Ismerkedés a drámaklubbal

 Szótlanul figyeltük Penelope-t. A magam nevében beszélve nem tudtam mit hozzáfűzni gyászos múltjához és minden bizonnyal a többiek is így voltak vele. Végigpillantottam az arcukon. Nem közönynek nevezném amit láttam rajtuk, nem is döbbenetnek. Inkább valamiféle érzelmi massza akit megfejteni épp semmi hangulatom sem volt. A tekintetem egy pillanatra találkozott Erikével. Ő, mint általában most sem mutatta a leghalványabb érdeklődést se a világ felé. Visszafordultam s Penelope is nézett minket a saját érzelem kavalkádjával az arcán. Sejtettem, hogy nem fog megszólalni és ha mi sem egy ideig még rabolhatjuk egymás idejét azzal, hogy bámulunk előre, a semmibe. 

   - Miért mondat ezt most el nekünk? - Úgy látszik Dave' is ráeszmélt a helyzetünkre és, mint aki hallja a gondolataimat saját szájízére fordítva a betűket rákérdezett arra amire én akartam. A lány felállt és az íróasztala egyik zugából elővett egy borítékot melyből valami rózsaszín kandikált ki. 

   - Ma reggel kaptam postán. - Mondta s a következő pillanatban már a kezében tartotta a habos babos esküvői meghívót. - Az anyám újra házasodik. - Mondta hitetlenkedve és ráfintorgott a lapja. Az akarja, hogy menjek el. Szeretettel várlak ezt írta. - A mellettem ülő Amy kinyújtotta a kezét Penelope pedig a tenyerébe ejtette a papírdarabot. A szőke amolyan Sherlock féle, nyomozói pillantással mérte végig a borított majd hasonló részletességgel a tartalmát. 

   - Kedves lányom, Penelope. - Olvasta fel hangosan. - Örömmel jelentem be újraházasodásom hírét. A ceremóniára szeretettel várlak.  Édesanyád. - Még egyszer végigmérte a lapot. - És ott van a dátum is. - Bökött a számokra.  

   - Most mi tévő legyek? - Kérdezte Penelope aggodalmasan és el kezdett fől s alá sétálgatni az ablak és köztünk. 

   - Menj el. - Mondtam Mira egyszerűen. - Nincs ezen mit gondolkodni. Elmész, megnézed milyen ember lett aztán ki tudja. - Vont vállat. 

   - Egyetértek Stoner-ral. - Bólogatott Dave'. - Az lenne a normális. - Penelope hümmögni kezdett és visszavette Amy kezéből a meghívót. Még mindig elveszettnek látszott. 

   - Ne aggódj. - Vigyorgott Gilbert. - Kemény csaj vagy. Egy kis talcsi anyucival még nemfog ki rajtad. - Kacsintott. Penelope mintha egy kicsit megkönnyebbült volna. Lehet, hogy egész eddig valami ilyesmi biztatásra várt. 

   - Hát rendben! - Mondta a magas lány boldogan. - Elmegyek és minden száz százalékosan jól fog alakulni. 

 Pár percnyi buzdító egymásra mosolygás után kiszabadultunk a lány dinnyés parfüm és gyógyszer szagú otthonából. Dave', mint falkavezért vonult előre a sarkába a némettel, Amy és Mira utánuk lépkedtek, mögöttük én s végül a sereghajtó Erik. 

   - Mondtam én, hogy unalmas lesz. - Súgta a fülembe a fiú amint becsukódott utánunk az ajtó. Egyből eszembe jutott amikor Penelope szobájához ráncigáltam megemlítette, hogy hozna egy könyvet mivel biztos unalmas dologról van szó. Kuncogni kezdtem.  

   - Kellett volna az a könyv, mi? - Vigyorogtam rá. 

   - Nekem mindig igazam van. - Felelte s intett amit befordult a szobájába vezető úton.

 Dave' már saját ajtaja lőtt állt és még beszélt valami Amy-vel. Gilbert - aki minden bizonnyal nehéz volt meggyőzni, hogy végre visszamenjen a saját zugába - Mira-val állt a lépcső első fokán. Odaléptem melléjük és vártuk amit a szöszi is hajlandó lesz csatlakozni hozzánk. Szerencsére hamar észbe kapott és kevesebb, mint egy perc várakozás után indulhattunk vissza a szobánkba. A fordulónál minimálisan megdöbbentem a lemenő nap és az élén színű ég láttán. Ki gondolta volna, hogy így repül az idő?

 Elköszöntem tőlük az ajtómban. Amikor beléptem a szobámba a megszokott üresség fogadott. Kate már biztosan elment és minden bizonnyal most is épp mások magánéletében áskálódik. Az egyetlen kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy ott járt, egy hanyagul az asztalomra dobott cetli. 

"Még így is túl keveset tudsz. Szerencsédre hamarosan megjelennek olyan emberek akik illetékesek lesznek a dolgokban. Ha jól használod fel a lapjaidat még a segítségedre lehetnek. Az új diákot pedig tartsd szemmel. Rosszban sántikál. 

U.i.: El ne feledkezz Bell Hylett-ről és a drámaklubról! - Katherine. 

   - Nem kell emlékeztetned rá. Nem vagyok szenilis. - Dünnyögtem a szobám csendjébe. Valamiért mégis úgy érezte, hogy hallja. Ezen a kölykön nem lehet kiigazodni. Még egy maffiózónak sem. 

  Másnap reggel indulásra készen álltam az ajtómban, és még egy utolsó pillantást vetettem az asztalomra. Ideje lenne rendet raknom rajta. Gondoltam. Való igaz, hogy így könnyeben kiigazodom a dolgaimon de mégis rondán fest ahogy minden összevissza szét van dobálva rajta. Az igazi zseni átlát a káoszon. Mr. Dean, a sörhasú matektanárunk mondta ezt.  Ideges leszek ha csak eszembe jut a rusnya, borotválatlan feje. Legszívesebben szétütném egy baseball ütővel, mint egy dinnyét. Akkor nem lenne több ön- és Dia imádat az óráin. Persze ezt nem tehetem meg. Viszont jó eljátszani a gondolattal mi lenne ha... 

 Kiléptem az ajtómon, bezártam azt s elindultam a főépület felé. Épp csak odaértem a lépcsőkhöz amikor valaki utánam kiáltott. Hátra pillantottam s abban a percen Gilbert arca vigyorgott előttem, embertelenül nagy életerővel és lelkesedéssel. inkább hasonlított egy kölyök kutyára mintsem egy tinédzser rendőr fiúra. Eszembe jutott Kate üzenete. 

   - 'Reggelt! - Mosolygott. - Válaszul biccentettem és elindultam lefelé. - Van egy olyan érzésem, hogy nem kedvelsz engem.- Mondtam amit a lépcsőfordulóba értünk.
   - Ez nem igaz. - Felteltem unottan. Meg kell hagyni eléggé fáradt voltam így egykedvűségemet felírhatjuk ennek rovására.
   - Akkor szeretsz? - Hallatta pimasz hangját.
   - Nem utállak.
 Ezek után Gilbert nem mondott semmit csak dúdolgatott valami német szöveget amiből az udvar közepe táján, a szökőkútnál lett elegem.
   - Dass du dich dem Leben stellst, auch wenn du leidest. - Haragosan pillantottam rá ám ezt őt, egy cseppet sem zavarta s folytatta tovább. - Bist du doch mit Worten viel zu weit gegangen.
   - Nem hagynád abba? - Kérdeztem. nem voltam épp jó hangulatomban ám igazából én sem értettem, hogy mi lehet rosszkedvem oka. A fáradtságra fogtam. Az volt a legkönnyebb és egyszerre legkézenfekvőbb megoldás is.
   - Elnézést nagyságos asszony! - emelte mellkasa elé a kezeit, mintha pisztolyt tartanék a fejéhez.
 az út további részében, vagyis abban a két percen amíg a terembe értünk, csak fütyörészett mellettem, mint valami rohadt rigó, én meg már azon voltam, hogy egy követ dobok a fejéhez. Bár azt szokták mondani minél hülyébb valaki annál kevesebb dologba halhat bele. Tehát ha így nézzük a dolgokat a saját fejemet kellett volna széttörnöm ami, lássuk be nem lenne túl kellemes. Így történt, hogy kénytelen voltam elviselni a fütyörészést, és értettem meg Dave' miért is volt olyan kimerült az utóbbi időben.
 A teremben alig voltak páran. Rony és csapata a táblánál míg Dia és barátnői hátul. Rajtuk kiviül csak öten tartózkodtak bent persze úgy ha engem és Gilbert-et is beleszámoljuk.
 Az első dolgom az volt, hogy ledobjam a táskámat a padom mellé. A második pedig, hogy odalépjek Erik mellé aki szokás szerint egy könyvet bújt.
   - Az Operaház Fantomja? - Kérdeztem mosolyogva visszaemlékezve, hogy tegnap említette. Felpillantott rám majd bólintott. - Oh, Christine! - Olvastam fel színpadiasan. - Ha valóban lakozna a mennyen szertő Isten, most én ölelném át derekadat, az én vállamra támaszkodnál hallatlan kimerülésedben! De nincs Isten, aki kétségbeesett fohászomat meghallaná. - Erik újra rám nézett. Megdöbbenten és kissé értetlenül. Én rámosolyogtam. - Igazság szerint utálom Christine-t. - Vallottam be. - Játszik Erik és Raoul szívével.
   - Olvastad? - Kérdezte még mindig zavarodottan mire én bólogatni kezdtem.
   - Még régen szóval nem túl sok mindenre emlékszem.
   - Arra mégis csak a fejedben maradt, hogy kit utálsz. - Mosolygott.
  - Ez természetes. -Leültem a mellette található szabad székre. - Listát vezetek arról akit utálok. Csak fejben persze. - Tettem hozzá.
   - Azért utálod mert egy buta liba, jó hanggal? - Szokatlan volt tőle ez a kérdezősködés de örültem, hogy végre tudunk huzamosabb ideig beszélni valamiről ami nem maffia dolgokkal kapcsolatos.
   - Azért is. - Bólintottam újfent. - De több oka is volt. Mondjuk amikor erőszakoskodott Erik-kel, hogy vegye le a maszkját. - Furcsa volt Erik-nek hívni valaki mást amikor éppen Erik-kel beszéltem. - Ráadásul nem értékelt a romantikus gesztusait sem. Pedig egy olyan embertől, mint ő ez nagy dolog.
   - Szóval ha én is...
   - Mi van itt? - Jelent meg Gilbert feje a látómezőben. Harsányan kiabált, mintha a folyó egyik partjáról a másikra kéne eljuttatni a a hangját. - Olvasóklub vagy, mi? Na, ne már srácok! - Azzal leült Dave' helyére. - Nez'! Akkor ma együtt megyünk a drámába, ugye? - Nézett rám csillogó szemekkel. Válaszra nyitottam a szám amikor kicsapódott az ajtó és Dave' trappolt végig, idegesen, vöröslő fejjel.
   - Jaeger! - Ordított és egyből megindult felénk.
   - Igenis, uram! - Pattant fel az említett német és tisztelegni kezdett. - Jaeger közlegény szolgálatra! - Dave' a fiú elé lépett és a ruhája nyakrészénél szemmagasságba húzta. Gilbert talán öt centivel alacsonyabb lehetett.
   - Hova a faszomba tetted a kocsikulcsomat, te rohadt szemét? - Morgott.
  - Hee? Nem értem Davie, hogy miről beszélsz! - Erre a barna még jobban összeráncolt a szemöldökét. - Komolyan! A szavak jelentését, én nem...
   - Autoschlüssel!
   - Ja, hogy az! - Elmosolyodott és belenyúlt a farzsebébe. Pár pillanat múlva ott is csüngött a mutató ujján a kulcs. Dave' elengedte a szőkét és visszavette a tulajdonát azzal elviharzott. - Mester! Várj meg! - Kiabált Gilbert s a fiú után ment. Gyorsan köszönt a terembe épp belépő Amy-nek és Mira-nak, azzal eltűnt a folyosón.
   - Ezeknek aztán jó a kapcsolata. -Mondta Mira kisebb szarkazmussal a hangjában. Amy leült a helyére és elővett egy szendvicset. A gyomra nagyokat kordult miközben csomagolta ki az ételt.
   - Mit is akartál mondani? - Kérdeztem Erik-et. Megrázta a fejét és a könyv felé fordult.
   - Lényegtelen.
 Mivel úgy tűnt Erik-ből egy jó darabig egy árva szót sem lehet kihúzni visszamentem a helyemre Amy és Mira társaságába. A két lány kérdőre vont én pedig nagy vonalakban elmeséltem nekik. Utána magyarázkodhattam a általuk romantikusnak nevezett helyzetről köztem és Erik között. Manapság az embereknek mily élénk a fantáziájuk. 
 Öt percbe sem telt bele, hogy Dave' visszatérjen Gilbert együtt. Dave' hosszasan - és még mindig idegesen- ecsetelte, hogy az a szemtelen kadét ahogy ő nevezte a németet, volt olyan pofátlan, hogy az ő drága autójának ellopja a kulcsait. Ifrit, a fekete Bugatti Veyron olyan Dave'-nek, mintha a felesége lenne, vagy valami olyasmi. legalábbis ő ezt állította.
 Nem sokkal később megjelent Penelope. Vidáman, szinte úgy szökdécselt be a terembe mivel elmondása szerint tegnap skype-on beszélt a kishúgával ami akkor energialöketet adott neki, mint amilyen Gilbert-nek van csak úgy a nagyvilágba. Furcsának találom, hogy a lány ennyire imádja a húgát. Amikor diszkréten rákérdeztem arra, hogy szexuálisan vonzódik-e ahhoz a bizonyos Ellie-hez a többiek hangosan nevetni kezdek míg a elpirulva megütötte a vállamat.
   - A még egyszer megütsz eltöröm az összes ujjad. - Szóltam vissza reflexből s ezután óra kezdetéig bocsánatkérés záport kellett rázúdítanom mivel megsértődött a gonoszságom miatt. Amy jókat nevetett közben s azt hajtogatta: Na, látod mi lesz ha keménykedsz ebbe az országba? 
 A tanórák a maguk megszokott egyhangúságukban teltek. Némelyiken majdnem halálra untam magam. Kémián, Mrs. Cook fél órán keresztül csak a füzetét nézte, hogy kit feleltessen és végül úgy döntött inkább csak ledarálja a soron következő száraz szövegű anyagot ami röviden összefoglalva négy oldalnyi pofázás volt a semmiről. Az ilyenek miatt lesz papírhiány ebben az országban!
 Amikor már az utolsó órán is meghallottam a kicsengetés az elsők között felpattantattam és belesöpörtem a könyveket a táskámba nem is törődve vele, hogy mennyire gyűrődnek meg. A kollégiumba menten Amy arról kérdezősködött milyen  ruhába is jöjjön a fényképezésre holnap. Teljesen ki is ment a fejemből. Úgy látszik ezek az idegen országbeli szelek tönkreteszik a memóriámat.
 Húsz perc, fél órája lehettem otthon amikor kopogtak. Mivel Kate számára ez ismeretlen fogalom, ő csak úgy betör másokhoz engedély nélkül, biztos voltam benne, hogy Bell az. Igazam lett. Az oldalán Gilbert-el invitált a drámaklub felé.
 A színpad a főépületben van. Itt szoktak összegyűlni a klub tagok, ahogyan most is tették. Egy-két arc ismerős volt az udvarról meg innen-onnan de különösebben senki sem keltette fel a figyelmemet.
   - Rendben! - Mondta Bell. - Először is egy szintfelmérésnek vetlek alá titeket. - Valamiért szadizmus csengett a hangjában. Feltolta a szemüvegét. - Kezd te! - Mutatott rám.
   - Nezumi. - Segítettem ki mivel nagyon úgy tűnt nincs tisztában a nevemmel. Bár ez érthető. Eddig csupán egyszer beszéltem vele.
   - Igen, igen. Tényleg. - Csettintett. - Na kezd!
Ötletem sem volt, hogy mit kéne csinálnom. Tehát improvizáltam. Az első dolog ami eszembe jutott Goethe Faust-ja volt.
   - Haj, hiába minden jó igyekezésem, - idéztem fejből, hason szerű színpadiassággal, mint ma reggel a teremben - Lelkem enyhülését többé már nem érzem. Dagadása mért apadt el újra gyorsan, és kell fetrengenem újra szomjan? Megéltem ezt én egyre-másra. De van mivel ezt az űrt betöltsük; a földöntúlit igen becsüljük, s várunk kinyilatkozásra, mely legméltóbban s legszebben ég az Újszövetségből felénk. Érzem legfőbb ideje volna, hogy a szent őseredetit felüssem és szívem szerint fordítsam a szerettem német szóra. - Azzal elmosolyodtam és Bell hangosan tapsolni kezdett.
   - Emelném kalapom, ha lenne! Ez remek volt! Mást is tudsz fejből idézni?
   - Igen. Egy-két dolgot. - Feleltem szerényen.
   - Shakespeare? - bólintottam. - Gratulálok! - Csapta össze a tenyerét vidáman. - Üdv, a drámaklubban kedves Nezumi! Most pedig - fordul Gilbert felé - te következel. - A fiú odalépett Bell mellé és valami a fülébe súgott. Nagyban sutyorogni kezdete egymás között majd a lány hangosan felnevetett. - Renden, renden! Fel vagy véve! - Veregette meg a vállát. - Pont két ilyen emberre volt szükségünk. Pénteken lesz a következő gyűlés most már úgy sincs semmi amit meg tudnánk vitatni, nem igaz? - Nézett körbe és mindenki bólogatni kezdett. - Akkor mehettek. De Gil! El ne felejtsd amit ígértél! Én is intézkedem! - Gilbert a lány felé nyújtotta a mutató ujját aki viszonozta ezt a gesztust. - Még egy percre itt maradnál? - Szólt utánunk amikor már majdnem kiértünk. A fiú vissza sietett én pedig mehettem vissza egyedül a szobámba. Nem mintha kifejezetten bántam volna. Legalább senki nem dalolászott vagy fütyült a fülembe.
 Kimerülten sétáltam fel a lépcsőkön. A kulcs szinte eltűnt a zsebem mélyen. Sóhajtva léptem be. Nem ért nagy meglepetésként amikor Kate-t találtam a szobámban. A polcom előtt állt és az egyik kedvenc verses kötetemet olvasta.
   - Üdv, Nezumi. - Mondta becsapva a könyvet.
   - Üdv, Katherine. - Feleltem ugyan azon a hangon. Kiléptem a cipőmből és az asztalomhoz sétáltam.  - Bell Hylett a drámaklub elnöke? - Tettem fel a kérdést ami először szembe jutott.
   - Papíron nem. - Vett elő egy novellagyűjteményt. Én nekitámaszkodtam az íróasztalomnak. - Viszont úgy viselkedik, mintha az lenne. - Hümmögni kezdtem. - Mibe mész a holnapi fényképezésre? - Váltott témát.
   - Ruhába. - Erre felkacagott.
   - Mi mást is várhattam volna tőled?
   - Mire véljem az üzeneted? - Szigorú hangon beszéltem. Sóhajtott.
   - Vedd helyzet jelentésnek. - Felelte és egy mosoly kíséretében távozott a szobámból.
Lehuppantam a székemre. Valamiért szörnyen fáradtnak éreztem magamat.  Úgy döntöttem ma a szokásosnál is korábban nyugovóra térek. Így elmentem véghez vinni a szükséges folyamatokat. Végül pizsamába öltözve, a zuhanyzástól némileg frissülten és mandula illatúan tértem vissza. Belezuhantam az ágyamba és komolyan mondom pillanatok választottak el attól, hogy mély álomba merüljek. Erre mi történek? Alattam embertelenül hangos zongora játék ütötte fel a fejét.
   - Erik, - dünnyögtem - ilyenkor lenne kedvem megsimogatni az arcodat egy ásóval...