkoztam egy pillanatra majd úgy válaszoltam, mint az imént. - Ember ez de cink! - Gyorsan pislogni kezdtem. - Mégis miért?

    - Hát eléggé lefoglalt a maffiózó lét - magyaráztam -  meg az iskolában sem nagyon beszéltek velem szóval...

    - Elég lesz szegény Nezumi magánéletének kibeszéléséből. - Vágott közbe Amy. - Bár azért az tényleg elég furcsa, hogy tizenhat évesen a szerelmi élete a béke segge alatt van. - Mira nevetni kezdett. - Mi van?

    - Hogy érted, hogy mi van? Szerintem egyértelmű. Egy olyan valaki papol akinek eddig csak viszonzatlan szerelmei voltak. - A lány rácsapott az asztalra.

    - Ez teljesen felháborító! Bár igaz... - tette hozzá halkan. - De attól, hogy mérges vagy rám nem kéne ezt ilyen nyíltan közölnöd! Másrészről nem az én hibám, hogy senki nem vette észre a bennem nyugvó nőt! - Böfögött egyet. - Másrészről te sem vagy különb! - Mira nyugodt tekintettel nézet barátnőjére s dúdolászni kezdett. - A picsába, tényleg. Nem egy pasid volt már, nem beszélve arról, hogy mindről fantáziáltam már. - Mira felhúzta az egyik szemöldökét. - Na és veled mi a helyzet Penny?

    - Hát szerelmes voltam de túl félénk is így nem lett belőle semmi. A sok betegségem is közrejátszott így végül még nem volt fiúm. Bár egy bátorságpróbán megtörtént az első csókom! - Mosolyodott el.

    - Ezt nem hiszem el... - Mondta Dave'. - Stoner-en kívül mindenki tagja lehetne a magányos szívek klubjának. Utánam mindig is bomlottak a nők. A csáberőm egyszerűen tökéletes! - Vigyorgott büszkén.

    - Csak legtöbbször közbeszólt valami nincs igazam? -Szólalt meg Erik. - Például amikor a boltban flörtöltél azzal a lánnyal azután pár pillanat múlva alsónadrágban álltál előtte Amy jóvoltából. - Nevetni kezdünk ám Dave' feje inkább vöröslött.

    - Téged senki nem kérdezett! - Morogta idegesen. Ránk nézett. Kifújta a levegőt majd egy mozdulattal kirántotta Eriket a padjából. - Gyere beszélnünk kell! - S azzal már a terem másik felébe is kerültek majd becsapták maguk mögött az ajtót.

    - Istenem ez a srác... - Így Amy. - Most, hogy egy kis csorba lett a büszkeségén biztos kioktatja. Azt sem értem, hogy lehetnek barátok. Olyanok, mint a méz és a só!

    - Csak nem Dave' a méz? - Kérdezte Mira belehatolva a lány aurájába.

Váratlanul néhány apró részlet futott át az agyamon. Mi okból barátkozna egy maffiózó egy olyannal mint Dave'? Vagy Eriket ismerve felmerül a kérdés miért lép egyáltalán baráti kapcsolatba valakivel? Dave' pedig miért éppen egy antiszociálissal kerül ilyen közeli viszonyba? Ezek csak egy dologra adnak bizonyosságot. Dave'-nek is köze van az alvilághoz.

Az órák unalmasan teltek. A legkisebb izgalmat sem váltották ki belőlem. Sokkal inkább lefoglalt az, hogy az újdonsült elméletemmel foglalkozzam. Csiszolgattam s próbáltam rálelni az igazságra  ám mindenhol akadályba ütköztem amit azt hittem végre megtaláltam. A darabkák nagy része nem passzolt össze. Úgy éreztem magamat, mint egy vak aki egy ezer darabos puzzle-t próbál kirakni egyes egyedül.

Mire vége lett a tanóráknak minden kitérő nélkül elindultam a szobámba és amilyen gyorsan csak lehet megszabadultam a táskámtól. Felvettem a Kate által adott cetlit az asztalomról a könyvtárból kölcsönzött könyv társaságában majd megindultam a főépület felé. Sietős léptekkel mentem el  Stacey és barátnői mellett akik nevetgélve hagyták el a büfét. Végül megérkeztem a könyvtár ajtajához. Ki sem nyitottam még amikor megcsapott a könyvek dohos szaga. Határozottan léptem be. Nem voltak sokan ám egyből kiszúrtam azt a lányt aki a minap arra kényszerített, hogy neki dobjam a késemet. Ő nem vett észre engem csak lehalászott még egy könyvet a polcról majd megindult az olvasórészleg felé. Nem akartam rááldozni értékes perceimet így meg is indultam a könyvtárosi pulthoz. Akárcsak eddig most is a felhalmozódott könyvek és papírok bástyájában ült a könyvtáros.

    - Jó napot. - Mondtam. Erre felkapta a fejét. Elmosolyodott majd megigazította szemüvegét.

    - Szia Nezumi. Mi járatban?

    - Visszahoztam a könyvet. - Oda nyújtottam neki ő pedig kivette a kezemből. Lerakta az egyik kisebb könyvkupac tetejére. - Másrészről - előhalásztam a cetlit a zsebemből majd Ms. Rose felé mutattam. - ez a könyv nincs meg véletlenül? - Gondolkodott miközben elemezte a szöveget.

    - Abban biztos vagyok, hogy megvan. De azt hiszem valaki kikölcsönözte nem olyan rég. Mindjárt utána nézek neked. - Székével együtt hátat fordított nekem s a számítógépén kezdett gépelni. Eközben én a szemem sarkából figyeltem amint egy ismeretlen fiú visszatesz egy könyvet a helyére. - Meg is van! - Mondta hirtelen. - Szerencséd van. - Visszafordult felém. - Erik vette ki a könyvet pár napja. Biztosan kölcsönadja majd neked.

    - Értem. Köszönöm majd akkor elkérem tőle. Viszlát. - Válaszul intett nekem. Viszonylag lassú léptekkel mentem ki a könyvtárból ám sokkal gyorsabbakkal indultam meg a kollégiumunk felé.

 Ez valamilyen szinten szerencse. Amúgy is el akartam beszélgetni vele Dave' miatt így legalább két legyet ütök egy csapásra. Egy ilyen mondat hallatán a bácsikám biztosan megveregette volna a vállamat és azt mondta volna: Ahogy az egyik legjobb tanítványomtól elvárható! Nem sokakat képzett ki de mindegyiket a legjobbnak tartja. Pusztán azért mert Ő volt a mesterük. Elég öntelt ugyan de Ryo nyomába sem ér. Van az az ember két méter magas és szélességben is passzol magához. Biztosan a család legbeképzeltebb tagja s nem igen keresik vele a konfliktus. Biztosak benne, hogy a tesi fölénye na meg embertelen gondolkodása győzelemre vezetné ellenük. Az apám őt csak bengáli tigrisnek nevezi.

 Tudatlannak éreztem magamat ahogy az első emelet ajtói között sétálgattam. Nem voltam tisztában vele melyik lehet az ő szobája vagy akár Dave'-é, hogy információt szerezzek. Legszívesebben minden ajtót sorra berúgtam volna míg meg nem találom. Ebből az ötletből egy ismerős hang segített kilábalni. Az egyik szobából biztosra veszem, hogy Penelope köhögése visszhangzik. Közelebb léptem s akkorra már biztossá vált. Bekopogtam. Egy kisebb csörtetés után ajtót is nyitott.

    - Micsoda meglepetés! - Mondta boldogan. - Gyere csak beljebb Nezumi. - A tenyerét a hátamra tapasztotta majd be tosszolt a szobájába. Gyógyszerek, könyvek, zsepik meg néhány szépségszer volt a leginkább szemet szúróbb a szobában. Az ágyon néhány plüss pihent a lila takarón.

    - Csináltam teát. - Tartotta felém a gőzölgő poharát. - Kérsz? - Megráztam a fejemet. - Pedig finom. - Belekortyolt utána pedig elégedetten fújta ki a levegőt. - Ja tényleg! - Szólalt meg amikor éppen szóra nyitottam a számat. Letette a poharát az asztalra majd a  kezembe nyomott egy bekereteztetett képet amin egy kisiskolás lány volt. Hosszú barna haja két copfba fogva. - Ő itt a húgom. Imádni való nem?

    - Igen. Hát ő ki? Miért lett levágva? - Mutattam a képen alig látszó emberre akinek egyik karja a kislány vállán pihent. Annyi még látszott belőle, hogy biztosra vegyem, hogy nő. Penelope arca elkomorodott.

    - Ő az anyám. Egyébként nincs levágva! Rosszul fotózták! - Rémesen hazudik. Gondoltam miközben figyeltem az olló nyomait a kép tetején. leraktam az asztalra.

    - Eredetileg azért jöttem, hogy kérdezzek valamit. - Két korty között bólintott. - Nem tudod véletlenül melyik Erik szobája? - Elvette ajkaitól a poharat.

    - Persze, hogy tudom! Az én szobámtól jobbra héttel. Nem könnyű eltéveszteni. Szinte az egészből árad a pesszimista aura. - Felálltam.

    - Köszönöm. Holnap találkozunk. - Kimentem az ajtón. Nem figyeltem, hogy válaszolt-e bár biztos vagyok benne, hogy belesúgott a poharába egy sziát.

Elmentem a jobbra található hetedik szobáig majd bekopogtam. Vártam egy kicsit de semmi reakció. Hosszabban kopogtam ám még mindig nem kaptam választ. Hozzányomtam a homlokomat a fához. Csend volt a szobában.

Ennek is pont most kell elmennie. 

Idegesen lerohantam a földszintre. Bekanyarodva az üres konyhába. Kinyitottam a hűtőt s eszembe jutott, hogy tegnap ettem meg az utolsó tartalékomat. Így hát kénytelen voltam megkeresni Mrs. Harris-t, hogy engedélyt kapjak arra, hogy menjek a városba. Szerencsémre nem volt nehéz megtalálni hiszen éppen ő ügyelt a kapunál.

Amikor munka ügyben Mira segített tájékozódni megfigyeltem hol van legközelebb egy vegyeskereskedés. Nem volt nehéz a nyomára bukkanni. Nagy táblák hirdették mellette az az napi kedvezményeket. Bementem s megvettem a legszükségesebb dolgokat. Nem akartam sokat időzni mivel nem éreztem magamat a társadalmi hangulatom csúcsán. Így következik, hogy senki nyakához nem állt szándékomban hozzászorítani a zsebemben pihenő kést ám nagy volt a kísértés.

 Visszafelé menet össze-vissza kavarogtak a fejemben a fontos és lényegtelen dolgok. Ebben az állapotban nehéz külön választani őket. Hát végül kizökkentem minden gondolatomból amikor valaki átkarolta a nyakamat. Reflexről belekönyököltem a hasába nem sem nézve ki az. Amikor meghallottam Dave' hangját hátra fordultam s láttam ahogy kissé összegörnyedve engem néz.

    - Ez gonosz volt! - Mondta majd megpróbált felegyenesedni.

    - Sajnálom. Az ösztöneimet nehéz nem működtetni. Rendben vagy?

    - Persze, persze. - Mosolygott. - Ennyibe nem halok bele. Viszont kárpótolhatnál valamivel. Előhalásztam a szatyromból egy nyalókát amit eredetileg Amy-nek vettem valami megmagyarázhatatlan oknál fogva. A kezébe nyomtam az édességet majd megindultam. Két lépést tehettem amikor ismét mellettem volt.

    - Levágattam a hajamat ha érdekel.  - Felé fordítottam a fejemet. - Na milyen? - Tényleg alig maradt nyoma a délelőtti lóboncának.

    - Jól áll. - Mondtam.  Hallottam ahogy kibontja a nyalánkságot átlátszó papírjából. Elkezdett beszélni a fociedzéséről miközben mentünk. Isten se tudja miért de valamiért úgy gondoltam ez lenne a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy kifaggassam. Ám ilyen kevés információval őrültség lett volna így inkább hallgattam tovább.

    - Ekkor berúgtam a labdát a kapuba és megnyertem a fogadást. Ami annyit tesz, hogy az a harmadikos csávó fizet nekem a büfébe két hónapon át. - Nevetett. - Király vagyok nem?

    - Igen. Nem te lennél a kapitány ha még ezt sem tudnád megcsinálni. - Mondtam. -Te mond csak...

Eredetileg itt az akartam megkérdezni tőle nem tudja-e hol van Erik mert el akarok kérni tőle egy könyvet. Ám az ajkaim nem hallgattam rám. Saját elképzelésük szerint mozogtak figyelembe se véve az agyam utasítását.

    - Mi közöd van az alvilághoz?