Hétfő reggeli találkozások

A vasárnapot, úgy, mint a többi diák a szobámba zárkózva töltöttem, s csak létfontosságú dolgok esetén mentem ki. Időm java részét az olvasás töltötte ki. A többiben vagy az alattam lakó, igen hangosan klasszikus zenét hallgató Erik-hez dübörögtem, vagy a bácsikám hihetetlenül unalmas sms-ben küldött favicceire válaszoltam. A maga eseménytelenségében telt el az a nap is.

 Hétfőn rossz előérzettel ébredtem. Magam sem tudom miért. Az új diák megjelenése foglalkoztatott ugyan valamennyire, mégis tudtam, hogy valami más végett érzek így.

 Ismét korábban elindultam, ahhoz, hogy bárki is ott legyen már a teremben, a barátaim közül. Tudtam ezt, viszont képtelen voltam nyugton maradni a szobámban. Az én szobámban. Valahogy már erre áll a szám. A sok személyes dolog amivel az elmúlt hetekben megtelt otthonosabbá tették, mint gondoltam volna, hogy lehetséges. Mire nem képes néhány apró tárgy a barátaidtól? Ez is amolyan észrevehetetlen csoda. Alber Einstein-től jut erről egy idézet az eszembe. „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.” 

 A lépcsőfordulóban álltam s bámultam ki az ablakon. Merengtem a tiszta égboltot kémlelve. Olyan fárasztónak éreztem a napokat. Mintha az összes nagy súlyként nehezedne a vállamra. Sóhajtottam.

    - Minden sóhajjal kiszökik egy kis boldogság. - Hallottam meg Jane hangját. Oldalra fordultam majd meg is pillantottam a hozzá tartozó arcot. - Yo! - Intett, én viszonoztam ezt. - Mielőtt azt hinnéd az a buzis szöveg az én dumám szólok, hogy Anna szokta mondogatni amikor épp magánál van. - Indultunk el együtt a lépcsőn.

    - Elég érdekes a személyiség zavar, nem? - Olyan filozofikus hangulatom lett hirtelen, hogy azt hiszem, az ég kora reggeli stírölését és a híres, okos emberektől való idézgetés egy jó darabig felfüggesztem.

    - Hát ja. Volt egy igen nagy traumája szegény csajszinak. Tudod amolyan ˝egész életere kiható gyötrelem˝dolog.- Halkan hümmögtem. Kiértünk a kollégiumból az udvarra ahol már nagyban zajlott az élet. A padon megpillantottam az egyik osztálytársamat. Kövér, felzselézett barna hajjal és folyton egy alacsony szőkével mászkál. Myles Zells most viszont kivételesen nem töpszli haverjával, Zane Volder-rel van, hanem egy igen ronda arcú lánnyal ül egy padon.  - Amúgy akkor ma jön az új csávó?

    - Igen. Legalábbis Mrs. Harris azt mondta.

    - Ha olyan kibírhatatlan lesz, mint te akkor megszívtuk. - A tekintetem egy pillanat alatt értetlenné vált. Szóval én Jane Lyseck szerint kibírhatatlan lennék? Meglátva az arcom hangos nevetésbe tört ki. A hasát fogva csuklott össze. - Látnod kéne a fejed! - Törölte le a kicsorduló könnyeit. - Csak szívatlak, nyugi! - Ütögette meg a vállam s tovább indult. Az amerikaiak kiszámíthatatlan emberek. Főleg a kamaszok. 

 Pár pillanatig még néztem ki a fejemből az udvar közepén állva. Azután odébb tűrtem egy fekete tincset s elindultam a főépületbe. Jane előbb ért az eldugott osztálytermünkbe, mint én. A terembe érve kis híján neki mentem Luke Johnson-nak. A barna, göndör hajú fiú az osztályunk tagja. Az irodalom tanárral folyton veszekedtek egymással még az első héten. Nem igazán a társaság középpontja, de verekedni remekül tud. Legalábbis Mark elmondása szerint.

 Leültem a helyemre. A padomon néhány firka maradványa díszelgett, amit egy unalmas fizikaórán rajzoltam fel. Amy padja felé pillantva egy, a sixtusi kápolna freskóit megszégyenítő számú pálcika ember, ház és egyéb sorakozik.

    - Cső! - Támaszkodott meg Rony a padomon a lábait hátrafelé kinyújtva, hogy odakönyökölhessen mellém. Az egész srác bűzlött a kölnitől.

    - Helló. - Feleltem. Még nem volt szerencsém társalogni vele, és őszintén megmondva nem is hiányoltam.

    - Írunk bioszból? - Bevillant amit előző óra végén az öreg Mr. Moore, kopaszodó testnevelés és biológia tanárunk, említett valami ilyesmit. Bólintottam. - És tudod? - Wakabe-sen felvontam a szemöldököm egy pillanatra, majd újfent bólintottam. - Zsír! Akkor súgsz? - Vigyorgott rám. - Légyszi! - Kifújtam egy adag levegőt az orromon majd én is a padra könyököltem.

    - Igen. - Dünnyögtem. Még nem voltam hozzászokva az ilyesfajta közvetlenséghez.

    - Király! Kösz! - Dobott egy puszit, feltámaszkodott azzal elment, vissza Scott Icen-hez. Trappolás hallottam magam mögött. Fél pillanaton belül megjelent előttem Zane. Keresztbe font karokkal fújtatott. Mélyeket pislogtam. Rá meg végképp nem számítottam.

    - Neki súgsz, nekem meg nem? - Kérdezte felháborodottan. - Ez nem igazságos, Nez-Pez! - Hátradőltem a székem háttámlájának. Utálom a beceneveket. Helyesbítek. Utálom ha engem becéznek. Főleg ilyen idiótán. "Egy yakuza akkor is yakuza marad, ha az ég ötfelé hasad, ő maga pedig kétszer annyira." Az apám mondogatta régebben.

    - Rendben, segítek neked. Feltéve ha maradhatunk a Nezumi-nál. - Elmosolyodott. Meredt rám a zöldeskék szemeivel utána pedig el a vállam fölött.

    - Nezumi. Milyen hülyén hangzik már? Nezumi... - Ismételte. Nem vettem sértésnek. Azt hiszem ez itt még bóknak számít. Aki a legjobb barátját "Myle geczi"-nek hívja, amolyan régiesen ejtve, nem is várhatunk többet. - Akkor majd súgsz? - Vigyorgott rám újfent. Beadtam a derekam és bólintottam. -Kösz! -Szipogott egy sort és tovább állt. Már most túl kimerültnek éreztem magamat.

 Mira jelent meg a látómezőmben ahogy int nekem majd a padjához cammog. Ledobja a székre a szürke táskát előkotor belőle pár könyvet s egyszerűen a padjába hajítja. Bágyadt arccal ül Amy helyére felém fordulva. Odébb tűri a vöröses barna tincseket.

    - Na, szia. - Az egész mondat olyan akár egy sóhaj.

    - Jó reggelt. - Mosolygom. - Hát Amy és a többiek? - Tekintek gyorsan körbe mire ő grimaszol.

    - Az a csaj komolyan kiborít! - Kopogtatja meg a szőke padját. - Reggel megyek érte, hogy el ne késsen erre mit csinál? Na mit? - Egy pillanatig meredten néztük egymást. Mit? kellett volna kérdeznem. Bár lehet, hogy csak hatásszünetet tartott. - Elmondom én, hogy mit! - Nyomta az arcomba az ujját. - Ilyet mond nekem: "Keress magadnak már reggelit, te ribanc!" Van bőr a képén! Azok után amit érte tettem! - Morgott egy sort majd elmosolyodott. - És milyen volt a hétvégéd?

    - Csak a szokásos. Vasárnap utána olvastam egy kicsit a sorozatgyilkos hajlamnak. Edgar Allen Poe egyik regénye végett kíváncsi lettem.

    - A kis agytröszt! - Veregette meg a vállam mosolyogva. Rákönyökölt a padomra. - Úgy lennék gondolatolvasó. Vagy szellem. De inkább gondolatolvasó. - Elmélkedett. Válaszra nyitottam volna a számat de Dave', Amy és Erik csörtetett be, jó nagy hanggal. Pontosabban csak az első kettő. Mint általában, most is civakodtak valamin.. Elcsíptem az egybe mosódó kiabálásukból a nem, csak, semmi közöd hozzá, miért és az akkor sem fogom eljátszani a bátyád előtt, hogy a pasid vagyok szavakat.

    - De most miért? - Csapódott le Amy táskája a szürke padlóra. - Ez egy kihagyhatatlan ajánlat! Egy baráti szívesség! Dave' legyél oly drága, hogy megteszed!

    - Felejtsd el! - Odahúzta a székét, mint mindig. - 'Reggelt. - Vigyorgott ránk. - Mellesleg ma miért nincs rajtad az a cuki szemüveg, Thomson? - Fordult vissza gúnyosan Amy-hez aki láthatólag nem értékelte e poént. Amolyan kapd be arccal nézett a fiúra. - Jaj, tudod, hogy szerintem mindenhogy aranyos vagy! - Villantotta rá a csábító mosolyát. Legalábbis az én fejemben ez már annak számít. Lényeg a lényeg, a szőke belepirult. Gyorsan el is terelte a témát.

    - Akkor eljátszhatod a pasimat! - Dave' határozott komolysággal megrázta a fejét. - Ne már! Így is azt hiszi, hogy egy tapasztalatlan kölyök vagyok.

    - Mert az vagy. - Tette hozzá Erik. Visszafojtottuk a nevetés Amy pedig összeszűkítette a szemeit.

    - Téged senki nem kérdezett. - Dühösen fújtatott. - Mira leülhetek végre? Kezd fájni a lábam! -Kezdett a lábaira mutogatni. Mira felvonta a szemöldökét. A zöldes barna szemeivel ölni lehetett volna.

    - Na mi van? Hirtelen eszedbe jutott ki is vagyok én? - Kérdezte flegmán. Amy értetlenül nézett. Ráharapott az ajkára a nagy gondolkodás közepette. amikor eszébe jutott egy ooh hang kíséretében gyorsan pislogni kezdett.

    - Bocsi, hogy megettem a kajádat amit mára tartogattál. De olyan guszta volt szóval... - Most Mira nézett rá úgy, mintha ó latin nyelven beszélne. - Akarom mondani milyen kaja? Nem tudok róla semmit.

    - Arra gondoltam, hogy miért hívtál ma reggel ribancnak. - ohh ismételte meg Amy. Dave' elkezdett dobolni a padon. - Fejezd be. - Szólt rá Mira s a fiú engedelmeskedett.

    - Azt nem neked mondtam! - Kezdett mentegetőzni.- Ez egy elég bonyolult dolog de... Na haragudj! Tudni kell megbocsátani! - A lány egyre kiábrándultabban nézte szőke barátnőjét. - Jól van, oké. Ma délután megmutatom az egyik legféltettebb titkom. - Mira bólogatni kezdett de nem állt fel. Tehát Amy kereshetett magának egy széket amit odahúz. Rá akartam kérdezni miért is került szóba Amy bátyja, akinek eddig a létezéséről sem tudtam. Viszont Penelope érezése megelőzött. Amint leült hozzák, menten nagy szövegelésbe kezdett arról, tegnap micsoda jó dolgot találtak ki az egyik barátnőjével. Meglepetésemre az idő gyorsabban repült, mint hittem, és megjelent Mrs. Harris az oldalán egy korunkbeli fiúval.

    - Jó reggelt. - Mosolygott ránk. A szemei alatt két nagy karika pihent. - Kérlek, figyeljetek! - Mindenki szép lassan a helyére széled. - Ő lenne az emlegetett új osztálytársatok. Hát... Saját kérésre be szeretne mutatkozni nektek szóval... - Elhallgatott és a fiú felé nézett. Olyan szőke haja volt, hogy inkább már tejfehérnek mondanám. Még messzebbről is kivehető volt a szeme bordós barna árnyalata. Sötétkék, képregényes pólót viselt, farmerral. Az arcán egy széles vigyor. Mutató és középső ujját a homlokához nyomtam majd csuklóból elintett.

    - Csáó! Az én becses nevem Gilbert Jaeger. Német vagyok de nem náci. Vagyis elvileg... - Nagyban fürkészte a sorokat. Hallottam amit Dave' nagyban motyog. Ne vegyél észre! Ismételte el vagy ötvenszer. - Ez nem hiszem el! -Kiáltott fel Gilbert. - Davie! - Már futott is végig a sorok között csillogó szemekkel. - Haver! Ezer éve! Azt hittem az apád csak viccel amikor azt mondta te is ide jársz! - Dave' hasonló aurát kezdett árasztani magából, mint Erik szokott. De azért még mindig a fekete hajú a csúcstartónk. A jelenetre ő is kiemelte szemeit a lapok közül. Óvatosan, hogy senki ne vegye észre. Legalábbis úgy próbálta. Ám ahogy a tej szőke végighadart még legalább tizennyolc mondatot nehéz lett volna nem odanézni.

    - Jaeger... Öröm veled találkozni. - Dünnyögte Dave'. - Arról viszont leszokhatnál, hogy Davie-nek hívsz. Csak a nagyanyám használta ezt a becenevem. - Szokatlan volt tőle ez a beszédstílus.

    - Ismeritek egymást? - Pislogott értetlenül Mrs. Harris. - Az jó de... honnan? - Csak ennyi kellett a német srácnak s menten bele is akart kezdeni ez igen hosszúnak ígérkező történetbe. Ám éppen csak egy hangot ejtett ki a száján amikor is Dave' belerúgott a lábába. Összenéztek.

    - Hát, mi levelezőtársak vagyunk! Vagyis voltunk. - Javította ki magát. - Még nagy, nagyon régen. Talán egy éve. Ki tudja? - Vont vállat. - Magamról még annyit, hogy fő életcélom a világuralom! - Kacsintott egyet. - Hol van szabad hely? - Mindenki lefagyva mered Gilbert-re. Mrs. Harris az egyik Greg melletti padra biccentett. Gilbert vidáman odasétált és lehuppant. - Fű, de szalonna szag van! - Kiabált. - Mintha egy vágóhídon lennék! - Erre a legtöbben felnevettek, a többiek még a fiú furcsa természetének sokkja alatt voltak. Erik pedig folytatta az olvasást. Amy hátra fordult.

    - Szerinted ez normális? - Kérdezte. Eszembe jutottak az ő hülyeségei is. Inkább vállat vontam. Jobb ez így. Mrs. Harris megköszörülte a torkát.

    - Hát, most, hogy túl vagyunk ezen az - egy kis szünetet tartott - igen érdekes bemutatkozáson lenne itt még pár dolog. Itt a tavasz szóval ez azt jelenti elkezdődik az év egyik legnagyobb hajtása. Gondolok itt a vizsgákra, az osztály kirándulásra, az igazgató születésnapjára meg egyebek. Hamarosan a rokonlátogató hét is itt lesz. El ne felejtsétek értesíteni őket. Az újak kedvéért elmondom, hogy mit is takar ez. A diákok rokonai egy hét erejéig beköltözhetnek a tanári szállórész vendégszobáiba és megfigyelhetik a mindennapi életeteket itt az iskolában. Amit ti persze mutassatok szépen kevésbé extrémnek, mint amilyen. Mert hát... tudjuk. - Mosolygott. Néhányan kuncogni kezdtek. - Még annyit, hogy megérkeztek a kérdőívek. Talán emlékeztek még rá tavalyról. Ronald kiosztanád? Az helyett, hogy Penelope hátára ragasztgatsz cetliket. - Megböködtem Amy vállát.

    - Ki az a Ronald? - Suttogtam. - Azt hittem már minden osztálytársunkat ismerem. - A lány felnevetett. Egy pillanat alatt felpattant és Rony felé kezdett mutogatni.

    - Annyira béna! Ő Ronald kacsa! Donald kacsa félvér unokatestvére! Csoda, hogy most van rajta nadrág! - Nevetett. Erre Dave' is felugrott.

    - Dehogy! Brooks passzolj egy kis sminket! Kikenjük és fényképezkedünk vele! - Majdnem mindenki kacagni kezdett. Leginkább akkor is a két idióta barátom szórakozott.

    - Vagy hallod! - Fordult a lány Dave' felé a nevetéstől kicsorduló könnyeivel küzdve. - Ő volt tegnap a kajás zacskómon! - A fiú már kezdett összecsuklani a nagy röhögések közepette.

    - Őt adták a Happy Meal-hez ajándékba! - Nekem kellett megfogni Amy-t nehogy lezuhanjon a padlóra. Erik, hiába ült közvetlen Dave' mögött hagyta, hogy barátja lezuhanjon a padlóra.

    - Ha-ha. Nagyon vicces. - Grimaszolt Rony, miközben a Mrs. Harris által a kezébe nyomott papírokat osztogatta. Amire hozzánk ért Amy már nagyjából lenyugodott. Rony megrázta a lány szőke lófarkát miközben letette elé a nyomtatványt.

    - Rendben. - Folytatta Mrs. Harris. -Hát körülbelül egy hónapotok van gondolkozni rajta. a fényképezés pedig ezen a héten szerdán lesz. - Végigpörgette a mappájában, nagy kötegben tornyosuló lapokat. -   Azt hiszem nagyjából ennyi. Ha megtudok még valamit szólok. - Hangzavar törti ki. Mira és a többiek megjelentek a padunknál akárcsak nem olyan rég, óra előtt.

    - Idén is ez a szar! - Bökött Amy a lapra. - Az egész tök értelmetlen. Nézzétek az első kérdést! "Milyen vallási nézeteid vannak?" Erre mit írjak? Keresztény vagyok de amilyen régóta nem voltam misén a nagyfőnök tuti pikkel rám! Veletek mi a helyzet? - Dave' megvonta a vállát.

    - Az anyám egyszer elrángatott valami vallási hülyeségre de én inkább GameBoy-oztam szóval kitiltottak.

    - Ez annyira Dave'-es. - Nevetett Amy. - Mira veled mi a helyzet? - Fordult a lány felé. Mira ridegen nézett előre egy pillanatig. Olyan volt, mint akinek szörnyű emlékek jutnak az eszébe.

    - Ateista vagyok. - Jentette be. - Nem veszek be semmi ilyen maszlagot. Szakállas bácsik akik felhőkön csücsülnek. Ugyan már. - Eltűrt egy tincset s elmosolyodott. - Nez'?

    - Elméletileg buddhista vagyok. - Tettem a jobb kezem az államhoz elgondolkodva. - Nem vagyunk valami vallásos család. Inkább... tudjátok. Maffiózók. - Penelope megsimogatta a hátam. Nem értettem mire fel ez a gesztus ezért csak egy félmosolyt villantottam rá.

    - Jómagam egy igen rejtélyes dolog híve vagyok. A hív szó nagyon fontos. Sokaknak vannak tévhitei ezzel kapcsolatban. Sőt szinte mindenkinek. Úgy bizony. - Hirtelen Gilbert feje jelent meg köztem és Penelope között. A lány a megdöbbenéstől majdnem hátraborult a székével.

    - Mi a téma? - Mosolygott Gilbert. Tekintetét vándoroltatta közöttünk. - Japán! - Kiáltott fel. - Imádlak titeket! - Tapasztotta a vállamra a kezeit. Mélyen pislogtam rá mandulaforma szemeimmel. - A videojátékaitok, animék, mangák! Ember annyira királyak vagytok! Biztos te vagy Davie barátja akiről beszél! Mi is a neved? Nez... Nez... Nezuko? - Billentette jobbra a fejét.

    - Nezumi. - Javítottam mi. - Hirohito Nezumi.

    - Hát persze! A yakuza csaj! Had öleljelek meg!  - Szorított magához. Nem tudtam miképp reagáljak. Eddigi életemben talán hatszor öleltek meg. Azt hiszem szerencsém volt azzal, hogy Stacey pont most kezdett el minden egyéb hangot elnyomóan bömbölni. Tehát Gilbert elengedett és, mint mindenki más mi is feléjük fordultunk.

    - Ekkora egy szemetet! - Kiabálta Dia a lány ölelgetve. - Ki szakítana a barátnőjével sms-be? Ez a faszi egy tapló volt drágám! Nem érdemelt meg! - Stacey beletemette az arcát a barátnője hajába.

    - Csak, hogy tiszta legyen, - kezdte Mark - a harminc pluszos csávód épp most dobott? - Dia idegesen bemutatott Mark-nak. Elkezdte az ajtó felé támogatni barátnőjét. Velma a nyomukba.

 Miután kimentek Amy monológot kezdett tartani arról, milyen undorító is volt amit Stacey csinált. Arról is  ejtett pár szót - bár a történet így is elég ködös-, hogy azért ment tönkre a barátságuk, még tavaly mivel Stacey összejött azzal a pedofil öreggel.

 Az óra végén úgy éreztem minden tagom zsibbadt. Amíg Amy egy nagy szendviccsel, és Dave'-vel hadakozott felálltam nyújtózkodni. Nem tudom mennyire nézhetett ki idiótán de nem hinnem annyira vészesnek.

    - Az mi az? - Hallottam Gilbert hangját a hátam mögött. A következő pillanatban éreztem amit valaki felrántja a pólóm. - Jól láttam! Tényleg van tetkód! Ez annyira fasza! - A teremben lévő emberek minket bámultak. A barátaim leginkább. Meglepetésemre még Erik is oda fordult. Bár jelen helyzetben ez volt a legkisebb problémám. amikor is megéreztem az ujját a hátamon kirázott a hideg. Hátrakönyököltem, ezzel eltaláltam a fejét. Nem akartam persze bántani de nem tehettem már. Visszarántottam a felsőmet.

    - Te meg mit művelsz? - Kérdezte Dave' dühösen - Jaeger te nem vagy normális! Ő egy gyenge nő! Nem tanultál semmit tőlem?

    - A gyengébe bele tudnék kötni. - Mosolygott a fejét fogva. Ekkor értettem csak meg, igazából honnan is ismerik ők egymást.

Elég érdekesek ezek a mai rendőrök.