A fényképezés

 A következő nap reggelén némileg kipihenten indultam el a főépületbe. Kulcsra zártam az ajtót mikor is Mira jelent meg a szomszédos szobából. Eleinte furcsálltam mi történhetett, hogy ilyen korán elindul de aztán eszembe jutott Amy, aki miatt folyton később érnek be. A szőke ugyan is -, mint kiderült - hajnalokig játszik aztán reggel alig tud kivánszorogni a matraca kényelmes fogságából. Ezen gondolatoktól vezérelve a tipikus reggeli üdvözlés után az első dolog amit Mira-tól kérdeztem az volt, hogy ma miért nem kelti Amy-t. Erre vegyes érzelmek ültek ki az arcára. Beavatott abba, mekkora felhajtás is az osztályunkba a fényképezés. Ilyenkor Amy az ébresztője előtt órákkal felkel és ruhákat válogat. A hajával is szokott variálni de végül mindig az mellett az egyszerű lófarok mellett dönt ami általában van neki. Arra is fény derült, hogy Mira-t körülbelül annyira hozza lázba a dolog, mint engem tehát lényegében semennyire. Végezetül még azt tette hozzá, hogy néha szeret egyedül bemenni reggel, hogy végig tudja gondolni a napot ahelyett, hogy egy idiótára vigyáz. Amy olyan dolgokra is képes reggel, álmosan amiket ki se néznénk belőle sőt legyenek akár mennyire örült tagjai is az osztályunknak szerintem még nekik sem fordulnak meg ilyesmik a fejükben.
   - Erre jössz te. - vigyorgott Mira. Értem én a baráti élcelődést így csak viszonoztam a mosolyt.
 Azon a rövid úton a termükbe elmeséltem nagy vonalakban mi is történt tegnap, ha már egyszer rákérdezett. Nagyot nevetett azon, hogy míg én egy egész jelenetet eljátszottam Gilbert csak sugdolózott valamit Bell-el. Szerencsétlennek is nevezett aminek bármennyire nem örültem egyet kellett értenem vele mivel hát mi lenne ez más ha nem balszerencse? Végtére is még meg van minden végtagom szóval annyira nem vészes a helyzet. Bácsikám szokta ezzel vigasztalni magát, néha azt is hozzá teszi, hogy nő is akad elég akit az ágyába hívhat de hát ez az én számból milyen undorító módon hangzana?
   - Kíváncsi leszek mi fogad ha bemegyünk... - dünnyögte Mira miközben végigsétáltunk a folyosón.
   - Hogy érted? - álltunk meg a fehér ajtó előtt amin, mintha egy-két új horpadás tündökölt volna a sáros cipőnyomok mellett.  Valaki nagyon rossz hangulatában volt. 
   - Mindjárt meglátod. - Azzal be is nyitott. Nem mintha eddig az a szokásos iskolai látvány fogadott volna amikor belépek mégis úgy hiszem ez most visz a pálmát.
 Ruhák, fésűk, sminkek, hajszárítók és tükrök szétdobálva. A padok össze vissza tologatva. Ha nem lenne tele az enyém firkákkal talán rá se ismertem volna olyan idegen helyre vonszolták. Mark és Zane pulcsikat - legalábbis annak tűntek - próbálgattak. Dia, barátnőivel a sminkek és csili-vili ruhák áradatát zúdították mindenhova és egymásnak ajánlgatták a rövidebbnél rövidebb darabokat. Bell száguldott el előttünk színdarabokban használt jelmezhalommal a kezén egyenesen egy nagyobb tükör felé amit Isten se tudja honnan varázsoltak elő.  Hirtelenjében több kérdésem lett, mint amennyit fel bírtam volna tenni egyszerre.
   - Mindig ez van. - mondta Mira. - Egy évben párszor van fényképezés. Olyankor mindenki bezsong. Vagyis majdnem mindenki. - biccentett Erik felé aki most is egy könyvbe temetkezve ült a helyén. - A tükör pedig - fordult az említett tárgy irányába - tavaly év lején elcsórták valahonnan, azóta a szekrényben van a törött seprű és az ugyanúgy szilánkokra tört Einstein kép mellett. Ilyenkor meg folyton előveszik, hogy nézegethessék magukat.
   - Miért nem a szobájukban csinálják ugyanezt? - kérdeztem.
   - Mert abban nem lenne semmi poén - jelentette be a lány, olyan arckifejezéssel, mintha ez teljes mértékben egyértelmű lenne. Azzal elindult megkeresni a padját.
 Nekem - ismert okok miatt- könnyű dolgom volt rálelni a helyemre. miután a táskámat ráejtettem a székre Erik-hez indultam, hogy vele is túl legyek a tipikus reggeli üdvözlésen.
   - Jó reggelt. - köszöntem. Válaszul csupán intett s fel sem nézett rám. Úgy tűnt nagyon belemélyedt az olvasásba. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy érdeklődést mutatok a regény történéseinek irányába de inkább nem zavartam. Elvégre ő nem az a fajta ember akit minden apró-cseprő dologgal zaklatni kell. Amúgy sem örülne annak ha én minden reggel nagy szónoki beszédeket tartanék neki. Tehát elindultam Mira felé. A hátamban éreztem az árgus zöld szemeket ám amikor hátra fordultam a fiú felé semmi jelét sem láttam annak, hogy elemelte volna pillantását a lapok bársonyos szavaitól. Remek! Most már képzelődök is! 
 Odaléptem a lányhoz aki dühösen kutatott a táskájában majd végül előkapta a telefonját.
   - Hogy kerülhetett ide? - morfondírozott miközben Bell penderült be közénk.
   - Melyik legyen? - tolt az arcomba két komplett jelmezt. - Bal, vagy jobb? Bal, vagy jobb? Ugye, hogy a jobb! - Mondta vigyorogva s azzal anélkül, hogy válaszolni engedett volna már el is rohant. Csak értetlenül pislogtam utána majd Mira felé fordultam aki csak mosolyogva rázta a fejét amolyan Ne is törődj vele. kisugárzással.
 Ebben a percen Dave' rontott be. Türelmetlenül rohant végig a termen figyelmen kívül hagyva Rony-t aki az egyik ruhakupacból mászott elő és épp kezdett volna belekötni abba is ahogy a másik fiú lélegzik. Az pedig, hogy a rendőrt egy fikarcnyit sem érdekelte a Ronald Gebs-vel való viaskodás nagy ritkaságnak számított. Dave' a tükör elé rohant félre lökve Zane-t. Végig mérte magát és elégedetten sóhajtott. Az sem érdekelte, hogy Zane majd vérszemet kap az idegtől, hogy nem pusztán félre lökte, mint valami utolsó senkit se szokás, de még figyelmen kívül is hagyja.
 Tilda sétált be a terembe, amikor Dave' felénk indult öntelt vigyorral. Mira már attól, hogy meglátta a tenyerét a homlokának csapta. El sem hiszem, hogy itt mindenki ennyire bolond. Sziszegte magának én pedig kelletlenül felnevettem. A fiú csak értetlenül bámult rám, mintha a reggeli örömöm ritkaság számba menne. Végül aztán ezen is túltette magát és keresztbe tett kezekkel állt meg előttünk.
   - Ugye milyen jól nézek ki? Nincs még egy ilyen srác a városban.
   - Akinek ilyen nagy, gigászi arca lenne? - kérdezte Mira. - Az bizony nincs - helyeselt mire Dave' csak sértetten grimaszolt.
   - Apropó hol vannak a többiek? - tekintett körbe. - Thomson? Banks? Erik? Jaeger? - jómagam Erik felé biccentettem míg Mira felvázolta a tényeket miszerint Amy biztosan még készülődik a szobájában, Penelope is hasonló cipőben járhat, Gilbert pedig... hát az ő hollétéről fogalmunk sem volt. Nekem pedig egyre inkább az járt a fejemben amit Kate mondott. - Aha. Vágom - felelte a sok információ hallatán s úgy döntött inkább kirángatja Erik-et a padjából.
   - Nem hiszem má' el! - rontott be Jane ordítozva, Anna-val az oldalán.
   - Mit kiabálsz? Hülye vagy? - vinnyogott Stacey.
   - Neked kuss van, te buta szajha. Inkább fesd azt a büdös lábad - köpött egyet a padlóra és zsebre tett kézzel indult be a terembe. Jobban megnézve Dia és Stacey éppen egymás lábkörmét kenték rózsaszín lakkal miközben Velma a telefonjaikra vigyázott.
   - Nyugalom, Jane - kuncogott Anna mögötte. Rajta is a megszokott laborköpenye volt. Amint a két lány elfoglalta helyét, -ami a felfordulás végett, máshova került, mint ahol eredetileg van. - Dave' feléjük fordult.
   - Na mi a pálya Lyseck?
   - Mrs. Harris nem hagyja, hogy a kedven bassz gitárommal pózoljak, de még azt sem, hogy egy tetves ukulelét fogjak mert az idiótán nézne ki - vékonyította el a hangját. - Felrúgom azt a nőt az összes hisztijével együtt! - amíg Dave' és Jane kitervelték, hogyan csempészik be kedvenc tárgyaikat a fényképezésre én odaléptem Anna-hoz.
   - Jó reggelt - üdvözöltem. Ugyan így felelt majd a maga szerény mosolyával és bárány szemeivel nézett rám. El sem tudtam hinni egy ilyen emberből, hogy lehet egy csapásra olyan agresszív valaki amilyen a másik énje. Bár azt hiszem ha maffia dolgokra kerül sor én sem vagyok olyan ügyetlen, mint az olyan mindennapi dolgokban, mint a barát szerzés. - Látom te sem verted nagy bobra ezt a fényképezést.
   - Micsoda? - Nézett rám elkerekedett szemekkel. - Fél órán keresztül válogattam, hogy melyik köpenyemet vegyem fel! Aztán mire választottam megláttam, hogy annak az ujján van még valami mocsok az egyik kísérlet miatt. Tehát még negyed órán keresztül ott szenvedtem! - Azzal ráborult a padra, mint aki a vissza emlékezéstől is kimerült. A feje nagyot koppant a padon.
  Megszólalni sem bírtam mivel ekkor rontott be Amy. Hasonlóan figyelmen kívül hagyott mindenkit, mint Dave' és az ő első útja is a tükör felé vezetett. Igazgatta egy kicsit az angol zászlós pólóját, a szőke frufrut amit a többivel ellentétben elől hagyott, had keretezzék az arcát ahogy annak rendje-módja. Az utolsó igazgatások után önbizalommal telt arccal sétált felénk.
   - Ugye, hogy jól nézek ki? Oh, tudom ám! Mondani se kell.
 Mira kikapta Erik kezéből a könyvet -akiről fogalmam sincs, hogy miképp került a hátam mögé vagy, hogy mióta is áll ott - és azzal ütötte magát homlokon. Muszáj minden barátomnak ilyen komplett idiótának lennie? dünnyögte. Ahhoz képest, hogy már nem egyszer élhetett át ilyesmit és hozzá van szokva a dologhoz úgy tűnt ez még mindig lefárasztja őt agyilag, titkon bármennyire tartja is mókásnak.
   - Vissza adod? - Erik olyan meredten bámulta a könyvet Mira kezében, hogy az már engem is zavart.
   - Nem akarsz idén is olvasni egész fényképezés alatt, ugye? - kérdezte a lány. Erik-et nem érdekelte Mira miféle dolgoktól akarja elszakítani, egyszerűen felé nyújtotta a kezét.
   - Üdv - Kate bukkant fel Mira mögött. A lány úgy ugrott arrébb az apró vörös teremtés felbukkanásától, mintha csak szellemet látott volna.
   - Mégis mit keresel itt? - faggattam némi dühvel a hangomban.
   - Unatkoztam. A könyvtár zárva. Szóval gondoltam beugrok megnézni, hogy alakulnak a dolgok. Fú, de büdös van itt! - fintorgott. Való igaz, hogy Dia-ék körömlakk bűze az egész termet beborította. Jane épp emiatt viaskodott velük, mint észrevettem. - Add azt oda egy pillanatra! - kapta ki a még mindig megdöbbent Mira kezéből a könyvet. Belelapozott, megnézte hol van a hanyagul beleejtett könyvjelző. - Most komolyan, Fantom? Nem érzed te ebben az iróniát? - a mellkasához szorította a könyvet. Erik bólintott miközben olyan szúrós és hátborzongató tekintettel figyelte azt ahogy a könyve Kate csenevész mellkasához ér, hogy nem csak Kate de még én is megrezzentem egy pillanatra. Ő is egy maffiózó, mi tagadás. - Na, mi van? - kérdezte flegmán. Kate-ben van bátorság annyi szent. - Csak nem félsz, hogy valami lánybacit szedsz össze?
   - Helló, emberek! - vonult végig Gilbert a padok között. - Mizu, van így kora reggel?
   - El sem hiszem, hogy volt idő amikor még érdekesnek tartottalak. - gonoszan ejtette ki a szavakat. A hangját is, mintha elmélyítette volna.
   - Elvágom a torkodat. - Erik még hátborzongatóbbnak hatott. - Egyébként nem a lapos, kifejletlen melleid zavarnak hanem a létezésed maga. - Kate-be mintha villám csapott volna eldobta a könyvet és ahhoz szaladt aki a fiú után a legközelebb állt. Vagyis hozzám. Megilletődve figyeltem amit a kicsi kezek szorosan átölelnek.
   - Ezt most jól megcsináltad - így Mira. - Én meg még azt hittem legalább neked van valamennyi eszed.
   - Erik, ez gonosz volt! - dühöngött Amy. - Eszednél vagy te egyáltalán? - Gilbert fütyülni kezdett. Azt hittem felrúgom.
   - Azért mégis csak egy kislány. Durva - hangzott a német akcentus.
   - Komolyan, haver. - Dave' ritka komolysággal beszélt. - Ezt azért nem kellett volna.
   - Kérj bocsánatot. - tanácsoltam végül. Láttam Erik szemeibe, hogy az ég adta világon semmi kedve sincs hozzá. Miért is lenne? Elvégre minket nem ilyesmire tanítottak. Én magam sem értem mitől jött elő belőlem ilyen nagy jó szándék. Végső soron mégis kedvelem Kate. Szinte már a húgomnak is nevezhetném. Egy nagyszájú, öntelt, minden lében kanál húg. Pont amilyen a nénikém. Anyám kishúga pontosan ilyen volt.
   - Bocsánat. - Erik világfájdalmas feje miatt vigyorognom kellett. Mintha csak most kellett volna egy tíz méter magas, tetőtől talpig aranyból készült Buddha szobrot végigcipelnie Tokió egész területén.
   - Most pedig Katherine, te is kérj bocsánatot Erik-től. - a lány oldalra fordította a fejét.
   - Sajnálom. - dünnyögte.
   - Micsoda családias jelenet! - kezdett tapsolni Gilbert. - Bravó! A kölyök aztán tudta, mint kell csinálnia! - A vörös lány elengedett és a német elé igyekezett.
   - Katherine White -felelte idegesen Kate azzal már el is sietett az ajtóhoz. - ráadásul mindent tudok rólad! Mindent! - Kiabálta s elfutott.
   - Ki volt ez a gyerek? - tért vissza Jane a Stacey-ékkal folytatott vitájából. - Tetszik a haja. - elkezdte saját, festett vörös tincseit piszkálni. - Én akkor is becsempészek egy ukulelét!

 Penelope még nem érkezett meg, mi viszont letelepedtünk a szokásos felállásban. Amy és Dave' vitatkozott valamin amit nem egészen értettem. Lehetséges, hogy azért mert a Gyűrűk Ura című film valahogy kimaradt az életemből így nem is tudhatom az ezzel kapcsolatos dolgokat. Elképzeltem, hogy mit csinálhattam miközben ők ketten -még ha nem egy időben is - nézték azt az elméletileg  jó filmet. Tipikus maffiózó teendők száguldottak végig a szemem előtt aminek részletezéséhez éppen semmi hangulatom és életkedvem de majd később úgy is elmondom.
   - Én pedig - mesélte Gilbert miután a két életerős fiatal abba hagyta Frodó, vagy a fene tudja ki, történetének ecsetelését amit Mira egy óvatlan kérdéssel váltott ki belőlük. -  tegnap csatlakoztam a média klubhoz is. Teljes siker! - kacsintott.  - Nagyon király kütyük vannak ott, de én még királyabbakat találok fel! - ütögette meg saját mellkasát, elismerően. - Én leszek a következő Newton!
   - Ő fizikus volt. - mondta Amy odább tűrve egy szőke tincset.
   - Ja, tényleg! - szólt felismerően. - Ő találta fel a gravitációt!
   - Csak rájött, hogy van. - Dave' szemeiben láttam, hogy eddig sem fűzött sok reményt a fiúhoz, de most aztán tényleg elásná magát szégyenében, hogy innen meg onnan ismeri. Én is ezt tenném.
   - Az nem Einstein volt? - folytatta tovább a szőke srác az értelmetlen beszélgetést.
   - Övé a relativitás elmélet. - vágtam rá. Éreztem magamon, amit szívja el az életerőm.
   - Már emlékszem! - vigyorgott Gilbert. - Igen, igen! Hát persze! Őket mindig keverem - fél percig lebámult a padra. - De akkor ki talált fel kütyüket? - kérdezte szomorúan.
   - És én eddig azt hittem, hogy Amy a hülye - szólt közbe Erik, egyhangúan.
   - Hé! - szólt a lány sértődötten. Résnyire húzott szemekkel figyelte még egy ideig a fiút ám az semmilyen reakció nem volt hajlandóm tenni.  Ez egy veszett ügy. 
   - Egyébként Dave' - váltott témát Amy - tiszta faszán nézel ki! - a fiú csak egy hálás félmosolyt küldött felé amelyben vegyült az elégedettség és a büszkeség is. - Ha már itt tartunk... még mindig fent áll a lehetőség,hogy jövő héten eljátszd a pasimat - kacsintott.
   - Thomson, ezt már megbeszéltük. Nem leszek az álfaszid.
   - És az igazi? - vigyorgott Gilbert. Amy arca vörös pírba borult, míg Dave'-é csak dühös lett. Ingerülten ugrott ránca a homloka.  - Ha barátnőd lenne nem lenne időd edzeni velem. Mit csinálnék én akkor?
   - Tudod, Jaeger, hogy mi az igazán fontos az életben? - Gilbert csak pislogott rá kisfiús tekintettel. - Hát nem te, szóval kuss - Gilbert fintorogva könyökölt rá a padra. - Visszatérve. Nem - szögezte le dühösen. Amy még mindig a sokk hatása alatt volt, tehát nem ellenkezett csak bólogatott.
   - Tényleg, Gil! - Amy olyan gyorsan váltott témát ahogy bírt. - Kérdezni akartam. Amikor bemutatkoztál miért tetted hozzá azt, hogy nem vagy náci? Úgy értem, hogy ez fura.
   - Vannak emberek akik látszat alapján ítélnek. - mondta olyan hangsúllyal akár egy napkeleti bölcs.
   - Jó reggelt, gyerekek! - sietett be Mrs. Harris. - Mindjárt mennünk kell! - bámult rá a falon csüngő órára. Idegesen sétált végig a firkás tábla előtt, a tanári asztalig. - Mindenki itt van?
   - Banks még nincs! - kiabált Dave'.
   - Nem hiszem el! Hova tűnt az a lány?  Scott kerítsd elő! - parancsolt rá a fiúra aki már száguldott is ki a teremből.
   - Múltkor Rony keveredett el - avatott be Mira. - Később kiderült, hogy a védő nőnél van, mert fáj a kisujja. Belerúgott valamibe aztán a hülye azt hitte, hogy eltörött.


 Öt perccel később előkerült Penelope. Eddig ruhákat válogatott és a gyógyszereit kereste, amik a ruhák okozta kupiban eltűntek. Mrs. Harris-t szét vetette az ideg. Fogalmam se volt miért érinti őt is ennyire érzékenyen a dolog. Amint Penelope és Scott visszatértek máris elkezdett terelni minket kifelé.
 Fogalmam sincs mire használhatják azt a teremet ahol fényképeznek, annyi szent, hogy én most járok itt először. A fényképész egy negyvenes, magas, szemüveges férfi aki próbálja minden tudását az arcára vetíteni, hogy ezáltal komolyabbnak tűnjön.  Mellette egy húszon éves, szőke segédlány aki nem törődik mással, mint a haja igazításával. Amikor a fényképész felénk mutatja a hüvelyk ujját a lány megszólal vékonyka hangján.
   - Rendben! Akkor kezdjük. Először csinálunk egy mosolygós képet! mindenki gondoljon valamire amit szeret és mondjuk, hogy csíz! - határozottan állítom, hogy lenézőbben már nem lehet beszélni emberekkel, de még állatokkal sem. A fényképész újra felmutatta a hüvely ujját. A lány közben tanácsokat adott ki merre álljon, hogy és miként. Szívem szerint fejbe lőttem volna. Már hálát adtam amikor láttam, hogy végre megnyomja azt a rohadt gombot.
   - Amy! - Hallatszott egy ordítás oldalról fél pillanattal az előtt, hogy a kép elkészülhetett volna.
   - Gabe? Mi az életet... Ő a pasim! - Mutatott a szőke lány Dave'-re.
   - Thomson, elment az eszed vagy, mi? - ordította a fiú válaszul. - Nem vagyok az!
   - Pofa be! - kiáltotta Anna, aki a hangjából ítélve éppen most váltott személyiséget.
Kevesebb, mint fél perc alatt teljes káosz lett. El sem mertem képzelni, hogy milyen lehet a fénykép ami készült.
   - Tanárnő! - Szólt a férfi. - Azt hiszem kellene egy másik mosolygósat csinálnunk.
   - Igen, én is úgy gondolom - felelte Mrs. Harris.
   - Oké. Akkor most megkérem azt a fekete hajú fiút, hogy ne olvasson. ez egy mosolygós kép. A többiek maradhatnak. - Mira nagyot sóhajtott mellettem. Ez hihetetlen. Még a fényképész se százas. mondta elveszett hangon nekem pedig kuncognom kellett.
   - Erik! - kiabált Mrs. Harris. - Legyél szíves eltenni azt a könyvet. - Erik morgolódni kezdett. Gilbert hangosan felnevetett és odaszólt Dave'-nak.
   - Ez érdekes alakul, mi Davie?
   - Jaeger... Kérlek most az egyszer fogd be - felelte meggyötörten a fiú.
   - Jaeger? Német? - ugrott oda az ismeretlen fiú aki jól láthatóan idősebb volt nálunk. Világos barna haja és kék szemei voltak. - Náci vagy, öcsém? - Gilbert kiábrándultan fordult Amy felé.
   - Látod? Ezért szoktam megemlíteni - mondta a lánynak mire az értetlenül bólogatni kezdett. Minden bizonnyal az ismeretlen fiú okozott számára ekkora döbbenetet.
   - Gilbert, fiam - szólt az osztályfőnökünk - nem most szerezz már barátokat, légy oly kedves.
   - Igen is, Mrs. Harris. - válaszolt a német grimaszolva s keresztbe tette a kezeit.
   - Harris? - az ismeretlen fiú megindult a tanárnőnk felé. - Csak nem Neil Patrick Harris rokona? Kérne nekem egy autogramot? A barátnőm nagy rajongója.
   - Nem, - mondta Mrs. Harris összezavarodva - nem, én nem vagyok a rokona semmiféle színésznek.
   - Értem. Kár. Pedig már úgy bele éltem magamat...
   - De ami fontosabb - mérte végig a fiút még mindig zavartan - ki a fene vagy te és miért jössz be mások fotózására?
   - Bocsánat! Milyen modortalan vagyok! A nevem Gabe Thomson. Amy bátyja.
Abban a pillanatban mindenki egyszerre nézett Amy-re aki fejét a kezeibe temetve próbált elbújni a tekintetünk elől.
Nem is tudom mit mondhatnék erre... Kellemetlen?